Tanult bármit is az Unió? Az inkoherens energiapolitikája választ ad erre.
Brüsszel energiapolitikáról szőtt fantáziáját évek óta a Zöld Agenda alakította. Sokan arra számítottak, hogy az európaiak reálisabb megközelítést alkalmaznak majd az orosz-ukrán háború okozta energiaválság kezelésére, de akik így tettek, azoknak fel kell készülniük a csalódásra. Az Európai Parlament ugyanis nemrégiben megszavazta a benzin- és dízelüzemű autók értékesítésének 2035-ig történő betiltását. Az EU továbbra is egyfajta energiaálomban lebeg.
A megújuló energiaforrásokra való zöld átállás megbízható, megfizethető és bőséges energiát biztosít 2050-re? Nem. El fogja érni a nulla kibocsátást 2050-re? Nem.
De a Zöld Agenda legmarkánsabb következményével máris szembesült a kontinens, alaposan veszélyeztetve saját biztonságát.
Igaz, az EU parlamentje csak „néhány” gáz- és atomprojektet minősített „zöld befektetésnek”, de nem azért, mert elfogadja, hogy a világ szél- és napenergiával történő energiaellátása lehetetlen cél. Küzdenek, hogy világíthassanak, ezért egyszerűen átkeresztelték a projekteket, hogy fenntartsák az egyre zöldebb út fikcióját.
Brüsszel elhibázott prioritásai hosszútávon máris energiahiányt produkáltak, amely különösen az európai középosztályra hat egyre pusztítóbban, súlyosbítva a koronavírus-járvány miatt kialakult társadalmi feszültségeket.
Brüsszel azonban úgy gondolja, ha a lakossága kevesebbet autózik, azzal megoldja a problémát.
Az európai uniós vezetés nem csak az energiabiztonságot fenyegető szankciós politikát kezelte félre, hanem a Kína jelentette problémát is. A nem karbon-mentes járművek betiltása ugyanis még inkább függővé teszi az Uniót Pekingtől, aki kontroll alatt tartja az elektromos autók akkumulátorainak piacát. És ez várhatóan aligha változik, mivel a Kínai Népköztársaság villámsebesen vásárolja fel az afrikai és latin-amerikai lítium tartalékokhoz való hozzáférés jogát. Giancarlo Giorgetti olasz gazdaságfejlesztési miniszter joggal jegyezte meg, hogy az Európai Parlament intézkedése „ajándék Kínának”. Giorgetti régóta aggódik Peking növekvő befolyása miatt Nyugat-Európában, gyakran meg is vétózta a kínai ipari felvásárlásokat Olaszországban, hogy megvédje a kulcsfontosságú nemzeti javakat. Véleményét azonban az uniós vezetés nem akarja meghallani.
Brüsszel szembemegy a logikával: szankciókkal akarja Putyint megregulázni, ám függését az orosz energiától úgy csökkenti, hogy közben növeli azt Kínával szemben; egy olyan tekintélyelvű rezsimnek szolgáltatja ki magát, amely szoros kapcsolatban áll Moszkvával, ráadásul még az oroszok ukrajnai fellépését sem ítélte el. Ezen kívül a Kínai Kommunista Párt köztudottan kereskedelmi kapcsolatain keresztül kívánja növelni politikai befolyását Európa több országában is, szétzilálva ezzel a transzatlanti kapcsolatokat.
Moszkva szankcionálásának és a Pekinghez való közeledésnek semmi értelme.
Ugyanakkor sajnos nem is meglepő.
Egyrészt a rövidlátó energiapolitika volt az, amely miatt az EU túlságosan kiszolgáltatta magát Oroszországnak, másrészt az olyan fanatikus aktivisták tevékenysége sem használt az ügynek, mint Greta Thunberg, harmadrészt pedig
Angela Merkel súlyos hibái hozták ebbe a helyzetbe Németországot, és vele együtt az egész Uniót.
Az zöld-fordulat rögeszméje teljességgel figyelmen kívül hagyta a Moszkvával való konfliktus kockázatait.
Tanult bármit is az Unió?
Ha Merkel a mérce, a válasz nem. Ahelyett, hogy bocsánatot kért volna az általa okozott katasztrófáért, a volt kancellár nemrég megvédte korábbi politikáját, mintha nem látná világosan, hogy Putyin kijátszhatja az energiakártyát, és az orosz gáz megvonásának lehetőségével tartja sakkban Európát (mintegy válaszul az egyre szaporodó szankciós csomagokra – a szerk.). Az energiafüggés meggyengítette a Nyugat elrettentő fellépését Oroszországgal szemben, és nem akadályozza Putyint Ukrajna megszállásában.
Most, hogy az EU 2035-ig betiltja a benzin- és dízelüzemű autókat, késznek tűnik arra, hogy Kína karjaiba vesse magát: az orosz-ukrán lecke nyilvánvalóan semmit sem tanított az uniós vezetésnek.
Pedig a transzatlanti közösségnek hozzá kell látnia néhány nehéz döntés meghozatalához. A Nyugatnak energiára van szüksége anélkül, hogy az ellenségeitől függene. A Nyugatnak olajra, gázra és atomenergiára is szüksége lesz a prosperitáshoz, valamint ahhoz, hogy jól sáfárkodhasson a környezetével. De hogy ez megtörténhessen, Amerikának domináns olaj- és gázexportőrré kell válnia, Európának pedig olyan felelős energiapolitikára van szüksége, amely előmozdítja az innovációt és a szabadpiaci lehetőségeket, ahelyett, hogy politikai program gyanánt a jövő energiáiról álmodozik.
Kiemelt kép: Getty Images
