Ki mint vet, úgy arat! Minél jobban beleolvassa magát az ember az ukrán mezőgazdaság privatizációjába – és abba, hogy kik annak a haszonélvezői –, annál több jelentésrétegét bonthatja ki e mondásnak. Az apró részletei sem érdektelenek annak, hogy a Cargill, a DuPont vagy a Monsanto nevével fémjelzett nagy amerikai agrobiznisz először is hogyan szerzett érdekeltséget az ukrán agráriumban a külföldiek tulajdonszerzését akkor még tiltó moratórium kijátszásával – tegyük hozzá, a génmódosított technológiákban szintén járatos egy-két nyugat-európai cég mellett.

Másodszor pedig hogyan jutottak a multinacionális vállalatok a Nyugat megbízható embere, Volodimir Zelenszkij elnöksége alatt már földtulajdonhoz is a Szovjetunió egykori éléskamrájában, ahol a csernozjomon, a kiváló feketeföld hektárjainak tízmillióin minden jó megterem, mi szem-szájnak ingere. Ukrajna kukorica-, búza- és árpatermelése is jelentős, napraforgóolajból pedig a világtermelés csaknem egyharmadát adja.

Egyes források szerint a multinacionális óriásvállalatok – és a mögöttük álló befektetők, alapok – a szántóföldterületek 28 százalékával rendelkeznek, de a visszafogottabbak is több millió hektárról írnak. Az ukrán földek külföldiek kezére való átjátszását – említsük meg: a kínaiak is résen voltak – az amerikai külügyminisztérium, a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank sürgette. Az ukránok sokáig ellenálltak, de Zelenszkij alatt nem. Nagyon tartottak már az oroszoktól, kiszolgáltatottá váltak, a segítségnek pedig ára van, Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen.

Mindez hosszú folyamat eredménye – ha bárki megbízhatóan „progresszív” pedigréjű forráshoz ragaszkodik, olvassa el a kaliforniai Oakland Intézet 2014-es jelentését („Az ukrán mezőgazdaság vállalati átvétele”). De most, a háborús időkben válik e kérdés különösen érdekessé, mert új megvilágításba helyezi a geopolitikai nagytotált. Miközben ugyanis sok helyen mást sem olvasunk, mint a – valóban létező – orosz agresszióról, a derék békeharcosként fegyvereket szállító Nyugat pedig az áldozat jóemberkedő védelmezőjének szerepében tetszeleg, az ukrán föld lenyúlásának tükrében új értelmet nyer például a várva várt orosz–ukrán gabonaszállítási megállapodás is, ami – ismét csak valóban – tömegeket menthet meg az éhezéstől. Csak nem mindegy, ugyebár, hol csenget a kassza.

A Magyar Nemzet teljes cikke itt olvasható.

Szerző: Szőcs László

Kép: MTI/EPA