Egykulcsos adó, békepártiság, családtámogatás, atomenergia, határvédelem, kevésbé bürokratikus Európa: a választási győzelemre törő olasz jobboldal másolni kezdte a magyar modellt.

Múlt pénteken, rejtélyes módon „kiszivárgott” a szeptember 25-i előrehozott választáson egységben induló olasz jobboldal (Giorgia Meloni Olaszország Fivérei pártja, Matteo Salvini Északi Ligája, Silvio Berlusconi Forza Italiája) választási programja.

A Rai, az olasz közszolgálati műsorszóró felé kiszivárgott dokumentumnak rögtön az első bekezdésében ott is van a befektetői csemege: a három párt közös nyilatkozatban nyugtatja meg a piacokat, hogy gazdasági populizmusról szó sincs, Olaszország az EU és az eurózóna elkötelezett tagja, és nem az adósságcsomó gordiuszi átvágására, hanem tartós és stabil növekedésre építené gazdaságpolitikáját.

A programban azonban magyar szemszögből is számos izgalmas elem található – a legfontosabb szakpolitikákat ugyanis mintha egy az egyben a Fidesztől vették volna át.

Az első, külpolitikai blokk („Több Olaszországot Európába, több Európát a világba!”) rögzíti: nem európai föderalista, hanem „a haza védelmére és a nemzeti érdekre koncentráló” külpolitika lesz a jobboldali kormány alatt Olaszország iránya, és az Európában eddig jó pénzért hallgató ország diplomáciai szerepének megerősítésére készülnek.

Az Európa-politikát illetően programba foglalták, hogy Olaszország vezető szerepével rendkívüli európai tervet kezdeményeznek az afrikai kontinens fejlesztésére, hogy a segítség menjen oda, ne a migránsok ide, emellett hitet tettek „Európa történeti, klasszikus, zsidó-keresztény kulturális identitásának védelme” mellett. A pénzért hallgatás idejének is vége szakad: az olasz jobboldal újra tárgyalná az Európai Bizottsággal a helyreállítási tervet a megváltozott körülményekre, szükségletekre, prioritásokra – értsd: megemelkedett energia- és nyersanyagárak – való tekintettel.

Emellett számos elemet átvesznek majd a magyar családtámogatási rendszerből is, első helyen például a családi adókedvezményt.

Könnyítik az első házuk megvásárlása előtt álló fiatal párok hitelhez jutását, és komplex születéstámogatási tervben bővítenék a bölcsődei rendszert.

Kohán Mátyás teljes írását a Mandineren olvashatják.

Fotó: Shutterstock.com