A rendszerellenesnek kikiáltott politikai üldözöttek ezreit, köztük az erdélyi ötvenhatosokat is itt tartották fogva, embertelen körülmények között.
Újabb foglyok maradványait exhumálták Periprava mellett, a román kommunisták leghírhedtebb kényszermunka-tábora helyén, ahol 1959 és 1964 között a rendszerellenesnek kikiáltott politikai üldözöttek ezreit, köztük az erdélyi ötvenhatosokat – például Páskándi Géza írót, Páll Lajos festőművészt, Dávid Gyula irodalomtörténészt – is fogva tartottak.
A régészek és történészek közreműködésével, magántámogatásokból zajló újabb feltárás során 11 sírt azonosítottak be, ebből tízet tártak fel, az utolsót majd csak jövőre fogják. Különösnek számít, hogy az egyik sírgödörben két csontvázat is találtak, ami azt sejteti, hogy további közös sírok is lehetnek.
A mostani és az előző feltárási kampányok alkalmával összesen 25 régészeti területet különítettek el, 83 sírt azonosítva be. Nem mindegyik sír tartozik a haláltáborhoz, mivel ide temették a falu öngyilkosait, vagy azokat, akiknek a holttestét a Duna sodorta a településre.
A foglyok maradványait a helyszínen is megvizsgálták, mindvégig dokumentálták az exhumálás folyamatát, majd a Tulcea megyei kórház keretében működő orvostani intézetbe szállították, ahol antropológiai és orvosszakértői vizsgálatnak vetik alá. A kinyert DNS-t összehasonlítják a foglyok esetleges leszármazottainak mintáival, így esély van a maradványok beazonosítására is. A leszármazottak a kutatás vezetőjével a 0744516108-as telefonszámon vehetik fel a kapcsolatot.
A peripravai munkatárbort hivatalosan egy gát megépítése és a település körüli mocsár lecsapolása miatt alapították. Az ottani kegyetlenkedésekért 2017-ben Ion Ficior munkatábor-parancsnokot húsz év börtönbüntetésre ítélték. Rá egy évre, 90 éves korában hunyt el a jilavai börtönkórházban.
Az ellene felhozott vádak szerint a peripravai munkatábort a fogvatartottak megsemmisítésének céljával működtették. Az embertelen körülmények, rendszeres verések, az ivóvíz, élelem és orvosi ellátás hiánya miatt 103 fogoly halt meg.
Kiemelt kép forrása: a volt romániai politikai foglyok egyesülete