A világ 250 legjobb felsőoktatási intézménye közé került a Semmelweis Egyetem (SE) a Times Higher Education (THE) világrangsora szerint. Magyar egyetem először szerepel a világrangsor 250-es mezőnyében.

A Semmelweis Egyetem szerdán azt közölte az MTI-vel, hogy magyar egyetem először szerepel a világrangsor 250-es mezőnyében. Az intézmény a tavaly közzétett, 250-300. tartományba sorolt helyén tudott javítani, és a most nyilvánosságra hozott, 2023-as világrangsorban már az első 250 között tartják nyilván – fűzték hozzá.

A világrangsor készítői hagyományosan öt terület – oktatási környezet, kutatás, idézettség, az üzleti partnerektől származó kutatás-fejlesztési bevételeket magukban foglaló ipari bevételek és nemzetközi orientáció – mutatói alapján mérik az intézményeket. Az SE a legtöbb indikátorban javítani tudott, legjelentősebbet az idézettség és a kutatás terén. Az Európai Unió tagállamai között a Semmelweis Egyetem a 64. helyen áll, jellemzően német, francia és belga egyetemek előzik meg a listán – tudatta az intézmény.

A közleményben Merkely Bélát, az egyetem rektorát idézve azt írták: a Semmelweis Egyetem Magyarország és Közép-Kelet-Európa legjobb felsőoktatási intézménye, amely leginkább a tudományos teljesítményének, a világszinten is elismert oktatási minőségének, a nemzetközi vérkeringésben való részvételének, nagy arányú külföldi hallgatói létszámának, valamint a Covid-járványban való kiemelt szerepvállalásának köszönheti kimagasló eredményét a felsőoktatási rangsorokban. „Elődeink nyomdokain járunk, az elmúlt négy évben pedig rendkívül intenzív munkát végeztünk, amelyet az eredményeink is tükröznek. Immár a nyugat-európai egyetemek komoly versenytársának számítunk, célunk, hogy bekerüljünk a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye és Európa top 5 gyógyító szakegyeteme közé” – fogalmazott a rektor.

Merkely: harminc százalékkal nőtt az SE tudományos teljesítménye a járvány alatt

Míg a legtöbb egyetemen romlott, addig a Semmelweis Egyetem (SE) 30 százalékkal növelte tudományos teljesítményét a koronavírus-járvány alatt – mondta az intézmény rektora csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán annak apropóján, hogy a világ legjobb 250 egyeteme közé került az SE a Times Higher Education (THE) világrangsora szerint.

Merkely Béla elmondta, hogy a rangsorban a világ 28 ezer egyeteme közül a legjobb 1800-at vizsgálják, és hagyományosan öt terület – oktatási környezet, kutatás, idézettség, az üzleti partnerektől származó kutatás-fejlesztési bevételeket magukban foglaló ipari bevételek és nemzetközi orientáció – mutatói alapján mérik az intézményeket.

Hozzátette, hogy a koronavírus-járvány alatt is sikerült növelni például a tudományos teljesítményüket, míg a többi egyetem jellemzően visszaesett például a távmunka miatt.

A rangsorról azt közölte, ahhoz, hogy a legjobb 250 egyetem között szerepeljen a Semmelweis Egyetem, bizonyos mutatókban a legjobb 10 között kell, hogy legyen. Hozzáfűzte, nagyon magas például az intézményből kikerülő publikációk idézettsége.

„A Semmelweis Egyetem oktatási színvonala, kutatási teljesítménye és betegellátási aktivitása példamutató” – fogalmazott a Merkely Béla.

Az SE az elmúlt négy évben folyamatosan javított pozícióján a THE világranglistáján: 2019-ben még a 491. helyre sorolták, majd 2020-ban a 457., 2021-ben pedig a 426. helyre lépett elő. A 2022-es listán már a 277. volt, innen lépett előre most a 236. helyre – ismertette az egyetem.

A listára 11 hazai felsőoktatási intézmény került fel.

Az összesített rangsor élén az Oxford, a Harvard, valamint harmadik helyen, holtversenyben a Stanford és a Cambridge szerepel – olvasható a közleményben.

MTI

Fotó: semmelweis.hu