Mint arról már korábban hírt adtunk film készült a rendszerváltó miniszterelnökről. Az alkotás díszbemutatóját tegnap rendezték Budapesten.

Antall József volt miniszterelnök egykori munkahelyén, a fővárosi Toldy Ferenc Gimnáziumban tartották a Blokád című film díszbemutatóját kedden. Magyarország Oscar-nevezett filmje, az 1990-es taxisblokád történetét és a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök, Antall József történelmi, politikai szerepét dolgozza fel. Az alkotást mától játsszák a mozik.

A díszbemutatón részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke, de megjelentek Antall József kormányának tagjai és az iskola volt és jelenlegi diákjai is.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a díszbemutatón kiemelte annak jelentőségét, hogy több mint harminc évvel a sorsfordító eseményeket követően elkészült az első mozifilm, a Blokád, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökéről, Antall Józsefről. Hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás a mai Magyarország kiindulópontja volt. Sokan személyes résztvevői is voltak az eseményeknek, átérezték, hogy történelmi pillanatok részesei lehettek, amelyet mindenáron és hitelesen kell dokumentálniuk az utókor számára.

A fiataloknak is ismerniük kell a magyar demokrácia eredetét, első nagy válságát és annak megoldását, a hozzá kapcsolódó történésekkel, tényekkel együtt – mondta a kormánybiztos.

Mint kiemelte, Antall József egész életét meghatározta az emberi tartás.

Nem volt könnyű helyzetben 1956-ban és 1990-ben is óriási kihívásokkal tette próbára a sors. Arról, hogy ezeket a próbákat hogyan állta ki, meséljen a mozgókép nyelvén a Blokád című film – tette hozzá Káel Csaba.

Porogi András, a Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója a díszbemutatón elmondta, hogy Antall József 1957-től 1959-ig, két és fél évig tanított a gimnáziumban magyar irodalmat, történelmet és osztályfőnök is volt.

Az igazgató idézte, hogyan emlékezett rá egyik diákja:

A fiúk közül legtöbben pont ilyen, kissé fölényes, néha enyhén gunyoros, merész, sokat tudó gentlemanek szerettek volna lenni,

akiknek láttán egy párttitkár azonnal rájön, hogy az osztályharcot végképp elvesztette.

Az igazgató elmondta, hogy a gimnáziumban őrzik Antall József emlékét. Első emléktáblája a gimnázium falán van a Toldy Ferenc utcában és állandó kiállítást is készítettek az emlékére.

– Antall József emléke a toldys identitás része lett – mondta, majd köszönetet mondott Lajos Tamás producernek, hogy a díszbemutatót elvitte a gimnáziumba, ezzel is erősítve az iskola Antall-kultuszát.

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítja.

A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét Köbli Norbert írta, rendezője Tősér Ádám. A film operatőre Nagy András, a díszlettervező Pataki Tamás, a jelmeztervező Kemenesi Tünde.

A hazai közönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 20-tól láthatja az alkotást.

A Blokád című filmet nevezte Magyarország a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában.

Forrás: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: port.hu