Hosszú idő óta először Magyarország saját nemzeti stratégiát követhet egy erős szövetségi rendszer részeként, de teljes önállósággal – jelentette ki a honvédelmi miniszter a Mandinernek adott interjúban.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a hetilap csütörtökön megjelent számában a következő időszak kiemelt feladatairól szólva azt mondta, „a békéhez erő kell”, amelyhez a honvédelmi feladatok vonatkozásában a 2023-as költségvetés kellő garanciát biztosít.
Rendelkezésre áll a szükséges forrás, jövőre Magyarország eléri a GDP-arányosan kétszázalékos költségvetési ráfordítási szintet, s ezt a következő években is fenntartják – hangsúlyozta, hozzátéve: minderre a kormány döntése nyomán létrejött honvédelmi alap jelenti a garanciát.
A nemzeti kormánynak mindig is Magyarország biztonsága az első, az utóbbi években a migráció, a járvány és most a háború is egyértelművé tette, hogy a biztonságot és a honvédelmet meg kell erősíteni – emelte ki, hozzátéve: a kormány előrelátóan, már évekkel ezelőtt megkezdte ezt a munkát, így nem az ukrajnai háború idején kell nekilátni a magyar hadsereg modernizációjának.
Ez nagy előny a régiós versenytársakkal szemben. A további fejlesztések mellett pedig a jövőben nagy hangsúlyt fognak helyezni a Magyar Honvédség személyi állományának megerősítésére és megbecsülésére, továbbá a katonadiplomáciára.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: ez a szemlélet az ország NATO-tagságával kapcsolatos vállalásokat is meghatározza a következő években. Magyarország továbbra is fenntartja a katonai szövetségben korábbi vállalásait – szögezte le.
Ezzel együtt felhívta a figyelmet arra, hogy a NATO-tagság önmagában nem elegendő. A tárcavezető szerint Magyarország biztonsága szempontjából fontos, hogy egy önkéntes alapon szervezett, jól felszerelt és kiképzett, nagy létszámú, magabiztos és ütőképes, tekintélyt parancsoló magyar nemzeti haderő álljon rendelkezésre.
A miniszter az ukrajnai háborúval kapcsolatban azt hangsúlyozta, hogy a magyar álláspont egyértelmű: ez nem Magyarország háborúja, mi ebből a háborúból ki fogunk maradni.
Magyarország a béke pártján áll, és arra törekszik, hogy a vérontást Ukrajnában végre hagyják abba és kezdődjenek meg a tárgyalások. Emellett az illegális migrációval és a terrorizmus fenyegetésével szemben Magyarország továbbra is megvédi a déli határokat, ebben a Magyar Honvédség is szerepet vállal – emelte ki.
Az interjúban a sorkötelezettség visszaállítása kapcsán ismét leszögezte: békeidőben a magyar hadsereg önkéntes alapon szerveződik.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a tárcához került sport területéről azt mondta: nem hagyomány és nemzetközi példa nélküli, hogy a sport a honvédelmi tárcához került az ötödik Orbán-kormányban. Azt mondta: célja, hogy ne csak sportnemzet legyünk, de sportoló nemzetté is váljunk.
Felhívta a figyelmet továbbá, hogy sok a közös pont a honvédelem és a sport között. A honvédelmi táborok vagy a Magyar Honvédelmi Sportszövetség hagyományaira épülő Sportszövetség, az MH Sportszázad mind sikeresek, és további támogatást kapnak – mondta a Mandinerben megjelent interjúban a honvédelmi miniszter.
Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet
Kiemelt kép: Facebook