Az öncélúan túlzó, fellengzős szavak, kifejezések egész sorát vonultatja fel napjaink sajtója. Meghökkentő a jelentősbővülése például a királynő szónak: a szépségversenyek tudósításaiban – tekintet nélkül arra, hogy e rivalizálás nemzetközi, országos, illetve regionális, megyei, avagy csak járási, települési, intézményi rangú, s korlátozódjon az akár néhány merész, önkritikát talán nem mindig gyakorló résztvevőre – szinte „kötelező” a médiában ez a megnevezés. A nagy esemény előtt és után egyaránt… Íme: „Ki lesz a következő királynő?”; „az új királynő átvette a verseny fődíját”; „búvárok koronázták a királynőt”; „Még egy évig uralkodik a királynő!”

Az egyik internetes oldalon felsorolják, hogy a megyében kik voltak az előző évben az ilyen jellegű járási versenyek „királynői”… Az egyik sajtótermék „az Egyetem Arcá”-nak megválasztásáról beszámolva írja, hogy X. „lett a királynő”, s „a trón mellett” még Y. és Z. kapott helyet: a második és a harmadik helyezett lány. Vagy: „A tizenkilenc éves X. Y. lett az idei királynő másik udvarhölgye”. Ez se akármi: „idei királynőről” beszélni… Pontosabb lett volna az említett példákban a járási szépségverseny nyerteseiről írni, illetve a vetélkedés idei első helyezettjének „udvarhölgyét” emlegetni.

Hasonlóan meghökkentő pontatlanság, sőt – hajdani honi királynőink iránti – történelmietlen tiszteletlenségnek is felfogható az efféle, sajtóban lelt közlés: X. Y. „lett Magyarország új Királynője”. (Ráadásul így, nagy K-val szerepeltetve, noha a királynő még a tényleges uralkodók leírásának módjában is kisbetűs, tekintve, hogy köznév.) Nos, természetesen ez esetben is az egyik szépségverseny győzteséről beszélnek… Az úgynevezett szófukarságnak ezt az esetét így lehet korrigálni: a folyó évben X. Y. „lett Magyarország új szépségkirálynője”, vagy: ő lett „lett Magyarország szépe” – az X. helységben rendezett verseny zsűrije szerint. Igen, van, aki királynő, s van, aki egy verseny győztese… Micsoda különbség!

Az igazsághoz tartozik, hogy Magyar értelmező kéziszótár feltünteti a királynő szónak egy hasonló, a választékos nyelvhasználatban élő jelentését: ’(szórakozó) társaságban szépségével kiemelkedő nő’. Azt is jelzi azonban, hogy ritkán használatos ebben az értelemben.

A minap ünnepeltük a magyar nyelv napját (november 13.). Ennek alkalmán – más intelmek között – arra sem árt figyelmeztetni a nyelvhasználókat, hogy nem stílusos válogatás nélkül, nyakra-főre ismételgetni tartalmas szavakat – mint például az idézett esetekben a királynő szót –, ha azok a jelentésük miatt nem (teljesen) illenek a szövegkörnyezetbe. A mai média mégis szajkózza az öncélúan túlzó, szenzációvadász szavakat. Pedig lehetne szabatos is a szóhasználata. A tárgyalt témában akkor, ha kizárólag azokat a személyeket illetné a szóban forgó titulussal, akiket ez megillet: példának okáért – a múltra emlékezve – Mária Teréziát vagy a nemrég elhunyt II. Erzsébetet. Ők – tényleg királynők voltak.

Szerző: Arany Lajos, a Reformátusok Lapja anyanyelvi lektora, a Debreceni Médiaakadémia tanára