Lát lehetőséget a háztartási naperőművekben termelt energia befogadására jelenleg is Áder János volt köztársasági elnök, aki egyebek mellett energiaközösségek létrehozását javasolja ennek érdekében. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke a föld minőségének megóvásához hazai és uniós támogatások biztosítását szorgalmazta.

Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke fenntarthatósági témájú előadást tart a Zöld Egyetem – a környezetünkért közösen című tantárgy keretében

Áder János a portfolio.hu-n hétfőn megjelent interjújában a háztartási naperőművek befogadási stopjára vonatkozó kérdésre azt mondta: jelenleg nagyon komoly kérdés, hogy a meglévő hálózatot miként lehet hatékonyabban a nap- és szélenergiához igazítani, ugyanis az elmúlt időszakban minden évben a korábbi terveket felülmúlóan növekedett a naperőművek kapacitása, és a mostani hálózatnak problémát jelent ennek a fogadása. Azon dolgoznak – tette hozzá -, hogy a meglévő hálózatra ezt a megnövekedett pluszkapacitást hogyan lehet egy megfelelő szoftverrel, egy okostechnikával, a hálózat bővítése nélkül vagy azt megelőzően feljuttatni.

A volt államfő kifejtette: az egyik megoldás az energiaközösségek létrehozása, a másik pedig az elszámolási rendszer és az okosmérők alkalmazásának elterjesztése. A legnagyobb probléma, hogy a megújuló energiát nem tudjuk mindig akkor felhasználni, amikor megtermeltük őket. De ettől még egy másik háztartás abban a közösségben, ahol élünk, lehet, hogy fel tudja használni. Ez ma technológiailag megoldható – mutatott rá Áder János. Elmondta, hogy az energiaigény nőni fog szerte a világon, Magyarországon is. Ezt az egyik oldalon lehet kezelni energiahatékonysággal, de a növekvő energiaigény miatt szükség van alaperőművekre – mondta, hozzátéve, Magyarországon az atomenergia megkerülhetetlen.

A Kék Bolygó Alapítvány szemléletformáló tevékenységéről szólva kitért arra, hogy a fenntarthatóságról vannak oktatókönyveik óvodásoknak és előkészítés alatt áll az általános iskolásoknak is egy oktatási program, amely a középiskolások esetében már rendelkezésére áll. Beszélt arról is, hogy pedagógusképzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen a fenntarthatóságról. Az alapítványnál ösztöndíjra is pályázhatnak a vízügy területén tanulók, van egy cégalapítást segítő programjuk, valamint van egy – főként a víz, a szennyvíz, és az energia területén aktív – tőkealapjuk a vállalkozásokat segítendő – ismertette Áder János.

Forrás és teljes cikk: Magyar Hírlap

Kiemelt kép: MTI/MTVA