Bizonyított, hogy a kanadai egészségügyi szolgáltatók nyomást gyakorolnak az érintettekre azért, hogy az államilag támogatott halálba segítés lehetőségét, az eutanáziát válasszák. És ha a bíróságuk kiterjeszti e jogot a kiskorúakra, akkor ugyanarra a visszaélésre számíthatunk, ami a felnőttek körében már megtörtént – írja Anne Hendershott szociológiaprofesszor az American Conservative-on, példázva ezt néhány napvilágra került és kirívóan megrázó esettel.

Mindannyian hallottuk már a sztereotípiát, amely szerint a kanadaiak a legkedvesebb emberek a világon. Sosem udvariatlanok, türelmesek, kedvesek és mindig kiállnak mások mellett. Van egy alapokmányuk a szabadságjogokról, és szigorú törvények tiltják a gyűlöletbeszédet. Annyira törődnek mások egészségével, hogy mindannyiuk számára egyetemes, egybiztosítós egészségügyi ellátást nyújtanak. Senkit sem utasítanak el, mert nem tudnák rávenni magukat, hogy megtagadják másoktól az egészségügyi ellátást. És ez egészen addig megy így, amíg a gyengédszívű kanadaiak úgy nem döntenek, hogy egyesek már csak terhet jelentenek családjuknak vagy a társadalomnak. Ekkor pedig a világ legradikálisabb eutanázia-rendszeréhez nyúlnak.

A Carter kontra Kanada ügyben hozott legfelsőbb bírósági döntést követően a kanadaiak 2015 óta férhetnek hozzá az államilag támogatott eutanáziához, azon ígéret nyomán, hogy az állam fájdalommentes halált biztosít mindazoknak, akik ezt kérik. A jogalap nem más, minthogy a haldoklásban való segítségnyújtást tiltó törvények

„beavatkoznak a szabadságba, mert korlátozzák az egyének azon képességét, hogy testi épségükkel és az orvosi ellátással kapcsolatos döntéseket hozzanak”.

A kanadai bíróság azt is megállapította, hogy

„a törvények megfosztanak egyes embereket az élettől, mivel arra kényszerítik őket, hogy idő előtt vessenek véget saját életüknek, attól tartva, hogy képtelenek lesznek erre, amikor elérik azt a pontot, hogy a szenvedésük elviselhetetlenné válik”.

2016-ra az együttérző kanadaiak úgy döntöttek, hogy a C-14-es törvényjavaslattal kiterjesztik ezt a jogot, lehetővé téve a jogosult felnőttek számára az orvosi segítséget a haldoklásban (MAID).

Ma már ápolók is beadhatnak olyan gyógyszereket, amelyek a beteg halálát okozzák.

Kanada, mint mindig is racionális szereplő, egy bonyolult bürokráciát hozott létre az államilag támogatott eutanáziaprogram irányítására. Az országban annyira rutinná vált a halálozási protokoll, hogy

2021-ben több mint 10 000 ember vetett véget életének az adófizetők által finanszírozott eutanázia révén, ami az ország abban az évben bekövetkezett összes halálesetének 3 százalékát jelenti.

És tervben van a bővítés; 2023-ra valószínűleg már „érett kiskorúak” is véget vethetnek életüknek ugyanezen módon, és bátoríthatják is őket erre. A Kanadai Gyermekorvosok Társasága által közzétett állásfoglalásban a gyermekorvosok felületesen bólintottak a palliatív ellátás szükségességére, majd teljes mellszélességgel a fiatal pácienseiknek nyújtott „halálba segítés” mellett foglaltak állást. Ezt javasolják:

„A kormányok minden szinten dolgozzanak ki olyan politikát és eljárásokat, amelyek megvédik a fiatalokat a haldoklásban nyújtott orvosi segítség lehetséges kockázataitól, ártalmaitól vagy visszaéléseitől, tekintettel egyedülálló sebezhetőségükre. A kiskorúak egészségügyi döntések meghozatalára való személyes képességének értékelésére vonatkozó eljárások a beteg klinikai csapatára és szüleikre hárulnak, más kijelölt szakértőkkel konzultálva.”

A Kanadai Gyermekgyógyászati Társaság azt állítja, hogy Kanada érett kiskorúakra vonatkozó doktrínája „elismeri, hogy a betegnek a kezelés természetének és következményeinek megértése az életkoron túlmutató tényezőkkel bír, és hogy a gyermekek kívánságait a fejlődő érettségüknek megfelelően kell tiszteletben tartani.

A doktrína lehetőséget biztosít az orvosok számára, hogy a felnőttekhez hasonló megfontolások alapján határozzák meg a gyermek beleegyezési képességét.”

Az érett kiskorúak doktrínáját Kanada nagy részében elismeri a szokásjog.

Ha a Bíróság kiterjeszti az adófizetők által finanszírozott halálba segítés jogát a kiskorúakra, akkor ugyanarra a visszaélésre számíthatunk, mint ami a felnőttek körében már megtörtént.

A kanadai eutanázia-törvényekről szóló átfogó tanulmányában Maria Cheng feltárta, hogy a kedves és együttérző kanadai egészségügyi szakemberek talán nem is olyan kedvesek és együttérzőek, mint gondoltuk. Dokumentálva azokat az eseteket, amikor az egészségügyi szolgáltatók nyomást gyakoroltak az emberekre, hogy a halált válasszák, Cheng közzétette Roger Foley történetét, egy degeneratív agyi rendellenességben szenvedő kanadaiét, aki elmondta, hogy bár korábban sosem merült fel benne az eutanázia gondolata, az egészségügyi szakemberek nyomást gyakoroltak rá, hogy fontolja meg. Ettől annyira megijedt, hogy titokban rögzíteni kezdte néhány beszélgetésüket.

Az egyik hangfelvételből származó részletben a kórház etikai igazgatója azt mondta Foleynak, hogy „ha a kórházban maradna, az napi 1500 dollárba kerülne”. Foley azt válaszolta, hogy a díjak említése kényszerítésnek tűnik, és megkérdezte, milyen terv van a hosszú távú ápolására?

„Roger, ez nem az én műsorom” – válaszolta az etikai igazgató. „Az én feladatom csak annyi, hogy beszélgessek önnel, hátha érdekli az asszisztált haldoklás”.

Foley azt mondta, hogy korábban sosem említette az eutanáziát. De a kórház szerint semmi sem tiltja, hogy a személyzet felvesse a kérdést.

Cheng több olyan esetet dokumentált, amikor az egészségügyi szolgáltatók nyomást gyakoroltak a betegekre, hogy vessenek véget saját vagy szeretteik életének. Ilyen volt Candice Lewis esete is, azé a 25 éves nőé, aki agyi bénulásban és gerincferdülésben szenvedett, és egy újfundlandi sürgősségi osztályra vitték.

„Kórházi tartózkodása alatt – számolt be Cheng – egy orvos azt mondta Lewis édesanyjának, hogy a lánya jogosult az eutanáziára, és ha az anya ennek ellenére úgy döntene, hogy nem él ezzel a lehetőséggel, az önzőség lenne.”

Flannery O’Connor katolikus írónő tette azt a dermesztő kijelentést, hogy

„hit hiányában a gyengédséggel kormányozunk. A gyengédség pedig a gázkamrába vezet.”

Ezzel arra próbált rámutatni, hogy a gyengédség vagy az érzelgősség és az udvariasság soha nem képes megfékezni az emberi természetben rejlő sötétebb erőket. Kanadában sötét erők működnek.

És bár egy kanadai nyelvészek által készített nagyszabású tanulmány, amelyben kanadaiak és amerikaiak több mint 40 millió tweetjét hasonlították össze, megállapította, hogy a kanadaiak tweetjei sokkal „kedvesebbek” és pozitívabbak, mint az amerikaiaké, a „kedvesség” soha nem tudja elrejteni ezeket a sötét erőket. A nyelvészek arra a következtetésre jutottak, hogy a nemzetek nyelvi viselkedése tükrözi a durva amerikaiak és az együttérző kanadaiak nemzeti karakterének sztereotípiáit. Ha ez az udvarias kanadai sztereotípia megállja a helyét, akkor a kanadaiak biztosak lehetnek abban, hogy amikor egy kanadai orvos, nővér vagy etikus azt kéri, hogy fontolja meg az államilag támogatott halálba segítés lehetőségét, akkor ezt a lehető legudvariasabb módon fogja megtenni.

Kiemelt kép: BBC