Friedrich Merz bűne annyi volt, hogy a ZDF német közszolgálati televízió egy migrációról szóló talkshowjában egyebek mellett kijelentette, probléma van a külföldiek egy csoportjával, „főként az arab világból származó fiatalokkal”. Ezek nem hajlandóak betartani a szabályokat Németországban, és akik még élvezik is, hogy kihívást jelentenek az államnak. Olyan emberekről beszélünk, akiknek valójában semmi keresnivalójuk az országban – fogalmazott határozottan, amiért meg is kapta a jutalmát a globalista baloldaltól. Ám a közösségi médiában a reakciók nagy része Merz álláspontját osztotta. Úgy néz ki, a 2023-as év valóban az éles társadalmi viták éve lehet Németországban.

A CDU elnöke volt Markus Lanz vendége kedden a ZDF német közszolgálati televízió esti talkshowjában. A 67 éves politikus Aladin El-Mafaalani szociológus, Eva Quadbeck újságíró, valamint Marcel Fratzscher közgazdász mellett ült a stúdióban.

A fő témát a migráció jelentette. Friedrich Merz határozott álláspontot igyekezett képviselni, amikor kifejtette, a probléma nem a berlini szilveszterrel kezdődik. „Beszéljünk az általános iskolai tanárokkal, mit tapasztalnak nap mint nap, beleértve a verbális erőszakot is. Amikor rendre akarnak utasítani bizonyos gyerekeket, annak sokszor az a következménye, hogy a szülők megjelennek az iskolában, és megtiltják nekik, különösen, ha női tanárokról van szó, hogy megdorgálják a fiaikat” – fogalmazott.

Szerinte a társadalom „túl puha” és „túl engedékeny” lett. Pedig a szülőknek nem szabad mindig engedniük, és „ugyanez vonatkozik az államra és a társadalomra is”.

Majd megjegyezte, ha nincsenek időben kezelve ezek a gondok, akkor nem szabad csodálkozni, ha olyan jelenségekkel találkoznak az emberek, mint amik szilveszter éjjelén voltak láthatók. Hiszen ezek „túlnyomórészt az arab világból származó fiatalok, akik nem hajlandóak betartani a szabályokat itt Németországban, és akik még élvezik is, hogy kihívást jelentenek az államnak”.

Olyan emberekről beszélünk – folytatta –, akiknek valójában semmi keresnivalójuk az országban, akiket hosszú ideje megtűrünk itt, akiket nem toloncolunk ki, és akiken aztán meglepődünk, hogy ilyen dolgaik vannak.

A politikus szerint Németországban mindenkinek megvan a maga esélye, sőt az esélyek „ritkán voltak olyan jók, mint most”. Viszont aki nem tartja be a szabályokat, azzal nehéz mit kezdeni. Elmondta azt is, hogy ha az állam folyamatosan „félrenéz”, akkor „törvényen kívüli területek” alakulhatnak ki.

És úgy gondolom, hogy Németországban túl sok éven át néztünk félre

– hangsúlyozta Merz.

Aladin Mafaalani, szír származású társadalomtudós kissé zokon vette Merz szavait. Így reagált: „Először is, egy kicsit túl sokat beszélsz az arab származású emberekről számomra”, majd hozzátette: „kicsit sok a sztereotípia”. Ráadásul szerinte tudomásul kellene venni, hogy

akikről szó van, „ők a mi gyermekeink”. „Ez Németország

– mondta. Emlékeztette arra is a CDU-s politikust, hogy a rendőrség a „nemzetiségek egész sorát rögzítette” (bár kérdéses, hogy ez mennyiben gyengíti Merz mondanivalóját). „Szóval valószínűleg egy-két héten belül vissza kell venned” – fakadt ki Mafaalani, az Osnabrücki Egyetem Neveléstudományi Intézetének munkatársa.

Pedig a CDU elnöke nem fogalmazott bántó vagy szélsőséges módon, hiszen előbbi kijelentései után azon véleményének is hangot adott, miszerint nem tartozik azok közé, akik általánosságban úgy gondolják, „akik külföldiként élnek itt, azok nem integrálódtak”. „Ez badarság. A külföldiek egy kis csoportjával van probléma” – egészítette ki mondandóját.

Kölner Stadt-Anzeiger szerint sokan vélekedtek úgy a műsor után, hogy Merz, olajat önt a tűzre az erőszakról, az integráció hiányáról, valamint az állam iránti tiszteletlenségről szóló vitában. A közösségi médiában kommentelők egy része egyenesen rasszistának nyilvánította a CDU vezetőjét. Igaz, a lap nem az „átlagkommentelőket”, hanem Merz politikai ellenfeleit idézi csupán…

Lenyűgöző, ahogy Friedrich Merz a látens rasszista bácsi tökéletes karikatúráját mutatja be” – kommentálta az adást a szociáldemokrata Korbinian Rüger.

Párttársa, Metin Hakverdi hasonlóan vélekedett. „Először »afgánok«, majd »arabok« és végül a »vallás«. Kérem Lanz úr, hadd beszéljen még Merz, akkor majd előjön a »fekete haj« is” – írta az SPD-s politikus a Twitteren.

Luigi Pantisano, a Die Linke nevű szélsőbaloldali párt elnökségi tagja egyszerűen ennyit reagált: „Rövidre fogom: Friedrich Merz rasszista”.

Közben, jegyzi meg a Kölner Stadt-Anzeiger, El-Mafaalani szociológus sok dicséretet kapott a közösségi oldalakon. „Aladin El-Mafaalani alakítása a műsorban nagyon erős volt” – írta Christopher Pieper zöldpárti politikus.

Ha azonban megnézzük, hogy az idézett bejegyzések alá milyen hozzászólások érkeztek, kissé árnyaltabbá válik a kép. A többség, úgy néz ki, nem a baloldali politikusok narratíváját osztja. Egy hozzászóló szerint például lehet, hogy sokan szörnyülködnek Merz megfogalmazásán, ugyanakkor ő „ezzel egyértelműen kimondja azt, amit a lakosság túlnyomó többsége jelenleg gondol”. Egy másik kommentelő azt írta Pantisano rasszistázó tweetje alá, hogy „Nem, nem az. (…) A túl sok bevándorlás tönkretette az országot. Ennek semmi köze a rasszizmushoz!

Úgy néz ki, a 2023-as év valóban az éles társadalmi viták éve lehet Németországban.

Forrás: hirado.hu

A kiemelt képen Friedrich Merz (Fotó: MTI/EPA pool/Filip Singer)