Három fontos intelem szinte minden kérdéskör tárgyalásánál előjött, az egyik a narratívák szigorú ellenőrzés alá vonása, a másik a küzdelem a „dezinformáció” ellen, és végül a harmadik a „kézzelfogható” megoldások sürgetése – írja Bogár László a Magyar Hírlapban.

Az elmúlt héten újra összeült a világ látványelitje Davosban. Mert ami világunkban látható, az többnyire csak azért mutatja meg magát, hogy eltakarja a valódi látványt, vagyis hogy elterelje a figyelmet arról, ami „láthatatlan”, mi több, valójában nem is létezik, legfeljebb a magamfajta összeesküvés-elméletekkel bíbelődők számára. Davos csak egyike, bár az elmúlt néhány év során talán a legtöbb figyelmet önmagára irányító globális beszélgetőhálózatoknak, amelyekkel az a célja a világot ténylegesen irányító, „nem létező” erőnek, hogy általa tegye egyértelművé azt, hogy mi is az uralkodó társadalmi valóság.

Vagyis hogy miről és mit kell gondolnia annak, akinek kedves az élete.

Az, hogy miről és mit kell gondolni, azt egyfelől a tematizációs hatalom (szóval, hogy mi a „téma”) másfelől az értelmező hatalom határozza meg, A világ komplexitása már messze túl van azon a szinten, hogy bárki képes lehessen a saját tapasztalatai alapján képet alkotni a valóságról, be kell látnunk, hogy minden vélt tudásunk a médiából, vagyis egy „közvetítőtől” származik. A média pedig nem a valóságot tárja elénk, hanem egy történetet mesél el a valóságról, amely történetnek vagy van köze a valóságos valósághoz, vagy nincs. És mivel ennek eldöntése meghaladja a kompetenciánkat, így ennél kiszolgáltatottabbak már nem is lehetnénk.

Davos és a hozzá hasonló többi globális beszélgetőhálózat arra szolgál, hogy e gigantikus „valósággyár” uralkodó narratíváit terjessze a világ lakói számára.

A Világgazdasági Fórum tehát, mint az elmúlt fél évszázad során mindig, a globális uralkodó elbeszélési módot mint egyetlen lehetséges világértelmezési logikát próbálta rögzíteni. A fórum öt alapvető témája egyébként valóban létező kérdésekre összpontosított, hiszen az energia és a klíma mint ökológiai kihívás, a világgazdasági válság, a technológia, a szociális, kulturális krízis és végül a globális háborús konfliktus valóban meghatározói korunk világának. Ám hogy az ezeket a kérdésköröket leíró elbeszélési módok aligha alkalmasak bármilyen megoldás alapját képező párbeszédre, azt a legdrámaibb módon a háború ügyének kezelése mutatta meg. Az ötödik témakör címe az volt, hogy „együttműködés és párbeszéd egy széttagolt világban”, mely téma fontosságát nyilván nem kell bizonygatni.

De hogy miként képzelték a párbeszédet és együttműködést Davosban úgy, hogy eleve kizárták Oroszország bármilyen jelenlétét, azt elég nehéz értelmezni.

Szóval, hogy egy globális válsággá terebélyesedő konfliktustérben, ami a lejátszástechnikai felszínen kétségtelenül orosz–ukrán háborúnak látszik, hogyan lehetne „párbeszélni” és együttműködni úgy, hogy az egyik felet tökéletesen elzárják a részvételtől, azt elég nehéz lenne érvekkel alátámasztani. A Világgazdasági Fórum szervezői talán éppen ezért nem is próbálkoztak ezt indokolni, megelégedtek azzal, hogy az ukrán elnök, a first lady és az elnök egyik közeli munkatársa szózatot intézhettek a plenáris ülés felállva vastapsoló résztvevőihez, és ezzel a konstruktív párbeszédet „letudottnak” nyilvánították.

Talán nem alaptalan ennek nyomán úgy vélnünk, hogy ha a globális liberális demokrácia és tolerancia nagyjából ennyit engedélyez a szólásszabadságból, akkor a többi létfontosságú kérdéskör tárgyalása is ehhez hasonló értelmezési keretbe ágyazottan ment végbe.

Mivel egész héten igyekeztem online követni a Davosban zajló eszmecseréket, csak megerősíteni tudom ezt a feltételezést. Három fontos intelem szinte minden kérdéskör tárgyalásánál előjött, az egyik a narratívák szigorú ellenőrzés alá vonása, a másik a küzdelem a „dezinformáció” ellen, és végül a harmadik a „kézzelfogható” megoldások sürgetése. Ha e három törekvést összevonjuk, akkor egyértelmű, hogy a világ „nem létező” urai nemcsak, hogy valóságos párbeszédre és együttműködésre nem törekszenek, de éppen ellenkezőleg, most látják elérkezettnek az időt az ellenőrzöttség és engedelmesség olyan szintű kikényszerítésére, amit eddig értelmezni se nagyon tudott a világ.

És ennek fő eszköze természetesen maga a technológia, amely mint a legfontosabb világproblémák egyike szerepelt a fórum napirendjén, és okkal.

Mielőtt e kérdés vázlatos kifejtésére rátérnék, fontosnak vélem hangsúlyozni, hogy a technológia, bár látszólag anyagi-fizikai struktúrák világát jeleníti meg, valójában szellemi energia. S mivel ez a szellemi energia öngerjesztő módon saját magát exponenciálisan kiterjesztve egyre kevesebb ember számára értelmezhető, így a világ totális ellenőrzöttsége és a teljes engedelmesség minden feltétele készen áll.

A világ „nem létező” urai számára ez azt jelenti, hogy most már igen sokféle eljárás, illetve ezen eljárások számtalan kombinációja áll rendelkezésre ahhoz, hogy az emberiség létszámát a töredékére csökkentsék.

Minden ezzel kapcsolatos jogos indulatunk ellenére nem árt szembesülni azzal, hogy mindezt nem „gonoszságból” tennék az emberiséggel. Hanem azért, mert az általuk médiummá tett embertömegre maximum egy évszázadon belül már sem munkaerő-állatként, sem fogyasztóerő-állatként nem lesz szükség. A mesterséges intelligenciára épülő globális technológiai hálózatok szinte teljes egészében feleslegessé teszik a termelő emberi munkát, és mivel a termelékenység a végtelenhez konvergál, így az árak a nullához tartanak, vagyis a termelés, elosztás, fogyasztás elmúlt évszázadok során, a modernitásban létrejött rendszere és az ezt leíró közgazdasági elméletek értelmezhetetlenné válnak. Davos dumái és dilemmái mögött e sötét vízió sejlett fel.

Kiemelt kép: Vermes Tibor / Demokrata