Mint ismert hétfő hajnalban erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti részét és Szíriát, valamint magyar idő szerint dél körül szintén nagyobb földrengést tapasztaltak. Magyarország felajánlotta segítségét és már tegnap elindult a HUNOR mentőszervezet csapata Budapestről Törökországba, a földrengés áldozatainak megsegítésére. A mentőegység 55 tagú, a tűzoltókon kívül katonaorvosok és a mentőszolgálat munkatársai is részt vesznek a munkában. Keresőkutyákat is visznek magukkal – számolt be a hirado.hu.

Hunor 1.

Délután már a törökországi bevetéshez szükséges eszközöket készítették össze a HUNOR mentőszervezet tagjai a katasztrófavédelem Ferihegyi úti raktárbázisán. A hivatásos tűzoltókból, mentősökből és katonaorvosokból álló csapat, melynek munkáját két keresőkutya is segíti, tíz napot tölt majd a térségben.

A csapat tagjai két váltásban, napi 24 órában dolgozik majd. A speciális egység önellátó módon, helyben vételezett élelmiszer, víz, fűtés és energia nélkül képes elvégezni a feladatát.

Hunor

„Különféle speciális felszerelést is visznek magukkal. Ez összesen kilenc tonna felszerelést jelent, amit ma repülővel Törökországba szállítunk. Húsztonnás vasbeton elemeknek is a megmozgatására vagy átvágására is képes eszközöket is visznek, ami azt mutatja, hogy a magyar mentőegység a világ egyik legfelkészültebb mentőegysége” – mondta Rétvári Bence parlamenti államtitkár.

Hunor

Segítséget ajánlott fel több civil szervezet is, köztük a Baptista Szeretetszolgálat. A 16 főből álló Huba Rescue keresőkutyákkal, egészségügyiekkel és műszaki csapattal segíti majd a mentést.

„Gyakorlatilag három-négyfelé tudunk válni majd, hiszen nagyon fontos ugye a kutyák feladata felderíteni, ők a legprecízebb műszerek. Aztán jönnek a hangdetektorok, a kis kamerák, hiszen azokat a szűk helyeket, ahova csak be lehet jutni kamerával, azt meg tudjuk, fel tudjuk térképezni esetleges pozícióját a túlélőknek” – mondta Pavelcze László, a Baptista Szeretetszolgálat veszélyhelyzet-kezelési igazgatója.

Készültségben van a miskolci Spider Mentőcsoport is.

„Az első időben a keresés a legfontosabb, tehát a túlélőknek a romok alóli kimentése, és annak az egészségügyi ellátása. Meg természetesen a sérülteknek is az ellátása, mert igazából nagyon hideg ott az időjárás, és igazából tényleg ezek az épületek is nagyon komolyan rongálódhattak, és sokan lehetnek még a romok alatt” – mondta Lehoczki László, a Spider Mentőcsoport vezetője.

A földrengések után általában öt napig van esély arra, hogy a mentőcsapatok túlélőket találjanak a romok alatt. A fagypont alatti hőmérséklet közegészségügyi szempontól segíthet, a törmelékek közé szorult emberek azonban így gyorsabban kihűlhetnek.

Forrás: Hirado.hu

Fotók: hirado.hu/Horváth Péter Gyula