Megerőszakolt egy migráns? Ne hívd a rendőrséget, különben rasszista vagy! Az egyik berlini egyetem legalábbis ezzel a kéréssel fordult a lányokhoz. A rendőrség másképp gondolja. Nagy dilemma, hogy mi a helyes döntés.

Az egyetem azt tanácsolta a lányoknak, akiket a szexuális bűncselekményt elkövető migráns férfi többször zaklatott, hogy ne hívják a rendőrséget, mert rasszistának tekinthetik őket.

A gyanúsított hetek óta szexuálisan zaklatja a diáklányokat a berlini Szabadegyetem kampuszán, de az ottani szélsőbaloldali diákbizottság felszólította őket, hogy ne riasszák a hatóságokat.

A Morgenpost című újság azonban beszámolt a csoport által a diákoknak erről kiküldött e-mailjéről, melyből világosan látszik, hogy nem az áldozatokért aggódnak, hanem az elkövetőért. A lányoknak azt tanácsolták, hogy a hatóság zavarása helyett – akik egyébként se megfelelően kiképzettek a pszichológiailag is rendkívüli helyzetek kezelésére – inkább az egyetem biztonsági szolgálatához vagy a szociálpszichológiai szolgálathoz forduljanak.

A Remix News szerint hiába kérték a szexuális bűnözőt, hogy változtasson viselkedésén, és hagyja abba a nők zaklatását, erre a férfi nem mutatott hajlandóságot.

A berlini rendőrség úgy reagált a történetre, hogy felszólította a nőket, hogy hívják őket, ha nem érzik magukat biztonságban.

Az ilyen viselkedés nem újdonság Németországban, amely az elmúlt évtizedben több millió bevándorlót – túlnyomó többségükben fiatal férfiakat – fogadott be a Közel-Keletről és Észak-Afrikából.

Miután 2015 szilveszterén migráns férfiak tömegesen molesztáltak nőket Kölnben, a helyi feminista csoport hírhedt módon úgy reagált, hogy meglátogatta a város migránsközpontját, és virágokat osztogatott a menedékkérőknek.

Forrás és teljes cikk: 888.hu

Kiemelt kép: Facebook