Magyarországot háborúba akarják kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben – mondta a Weltwoche című svájci hetilapnak Orbán Viktor miniszterelnök, hangsúlyozva, hogy „Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól”.-hozta a Magyar Nemzet. Ezt szemlézzük.

 

A lap csütörtökön megjelent számában arra a kérdésre, hogy miként viseli Magyarország az ukrajnai háborút, a kormányfő kijelentette: „minket leginkább az Oroszország elleni uniós szankciók sújtanak”, amelyek felhajtották az olaj és a gáz árát.

Magyarországon az utóbbi időben hatalmas előrelépést értek el az ipar területén, az ehhez szükséges energiát importálni kell – mutatott rá Orbán Viktor, azt is jelezve, hogy ez 2021-ben 7 milliárd euróba került az országnak, 2022-ben ez az összeg már 17 milliárd euró volt.

A miniszterelnök közölte: a háború „megterheli a lelkünket, a pszichénket”. „Ukrajna a szomszédunk, ahol magyarok is élnek. Katonának hívják be őket és százával halnak meg a fronton” – tette hozzá, kiemelve, hogy ez a háború „tőlünk nem messze folyik”, ezért akar mindenki békét Magyarországon.

„Imádkozunk és bízunk a Jóistenben, hogy felismerésre készteti a háborúzó feleket. Folyamatos nyomás nehezedik ránk. Háborúba akarnak minket kényszeríteni, és nem válogatnak az eszközökben. Eddig sikerült ellenállnunk. Ez ad nekem reményt. Magyarország politikai vezetése elég erős ahhoz, hogy hazánkat távol tartsa a háborútól. Ezt kellő alázattal, ugyanakkor magabiztosan állítom”

– mondta Orbán Viktor, azt is kiemelve, a keresztény tanítást a politikában is érvényesnek tartja.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök az ukrajnai háború legfontosabb felismerésének nevezte, hogy „ma Európa kivonult a vitából”. „A Brüsszelben hozott döntésekben gyakrabban ismerem fel az amerikai érdekeket, mint az európaiakat” – fűzte hozzá, arra is kitérve, hogy az Európában zajló háborúban „ma az amerikaiaké az utolsó szó”.

Úgy folytatta: „sem érzelmileg, sem intellektuálisan nem ismerünk európai identitást”. Megfogalmazása szerint „ha komolyan, tabuk nélkül folytattuk volna a vitát Európa jövőjéről (…), akkor valószínűleg már a háború elején szilárd énképünk lett volna”. A miniszterelnök egyúttal balszerencsének nevezte, hogy Donald Trump elvesztette az amerikai elnökválasztást, mivel ha a korábbi, republikánus elnök nyerte volna meg a választást, „nem került volna sor háborúra”. Orbán Viktor ezen a ponton azt is megjegyezte, hogy a német kormányváltás is „megtette a magáét”.

A kormányfő egyetértett azzal az újságírói felvetéssel, hogy Európa gyengeségének mélyebb oka az Európai Unióban keresendő, mert „szétzilálja a nemzetállamokat anélkül, hogy bármi működőképes dolgot helyezne a helyükre”.

A béketeremtésről szólva közölte, hogy „a béke a szívben kezdődik, el kell érnie a fejet, amely aztán a kezet vezeti”.

„Ez a sorrend: kívánni kell a békét, aztán akarni kell, majd meg kell teremteni. Ma már hiányzik az akarat, legalábbis Nyugaton” – fűzte hozzá, majd arról beszélt, hogy a kínaiak, az indiaiak, az arabok, a törökök, a brazilok békét akarnak.

„A Nyugat elvesztette azt a képességét, hogy a világot egy ügy érdekében egyesítse. Térben korlátozottak a filozófiai alaptételei. Ez egy új jelenség” – hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor Magyarországnak a béketeremtésben játszott szerepét úgy fogalmazta meg: „ha barátaink és szövetségeseink fel akarják adni a háborús álláspontot, látniuk kell egy alternatívát”.

Arra az újságírói felvetésre, hogy minek kell az Egyesült Államokban történnie, megváltozhat-e a politika, Orbán Viktor világosnak nevezte a magyar tapasztalatot. „Amikor Washingtonban a demokraták vannak hatalmon, mi fedezékbe menekülünk. Mindig meg akarnak változtatni minket, akárcsak a brüsszeli politikusok. Elő akarják írni nekünk, hogyan kezeljük a migrációt és hogyan tanítsuk a gyerekeinket. Ez tiszteletlenség” – fogalmazott.

Mi egy sikeres ország vagyunk, és Európáért megtesszük a magunkét. Mi vagyunk a kontinens peremén lévő várak védelmezői. Ezt a munkát nem ismerik el. Ezért várjuk, hogy republikánus barátaink újra hatalomra kerüljenek – közölte a miniszterelnök.

A miniszterelnök beszélgetőpartnerének azon kijelentéseire, miszerint „a globalizáció és szabadkereskedelem minden évben a davosi Világgazdasági Fórumon találkozó prédikátorainak” új evangéliuma van: „a globalizációs visszarendeződés”, amelyben „mi vagyunk a jók, ők a rosszak”, Orbán Viktor rögzítette, hogy ez komoly veszélyt jelent Magyarország számára. „Exportorientált ország vagyunk. A bruttó hazai termékünk 85 százaléka exportból származik. Fontos kulturális és gazdasági kapcsolataink vannak Keleten. A visszarendeződés végzetes lenne Magyarország számára. De szerintem Németország számára is” – mondta.

A miniszterelnök Svájcra térve fontosnak nevezte az alpesi országot, amely „olyan, amilyen lenni akar, ugyanakkor nincs elszigetelve”. „Tehát a saját identitás megőrzése nem feltétlenül vezet provincializmushoz.”

„Svájc fontos pozitív példa” – mondta Orbán Viktor, aki úgy folytatta: ha Magyarország ott lenne, ahol Svájc, akkor „mi is semlegesek lennénk”. „Ez a svájci luxus. Nekünk nem jár” – mondta.

Kérdésre válaszolva a kormányfő az ellenőrizetlen bevándorlásban rejlő legnagyobb veszélynek rövid távon a közbiztonság romlását és a terrorizmust nevezte. „Középtávon: gazdasági veszteségekben. Hosszú távon: hogy az ember már nem ismeri fel a saját országát, hogy elveszíti a saját hazáját” – mondta.

Orbán Viktor a genderideológiában rejlő legnagyobb veszélyként azt azonosította, hogy 14 és 18 év között a gyerekeknek „bele kell nőniük a világba”. „Ebben az időszakban erősíteni kell az identitásukat, nem pedig gyengíteni és elbizonytalanítani azt, ahogyan a genderideológusok teszik. Ezzel ugyanis tönkreteszik a gyermekeinket. Visszavonhatatlanul, visszafordíthatatlanul. Ehhez nincs joguk” – húzta alá a kormányfő.

Majd úgy folytatta, hogy létezik egy Edmund Stoiber volt bajor miniszterelnök által jegyzett jó kézikönyv, amiben Stoiber leírja, miként lehetne az EU-t újjászervezni a szubszidiaritás alapján.

„Nem a tudás hiányzik, hanem a szándék” – mondta Orbán Viktor, és annak szükségessége mellet érvelt, hogy „minden olyan hatáskört, amit az EU a tagállamok felhatalmazása nélkül magának tulajdonított, vissza kell adni a tagállamoknak”.

Forrás és teljes cikk: Magyar Nemzet

Kiemelt kép: NIF