Tegnap megnéztem, jó film a Hadik. Igazi romantikus kalandfilm annak a koncepciónak a jegyében, hogy igenis, mint minden más népnek a magyaroknak is vannak igazi sikertörténetei és ezeket képesek vagyunk jó minőségben, jó ízléssel és jó szívvel a közönség elé tárni.

Hadik András huszárvirtusa: Berlin elfoglalása a történelemkönyvek lapjain szunyókált. Most Szikora János rendezésében ismét útra keltek a 270 éves huszárok, hogy a Vitam et sanguinem felkiáltással rendkívüli hőstettet hajtsanak végre, gyakorlatilag megmentsék az az Osztrák birodalmat és hagyjanak némi emléket a poroszoknak a magyar hősiességről, fineszességről, kitartásról és harcképességről.

Szükség van ezekre a filmekre. Persze hallom és látom a bérkárogókat, hogy az ilyenek kurzusfilmek. Hát lehet, az ötven évvel ezelőtt készített nagy sikerű Egri csillagok, melyet több millióan láttak a mozikban kifejezetten kurzusfilm volt. A közönség mégis a szívébe zárta, mert olyan hőstettekről szólt, melyek mutatják egy nép fényes múltját és melyben magunkra ismerhetünk, együtt örülhetnek a győztes hazafiakkal, emeli önbizalmunkat, a magunkba, a képességeinkbe vetett hitünket, valamint azt, hogy mégiscsak részei vagyunk és voltunk az isteni gondviselésnek „annyi balszerencse közt és oly sok viszály”ellenére is.

Nem kellene fanyalogni, hogy na jó, de ha napokig mentek miért nem sáros a ruhájuk, meg hogy hát folyton csak lovagolnak, meg vékony a történet. Mindegyikben van egy kis igazság, de nem ez a lényeg, melyet persze a hivatalos lényeglátók nem szívesen írnak le. Azt ugyanis, hogy

egy szerethető, rólunk szóló, saját identitásukat felvállaló és felmutató profi alkotásról van szó, melyet remélhetően sokan látnak majd.

Tudom a haladároknál egyetlen magyar kulturális érték létezik a Rubik-kocka, mely egyébként ugyanannak a magyar virtusnak a másik oldala. Hogy képesek vagyunk kivívni a saját észjárásunkkal, kreativitásunkkal, elkötelezettségünkkel a világ csodálatát. Ők ezt a filmet szívesen látnák inkább paródiának, de rossz hírem van számukra, nem az!

Amikor manapság sok kritika éri a magyar különutasságot brüsszeli, vagy amerikai részről látni kell, hogy ahogy Hadik is, Magyarország is meg tudja csinálni azt, ami a magyar érdekeknek, a magyar identitásnak megfelel. Csak bámulnak miért van ötödik, zsinórban négy kétharmados Orbán-kormány, hol van a trükk, a csalás, buta a nép, stb.

Pedig a válasz roppant egyszerű! Jövünk a Farkassal, a Jóskával, az Andrással és egy huszárvágással ott termünk a kapu előtt, mely egy világbirodalom terveit dédelgeti. Meglátjuk hogy állja a sarat az amerikai-brüsszeli erőd!

Maradjunk csak mi meg  nemzeti keretek között itt a Kárpát-medencében és őrizzük azon hagyományokat, melyek e nép dicsőségét, megbízhatóságát és hatékonyságát mutatják valamint azt, amit a nagysikerű Hunyadi-regényeket jegyző Bán Mór író mond: „nem az a kérdés mekkora az ellenség ereje, hanem az, hogy mekkora elszántság van a szívedben.”

A Hadik alkotói szívében ott ez az elszántság! Nézem a stáblistát és csak magyar neveket látok. Hosszan-hosszan figyelem a sok szakembert, mert minden tekintetben egy rendkívül bonyolult produkciót élvezhettem az elmúlt 100 percben. Mindez azt is mutatja, hogy az évi több mint 200 millárdos bevételeket hozó magyar filmgyártás is felnőtt arra a szintre, hogy mind technikában, mind szakértelemben a világ élvonalában lehessen. Ahová amúgy szintén a magyarok juttatták a XX. században Hollywoodot.

Szóval keljenek életre a Hunyadiak, a Hadik, a Rákóczi, a Dobó, a Széchenyi, a Kossuth, a Bem-történetek, hogy ne a gonosz csendőrben, a kollaboráns és dzsentri úri osztály színeiben, a fehérterroristák rémtörténeteiben, a bűnös kitelepítendő, utolsó csatlós-nép gyakran kreált históriáiban ismerjünk magunkra, hanem gyakorta megfordulhassunk a történelmünk fényes lapjain is.

Kiemelt kép: port.hu