A Berettyóújfalui Tankerületi Központhoz 2022 tavaszán érkezett bejelentés, amely szerint az egyik tagintézményükben egy tanár szexuális kapcsolatba került egy 8. osztályos gyerekkel. Úgy tudjuk, az ügy jelenleg az ügyészség előtt van.

Március elején látott napvilágot az az eset, amelyben egy hajdúsági általános iskola pedagógusa a saját diákjával létesített testi kapcsolatot. Az ügyben a Püspökladányi Rendőrkapitányság befejezte a nyomozást, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Püspökladányi Járási Ügyészségnek, amely a bizonyítékok értékelését, elemzését követően fog az ügyben érdemi döntést hozni, ez jelenleg folyamatban van – tájékoztatta az Origo-t a Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség.

Mint azt korábban megírták, a Berettyóújfalui Tankerületi Központ kérdésre közölte, hogy 2022 tavaszán érkezett hozzájuk szülői bejelentés arról, hogy a fenntartásuk alá tartozó általános iskola pedagógusa abúzust követhetett el egy kiskorú diák ellen. A pedagógus délutánonként többször találkozott kettesben a 8. osztályos gyerekkel, akivel testi kapcsolatot is létesített.

AZ ÉDESANYA KÉT ALKALOMMAL IS BESZÉLT ERRŐL A TANÁRRAL, AKI A SZÜLŐK ÁLLÍTÁSA SZERINT NEM TAGADTA A VISZONYT.

Az egyik beszélgetésről hangfelvétel is készült. A szülői jelzést követően a pedagógust mentesítették a munkavégzési kötelezettsége alól, és a rendőrségi feljelentést is megtették. Az ügy jelenleg már az ügyészségnél van.

Nemrég komoly nyilvánosságot kapott a hasonló cselekményekkel kérkedő B. Zsolt ügye. A Krúdy Gyula Angol–Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola azóta elbocsátott pedagógiai asszisztense a közösségi médiában dicsekedett azzal, hogy 15 éves szeretője van. Az LMBTQ-aktivistaként ismert férfi homoerotikus videókat is gyártott magáról, amelyhez diákok is hozzáférhettek, illetve arról is lamentált, hogy „a 14 évesek buknak rá”. Miután B. Zsolt videói eljutottak a szélesebb nyilvánossághoz is, feljelentés született ügyében. A hatóságok házkutatást is tartottak B. Zsoltnál, a nyomozás jelenleg is folyamatban van.

Forrás: B.Zsolt fotói a közösségi oldaláról

Forrás: B.Zsolt fotói a közösségi oldaláról

De pedofil-botrány tört ki Békés vármegyében is. A gyanú szerint egy 13 éves lányt ronthatott meg egy történelemtanár. Jelenleg úgy tudni, hogy a gyermek apját is letartóztatták az ügyben, mivel korábban ő ronthatta meg a kislányt.

Az efféle esetek megakadályozására a kormánypártok kilátásba helyezték a jogszabályok szigorítását.

Forrás és kép: Origo