Az amerikai RAND Corporation 2023 januárjában publikált egy tanulmányt, amely az Egy hosszú háború elkerülése címet viseli (Avoinding a long war). Ez a tanulmány lényegében alátámasztja Magyarország ukrajnai háborúval kapcsolatos álláspontját, méghozzá az amerikai nemzeti érdekből levezetve.

Mint ismert a RAND Corporation a Pentagonhoz áll közel, annak stratégiai kutatóintézete és bár a RAND Corporation, illetve a hozzátartozó személyek – tükrözve az amerikai politikai elitet megosztó ideológiákat – különböző nézetek képviselnek, a mostani tanulmány mégis figyelmet érdemel, mert egyrészt ez a legutolsó a háborúval foglalkozó tanulmányok közül, másrészt ajánlásait szinte az összes Ukrajnával kapcsolatos vitatott kérdést mérlegelve teszi meg.

A tanulmány 78 irodalomra hivatkozik, ezek a RAND Corporation korábbi anyagain kívül magukban foglalják a Külkapcsolatok Tanácsának két lapjában a Foreign Policy-ban és a Foreign Affairs-ben, azután a Washington Post-ban és a New York Times-ban és egyéb lapokban is megjelent cikket.  A tanulmány az elméleti kérdések tekintetében a Cornell és a Princeton egyetem munkáit veszi elsősorban figyelembe. A hírügynökségek közül az AP News és a Reuters, a televíziók közül a CNN szerepel felhasznált irodalmak listáján. Vagyis ezek a fórumok azok és nagyjából ebben a sorrendben, amelyek leginkább befolyásolják a nyugati világ háborúról alkotott felfogását.

A tanulmány lényegében két részre bontható, az első rész a háború lehetséges lefolyásának alternatíváit mérlegeli az amerikai érdekek szempontjából, a második részben pedig Amerika lehetséges eszközeit, hogy a háborút a saját érdekeinek megfelelően befolyásolja.

Ami a háború lefolyását illeti a tanulmány öt különböző dimenzióban vizsgálja a lehetőségeket: (1) a nukleáris fegyverek orosz részről történő bevetésének esélye; (2) a háború Oroszország-NATO összecsapássá fajulásának valószínűsége; (3) Ukrajna területi felosztása; (4) a háború időtartama és (5) a háború befejezésének formája.Valamennyi esetben sorra veszi az említett szakirodalmakban szereplő, sok esetben egymásnak ellentmondó, álláspontokat és érvel az Amerika érdekeknek megfelelő variációk mellett.

Bevezetésként hangsúlyozza, hogy az amerikai érdekek gyakran egybeesnek az ukrán érdekekkel, de nem azonosak azzal és az amerikai kormánynak kötelessége állampolgárai felé, hogy az amerikai érdekeket képviselje.

A nukleáris eszközök (nem stratégiai atomfegyverek) bevetésénél azzal (gyakran a britek által említett) felvetéssel szemben érvel, hogy Moszkva nem mer atomfegyvert alkalmazni. Három érve van az ellenkező állítására:

1./ ezt a háborút Moszkva egzisztenciálisnak tekinti és minden áldozatot kész meghozni;

2./ a hagyományos fegyverek terén Oroszország lehetőségei a Nyugattal szemben nagymértékben korlátozottak;

3. Az orosz stratégák már régóta hangsúlyozzák a taktikai atomfegyverek bevetésének lehetőségét, ha egy hagyományos háborút Oroszország elveszítene.

Az atomfegyverek használatának ugyan kicsi, de nem nulla a valószínűsége, és ha bekövetkezne, Amerikát atomháborúba sodorná, ami nyilvánvalóan nem érdeke. Épp ezért indokolt, hogy az orosz atomfegyverek bevetésének megakadályozását az Egyesült Államok saját, elsőszámú prioritásává tegye.

Ami az orosz-NATO összecsapást illeti a tanulmány Mark Milley-t, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét idézi, aki szerint alapvető amerikai stratégiai cél, hogy ne legyen közvetlen összecsapás a NATO és Oroszország között, és az is, hogy a háború Ukrajna területén belül maradjon. A tanulmány megemlíti, hogy a NATO-szövetségesek közvetett részvételének mértéke a háborúban lélegzetelállító. A támogatás több tízmilliárd dollár értékű fegyvert és egyéb segélyt jelent, továbbá taktikai, hírszerzési és felderítési támogatást az ukrán hadseregnek. Kijev közvetlen költségvetési támogatása havi több milliárd dollárt tesz ki. Ezen kívül a Nyugat fájdalmas gazdasági szankciókat alkalmaz Oroszországgal szemben. Ez oda vezethet, hogy Oroszország esetleg csapást mér valamely NATO országra, amelyek közül néggyel közvetlenül a szárazföldön határos, további hárommal pedig osztoznak a Fekete tengeren. Egy ilyen esetben a háborút rendkívül nehéz lenne a nukleáris küszöb alatt tartani és Amerika rögtön egy forró háborúban találná magát egy olyan országgal szemben, amely a világ legnagyobb atomarzenáljával rendelkezik. Ez a perspektíva, ahogy Mark Milley is aláhúzta, nem lehet Amerika stratégiai célja.

A területi kérdések terén Zelenszkij elnök elkötelezett, hogy felszabadítsa Ukrajna teljes, nemzetközileg elismert területét. Az Egyesült Államok számára előnyös lenne egy olyan háborús eredmény, amely lehetővé tenné Ukrajna számára, hogy nemzetközileg elismert területének nagyobb részét ellenőrizze és az Egyesült Államoknak érdeke is, hogy megerősítse a nemzetközi jogban rögzített területi integritás normáját. De, még ha Oroszország vissza is vonulna a 2022. február 24-e előtti vonalig, a területi integritás (a Krím miatt) akkor is sérülne és annak nagyon kicsi a valószínűsége, hogy Ukrajna teljes egészében visszanyeri nemzetközileg elismert területét. Ukrajna akkor kerülne igazán nagy bajba, ha Oroszország teljes egészében elvágná a Fekete tengertől, de ez az orosz hadsereg eddigi teljesítményét tekintve nagyon valószínűtlen. A 2022 decemberétől érvényes ellenőrzési vonal viszont nem fosztaná meg Kijevet olyan gazdaságilag létfontosságú területektől, amelyek drámaian befolyásolnák az ország életképességét. Ráadásul az Egyesült Államok és szövetségesei számos szankciót róttak ki már Oroszországra az agressziója miatt – ami máris jelzést elegendő jelzés a többi potenciális agresszornak. Ha Ukrajna a teljes területét vissza akarná foglalni, az évekig elhúzódó harcokhoz vezetne, amely az eszkaláció veszélyével járna és Amerikának egy elhúzódó háború, mint az a következőkben megindokolásra kerül, nem érdeke. Természetesen Amerika hivatalosan nem ismerné el a területi változásokat.

Egy elhúzódó konfliktus az Egyesült Államok számára potenciális előnyökkel járhat, például azzal, hogy amíg a háború tart, az orosz erők továbbra is Ukrajnával lesznek elfoglalva, és így nem lesz elég erejük arra, hogy másokat fenyegessenek. Egy hosszabb háború tovább rontaná az orosz hadsereget és gyengítené az orosz gazdaságot. A háború már eddig is olyan pusztítóan hatott az orosz hatalomra, hogy a további fokozatos gyengítés vitathatóan már nem jelent olyan jelentős előnyt az amerikai érdekek szempontjából, mint a konfliktus korábbi szakaszában. Évekbe, sőt talán évtizedekbe is beletelik, amíg az orosz hadsereg és gazdaság kiheveri a már elszenvedett veszteségeket. Egy hosszú háborúnak azonban jelentős hátrányai is vannak az amerikai érdekek szempontjából. Egy hosszabb háború az ukrán civilek további emberveszteségéhez, kitelepítéséhez és szenvedéséhez fog vezetni és Oroszország esetleg visszafoglalhatja az eddigi ukrán harctéri nyereséget. Az Egyesült Államok és az Európai Unió számára az ukrán állam fizetőképességének fenntartása idővel megsokszorozódik.

Egy hosszú háború az Egyesült Államok külpolitikájára is hatással lenne, az USA képessége, hogy más globális prioritásokra – különösen, hogy a Kínával folytatott versenyre – összpontosítson, korlátozott maradna. A hosszú háború Oroszország és Irán katonai együttműködésének elmélyülésével és esetleg Irán nukleáris képességeinek kiépítésével járna. Moszkva egyre jobban alárendelődne Kínának, ami előnyt jelentene Kína számára az Egyesült Államokkal folytatott versenyben. Mindez kedvezőtlen lenne az Egyesült Államok számára, ezért Amerika nem érdekelt egy elhúzódó háborúban.

Ami a háború befejezését illeti az a RAND Corporation elemzése szerint három formában történhet: (1) abszolút győzelemmel; (2) fegyverszüneti megállapodással; (3) politikai rendezéssel.

A háború kezdetekor úgy tűnt, hogy Moszkva abszolút győzelemre törekszik, és azt tervezi, hogy új vezetést hoz létre Kijevben, és „demilitarizálja” az országot. A harctéri tények azonban azt mutatják, hogy Moszkva erre nem lenne képes. Zelenszkij elnök ugyanis rendkívül népszerű, ráadásul az ukrán hadsereg a jelenlegi képességeivel a végtelenségig fenyegetést jelenthet az Oroszország által megszállt területekre. Az abszolút ukrán győzelem szintén valószínűtlen. Ehhez Kijevnek a harctéri győzelem mellett rendszerváltást is el kellene elérnie Oroszországban. Ugyanakkor kevés történelmi bizonyíték utal arra, hogy Oroszországban a harctéri kudarcok után szükségszerűen rendszerváltás következne be, ráadásul nincs garancia arra, hogy egy új orosz vezető hajlandóbb lenne a békére Ukrajnával, mint Putyin. Mivel úgy tűnik, hogy egyik félnek sincs lehetősége az abszolút győzelem elérésére, a háború valószínűleg valamilyen tárgyalásos eredménnyel fog végződni, ami lehet fegyverszüneti megállapodás vagy politikai rendezés.

A fegyverszüneti megállapodásra példa lehet az 1953-as koreai háborút lezáró megállapodás, amelyben a két fél kötelezettséget vállalt a harcok beszüntetésére és demilitarizált övezetet hoztak létre. Ehhez hasonló módon egy ukrajnai fegyverszünet befagyasztaná a frontvonalakat és véget vetne az aktív harcoknak, de Kijev és Moszkva között fennmaradnának a megoldatlan területi viták, továbbá ezen túlmenően kulcsfontosságú politikai kérdések – az orosz jóvátételektől kezdve Ukrajna geopolitikai státuszáig – továbbra is megoldatlanok maradnának. A felek valószínűleg csak minimális kereskedelmet folytatnának; a határok nagyrészt zárva lennének. Az ellenőrzési vonal valószínűleg erősen militarizálódna, hasonlóan ahhoz, mint amilyen a német belső határ volt a hidegháború idején.

A politikai rendezés vagy békeszerződés magában foglalná mind a tartós tűzszünetet, mind pedig a háborút kiváltó vagy a háború során felmerült viták legalább egy részének rendezését, hasonlóan a háború első heteiben folytatott orosz-ukrán kétoldalú tárgyalásokról kiadott Isztambuli Közleményben foglaltakhoz. Oroszország számára Ukrajna semlegessége minden bizonnyal alapvető jelentőségű lenne. Ukrajna viszont, biztonsága érdekében, megerősített nyugati kötelezettségvállalásokat szeretne, mivel nem bízik abban, hogy Oroszország betartja a megállapodásokat. A politikai rendezés számos más kérdésre is kiterjedhetne, például egy újjáépítési alapra, a kétoldalú kereskedelemre, kulturális kérdésekre és a szabad mozgásra, valamint az Oroszországgal szembeni nyugati szankciók enyhítésének feltételeire.

A RAND Corporation tanulmánya a háború kimenetének fenti elemzése után, azt hangsúlyozza, hogy USA érdekeit legjobban egy olyan politikai rendezés szolgálná, amely tartósabb békét hozna, mint egy fegyverszünet. Ez csökkentheti egy Oroszország-NATO összecsapás jövőbeli esélyét és az Egyesült Államok, az amerikai stratégiai prioritásoknak megfelelően, átcsoportosíthatja erőforrásait. Ebben az esetben Ukrajna gazdaságilag kevesebb külső támogatással is talpra tudna állni.

Az Oroszország és Ukrajna, valamint Oroszország és a Nyugat között fennálló ellenségeskedés szintje azonban a politikai rendezést sokkal kevésbé teszi valószínűvé, mint a fegyverszünetet, ezért azt az Egyesült Államoknak, a rendelkezésére álló eszközökkel, elő kell segítenie. Erre négy területen kínálkozik lehetőség.

Először is tisztázni kellene az Ukrajnának nyújtandó jövőbeli segítség mértékét. A háború kimenetelének megítélése akár ukrán, akár orosz részről erősen függ Ukrajna nyugati támogatásától. Ezt a támogatást olyan mértékben kell nyújtani, hogy egyik fél sem bízzon a teljes győzelemben és inkább a tárgyalásos rendezést keresse. A segélyeknek az ukrán tárgyalási hajlandósággal való összekapcsolása a nyugati politikai vitákban ellenszenvesnek fog tűnni, hiszen Ukrajna egy provokálatlan orosz agresszió ellen védekezik. Az amerikai megítélés azonban – ahogy a háború költségei és kockázatai nőnek – változhat. És a háborús támogatás csökkentését össze lehet kapcsolni a háború utáni hosszú távú, tartós támogatás növelésére vonatkozó Ukrajnának tett ígéretekkel.

A másik terület, ahol az Egyesült Államoknak a konfliktus politikai rendezése érdekében tehet valamit, az az Ukrajna biztonsága érdekében való elkötelezettség. Egy amerikai biztonsági kötelezettségvállalás – különösen egy olyan kötelezettségvállalás, amely szerint katonai beavatkozásra kerül sor, ha Oroszország újra támadna – visszatartaná Moszkvát egy jövőbeli agressziótól. Az Egyesült Államok vagy a szövetségesek elkötelezettsége Ukrajna háború utáni biztonsága mellett vonzóbbá tehetné a békét Kijev számára. Az Egyesült Államok biztonsági kötelezettségvállalása Ukrajnával szemben azonban Moszkva számára kellemetlen lehet, végül is Oroszország háborújának egyik indítéka az volt, hogy megakadályozza Ukrajna közeledését a Nyugathoz.

Az Isztambuli Nyilatkozat megalkotói úgy képzelték el ennek a kihívásnak a leküzdését, hogy Oroszország részt vesz egy többoldalú biztonsági garanciavállalási megállapodásban, amelyben Oroszország, az Egyesült Államok és más, garanciavállalóként megnevezett országok szerepelnek. A garanciát azzal a feltétellel vállalják, hogy Ukrajna semleges marad, nem lép szövetségre egyik hatalommal sem és nem lesz külföldi katonai bázis és külföldiekkel közös hadgyakorlat ukrán területen.

Az amerikai garanciavállalás ugyan költséggel és kockázatokkal jár, de hozzájárulna Ukrajna nagyobb tárgyalási hajlandóságához, a háború befejezéséhez és a jövőbeli orosz agresszió elrettentéséhez, ezért gondosan mérlegelni kell ezt a lehetőséget.

A harmadik terület ahol az Egyesült Államoknak befolyásolási lehetősége van, az Ukrajna semlegessége. Az Egyesült Államok és szövetségesei elkötelezhetnék magukat Ukrajna semlegessége mellett úgy, ahogy azt az Isztambuli Nyilatkozat tartalmazza. Igaz, ez ellent mondana a NATO nyitott ajtók politikájának és Kijevben is negatívan fogadnák, mert a kilátásba helyezett NATO-tagság lekerülne a napirendről és helyette nem lenne más. Politikai szempontból bármelyik kijevi kormánynak szüksége lenne valamire, amit fel tudna mutatni a közvéleménynek kárpótlásul azért, hogy „elveszítette” a szövetséghez való csatlakozás lehetőségét. Ukrajna biztonsága és semlegessége melletti kombinált kötelezettségvállalás azonban újszerű és kényes konstrukció lenne az Egyesült Államok számára.

Végül a szankciók részleges enyhítéséhez vezető út felajánlása olyan lépés lenne, amely valószínűbbé teheti a tárgyalásokat. Nemzetközi tapasztalatok bizonyítják az ilyen alkuk hatékonyságát. A szankciók enyhítésének ígérete például hozzájárult ahhoz, hogy Irán hajlandó volt tárgyalni a nukleáris programjáról, valamint ahhoz, hogy Líbia 2003-ban beleegyezett a tömegpusztító fegyverekről való lemondásba.

A szankciók enyhítésének ellenzői azzal érvelnek, hogy az jutalmazná az orosz agressziót. Ez az érv azonban figyelmen kívül hagyja azt a hatalma árat, amelyet Oroszország már megfizetett ezért a háborúért, ami jelentős kárt okozott a gazdaságának, rontotta nemzetközi hírnevét és NATO tagságra ösztönözte a szomszédos Finnországot és Svédországot. Arról sem lehet megfelejtkezni, hogy az Egyesült Államok jelentős erőfeszítéseket tett egy globális koalíció létrehozására és összetartására Oroszország szankcionálása érdekében. E koalíció tagjainak támogatását, meg kellene szereznie, mielőtt jelezné Oroszországnak a szankciók enyhítésének lehetőségét. Lehet azonban, hogy nem sikerülne minden tagot rávenni az egyetértésre, ami korlátozhatja az Egyesült Államok által felajánlható enyhítés mértékét. Ráadásul az Egyesült Államok vezetői belföldön és a szankciók enyhítését ellenző szövetségesek körében politikai árat fizethetnek.

Összefoglalóként a RAND Corporation anyaga azzal érvel, hogy a jelenlegi vita túlságosan csak a háború egy dimenziójára, a területi kérdésekre összpontosul. Bár a területek hovatartozása mérhetetlenül fontos Ukrajna számára, az orosz-NATO háború vagy az orosz nukleáris fegyverek bevetésének elkerülése, a háború elhúzódásának megelőzése fontosabb az Egyesült Államok számára, mint az ukránok által ellenőrzött területek jelentős növelésének elősegítése. Az amerikai politika máról-holnapra történő megváltoztatása azonban, mind belföldön, mind szövetségeseket tekintve lehetetlen és ostoba dolog lenne, de el lehetne kezdeni egy olyan folyamatot, amely az amerikai érdekeket szolgáló időkeretben tárgyalási úton véget vethet ennek a háborúnak.

Az óvatos, pro- és kontra érveket szembe állító és értékelő elemzés végül is azt sugallja, hogy Amerikának más geopolitikai érdekeltségei miatt érdeke a háború mielőbbi befejezése. A tartós béke érdekében a nyugati hatalmak fogadják el Ukrajna semleges státuszát, területe egy részének elvesztését, továbbá oldják fel az Oroszországgal szemben alkalmazott nemzetközi szankciók jelentős részét. Mivel egy ilyen fordulat váratlan lenne a szövetségesek és Ukrajna számára, lépésenként kell azokat e politikai fordulathoz hozzászoktatni. Vagyis Oroszország eléri alapvető célját, Ukrajna semlegességét és a RAND által javasolt megoldás nagyon hasonló lenne az Isztambuli Nyilatkozathoz, ami már a háború legelején 2022 márciusában létrejött, de gyors nyugati beavatkozásra (Boris Johnson brit miniszterelnök hirtelen kijevi látogatása) az Ukrán fél felmondta. Az eredmény végül csaknem ugyanaz lesz, de több százezer katona és civil halála és hatalmas rombolás után. Mennyivel jobb lenne, ha ezt az eredményt hatalmas pusztítás nélkül lehetett volna, illetve lehetne elérni, hiszen a korábbi közvélemény-kutatások szerint Ukrajna lakosságának kétharmada ellenezte a NATO tagságot.

A háború tekintetében az Egyesült Államokban még vita zajlik, de a RAND Corporation elemzései általában utat mutatnak az amerikai politikának, például a RAND által 1972-ben a hidegháború megnyerésére kidolgozott stratégia később a Reagan kormányzat külpolitikájává vált. A jelenlegi elemzés által sugallt politika összhangban van a volt nemzetbiztonsági tanácsadó Zbigniew Brzezinski felfogásával is, aki a Nagy sakktábla című könyvében óva intette az Egyesült Államokat, hogy egyszerre szálljon szembe Kínával és Oroszországgal.

Ha a RAND által sugallt politikai fordulat végbemegy, az elsősorban Európában fog zavart okozni, ugyanis, míg az Egyesült Államok nyert a háborún és a szankciókon, az Európai Unió vezetése az amerikai igények kielégítésével, sőt túlteljesítésével hatalmas károkat okozott a tagországoknak. Mi lesz az LNG kikötőkkel, ha Oroszországból ismét lehet gázt importálni?

Arról se feledkezzünk meg, hogy ez az elemzés lényegében igazolja Magyarország háborúval kapcsolatos álláspontját, ami miatt bennünket folyamatos támadás ér. Ennek visszaverése érdekében most már nyugodtan hivatkozhatunk és kell is hivatkoznunk az amerikai hadügyminisztérium, a Pentagon kutatóintézetének tanulmányára is.

Forrás: RAND.org

Szerző: Lóránt Károly

Kép: Rand Corporation