Amikor kissé rendhagyó feltevésemet most megfogalmazom, a több mint egy éve örvénylő háború legtalányosabb mozzanatából indulnék ki – írja Bogár László közgazdász a Magyar Hírlapban megjelent véleménycikkében.

Egy angol mondás szerint never say never, vagyis soha se mond, hogy soha. Az elmúlt év során bőven volt alkalmunk arra, hogy ízlelgessük e mondás igazságát, mert számos olyan dolog következett be, amire még nem sokkal előtte is úgy gondoltunk, hogy az egész biztos, hogy soha nem történhet meg.

(…)

Amikor kissé rendhagyó feltevésemet most megfogalmazom, a több mint egy éve örvénylő háború legtalányosabb mozzanatából indulnék ki. Az amerikai birodalom geopolitikai stratégiájának lényege ugyanis az, hogy mindent megtegyen azért, hogy legfőbb riválisait meggyengítse, illetve hogy a köztük lévő kapcsolati rendszert szétroncsolja annak érdekében, hogy együttműködésük szinergiájából még csak véletlenül se alakulhasson ki egy az amerikai birodalom kihívójaként értelmezhető konglomerátum. Ez egyszerűen az „oszd meg és uralkodj” évezredek óta létező logikájának a következetes alkalmazását jelenti. Ebbe az értelmezési keretbe ágyazva

teljesen érthető a kölcsönös előnyökön nyugvó hosszútávú német-orosz együttműködés romba döntése, amelynek szimbolikus „nyomatékosítása” volt az Északi Áramlat gázvezeték felrobbantása.

Ezzel mindkét riválisát meggyengítette, és a köztük lévő kapcsolati rendszert lerombolta, vagyis törekvései eddig hibátlanul követik a geostratégiai axiómákat.

Az is érthető, hogy emiatt kívánja meggyengíteni az egyre inkább fő riválisává váló Kínát is, ez az amerikai birodalom által most kirobbantott harmadik világháború tartalmaz egy olyan mozzanatot is, ahol az amerikai birodalom frontálisan szembe megy a saját stratégiai érdekeivel, sőt történelmi léptékkel mérve már-már öngyilkosságot követ el. A hatvanas évek végétől kezdve ugyanis az amerikai birodalom számára először csillant fel a remény arra, hogy Kína és az akkor Szovjetunió fedőnéven futó Oroszország között kialakulni látszó konfliktusokat minden elképzelhetőnél jobban felerősítse azzal, hogy látványosan kibékül az előtte halálos ellenségének számító Kínával. És aztán a maga szempontjából logikus módon igyekezett mindent megtenni azért, hogy Kína és Oroszország minimum egymást gyanakodva méregető riválisai legyenek egymásnak. Az általa kiprovokált mostani világháborúban azonban az első pillanattól kezdve mindent megtesz azért, hogy Kína és Oroszország között olyan szoros társadalmi, gazdasági, politikai és most már katonai együttműködés alakuljon ki és szilárduljon meg, ami az egész globális hatalmi rendszer gyökeres átalakulását eredményezné.

Az elmúlt egy év történéseinek ez az egyetlen olyan stratégiai kérdése, amelyre az eddig narratívákat alkalmazva nem tudunk választ adni. Egy válasz ugyan volna rá, de ehhez egy szinttel magasabbra kell lépnünk, az amerikai birodalom ugyanis világtörténelmi aspektusból szemlélve csupán egy stróman. Akárcsak elődjeit (portugálok, spanyolok, hollandok, franciák és britek) őt is „eldobja” egyszer a világot ténylegesen irányító „nem létező” világerő, az a „láthatatlan” globális hatalmi szuperstruktúra, ami a történelem lemeztektonikáját mozgatja. És nagyon úgy néz ki, hogy ez az „eldobós” helyzet anyagi és szellemi értelemben is eljönni látszik, hisz

az Egyesült Államok összes adóssága most már nagyobb, mint a teljes nemzeti vagyona, szellemi értelemben egy öngyilkos „kulturális forradalom” rombolja le a maradékát is annak, ami valaha Amerika volt.

Mindez aligha történhetne meg e szuperstruktúra beleegyezése, sőt aktív támogatása nélkül. És ha most eldobja a sorrendben hatodik birodalmat is, az csak azért lehetséges, mert a jelek szerint készen áll az újabb történelmi projekt, a hetedik birodalom.

Belátom, hogy ez egy szürreális feltételezés, de mi van akkor, ha e háború legfőbb, egyelőre rejtett stratégiai célja éppen az, hogy az amerikai birodalmat önmagával számoltassa fel, hogy ennek nyomán egy-két évtized alatt „hivatalosan” is beiktassa Kínát, mint hetedik világbirodalmat. Oroszország pedig húsz év múlva mindössze a Kínai világbirodalom energia- és nyersanyagbázisát jelentő vazallus állama lesz csupán.

(…)

Európa értelmi és erkölcsi lezüllése nyomán nyomorúságos perifériává válik ugyan, de e bizarr globális forgatókönyvhöz való illeszkedés talán adna esélyt, amit a francia elnök máris felismerni látszott Pekingben. Vannak változások?

A teljes írás itt olvasható.

Forrás: Magyar Hírlap

Szerző: Bogár László közgazdász

(Címkép: Hír tv képernyőkép)