Nyílnak a pünkösdi rózsák, a tavaszi virágok „tapsikolnak” – most épp a jázmin a kertben – akác és bodzaillat járja a levegőt. Mint ahogy ezen az égövön több ezer vagy több millió éve. A természet pontos. Tudja a dolgát.

Hiszen minden Isten teremtménye,  mindnyájan Isten szívében lakunk. Isten pedig három személy: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Az Atya a teremtő, a Fiú a megváltó, a Szentlélek pedig  nem más, mint a világ kiáradása.

Isten persze mindig volt és örökké lesz. Próbáljuk így időben elképzelni őt, de mivel töredezetten „tükör által homályosan”látunk, nem vagyunk erre képesek. Azonban ha hittel és imával közelítünk hozzá akkor érezhetjük: mi is részét képezzük az ő Szent Lelkének.

Jézus a negyvenedik napon felment a mennyekbe és 10 nap múlva alászállott a Szent Lélek, az apostolok feje fölött láng gyúlt, Mária fölött pedig galamb képében jelent meg. Isten megjelenése emberi formában a sötétségből való felemelkedést hozta el, és a Szentlélek nyilvános inkarnációja pedig elindította a történelmet. Az apostolok nyelveket kezdtek beszélni és Jézus tanításai utat és irányt adtak: „én vagyok az út, az igazság és az élet”.

A Szentlélek az individuális lényt, az embert „éberré” érzékennyé teszi arra, hogy a világ valódi természetét fölismerje. A valódi természet pedig az az isteni kompozíció, melyben a teljesség érzékelésére képes vagy. Az ima, az imádkozó közösség adhat éberséget: azt a tudatot, hogy te ugyanaz vagy, mint a szellemi és fizikai világ összessége örökkön örökké. Ha úgy tetszik most és mindörökké. Az indiaiak és a szent könyvek is tudták ezt. Az éberség azt jelenti, hogy az individuális álomkép szétfoszlik Isten adománya által. A lélek fölismeri, ahogy a Védákban olvasható: „etad vai tat és tat tvam asi”. Vagyis ez nem más, mint az és ez te vagy. „Aki az élőlényeket mind önmagában tudja látni, mint Énjének részeit és önmagát mindenben, ami él. Az ember elkezdi látni és tudni, hogy a világban meg nem változtatható azonosság van. Ez nem más, mint az és ez vagy te.”(Hamvas Béla)

Vagyis az Istenben, akihez tartozunk – és mindnyájunkban – az élő és élettelen természetben is ott él. Benne és fölötte. Az élőlények pontosan ismerik a dolgukat: rábízzák magukat Istenre. Mi, akik szabad akarattal rendelkezünk sokszor megpróbálunk másként spekulálni, magunkat kiemelni a többiek közül és egyfajta önistenséget létrehozni.

A pünkösdi rózsa tudja, hogy Isten közösségéhez tartozik. Az ég madarairól is gondoskodik az Úr. Ezen a szép tavaszi napon adjuk magunkat hittel a Szentléleknek:

az örökkévaló közösségünknek.

Kiemelt kép: Pixabay