Pillanatnyilag a civil ellenzék arca egy nyolc általánossal rendelkező leány, a magát a legharcosabb ellenzékinek beállító diplomás politikus felemelt középső ujjal szelfizik a Facebookon tiltakozásiból – írja publicisztikájában Francesca Rivafinoli.
Elöljáróban: sokadik generációs értelmiségi család többdiplomás tagjaként, aki ráadásul szántszándékkal tett szert olyan végzettségekre is, amelyek már megszerzésük időpontjában maximálisan használhatatlanok voltak a XXI. századi munkaerőpiacon (már ha abból indulunk ki, hogy hányan tartanának most így hirtelen igényt a -μι végű igék mediális aoristosának elsajátítására), én leszek az utolsó, aki a mihaszna bölcsészeken és az ingyenélő társadalomtudósokon élcelődik.
Ott azonban megjelenik némi szégyenérzet, amikor a diplomás polgár, miután meghallgatta egyetemet nem végzett kazánszerelőjének precíz és pontos tájékoztatását az innovatív gyújtásrendszerről, a moduláló szivattyúról, valamint a megfelelő hő- és áramlástechnikai méretezésről, az internetet megnyitván azt a diplomás szakértői elemzést kapja az arcába a negyedik kétharmad után bő egy évvel, hogy „a Fidesz szavazói jelentős részben nyugdíjasok, alacsony végzettségűek, szakmunkások” és ebből következően „a kormányoldalnak nem áll érdekében magas végzettségű tömegek létrejötte, amelyekből könnyeben kiemelkedne a Fidesz-ellenesek tömege”.
Ha az alacsony végzettségű kazánszerelők végeznének ilyen slendrián munkát, jövő télen megfagynánk.
Először is: az oktatási rendszer nagyon sok sebből vérzik, de aki veszi a fáradságot, hogy számadatokkal támassza alá állításait, a KSH oldalán rögtön azzal szembesül, hogy a felsőfokú végzettségűek száma 2010 óta 544 ezer fővel nőtt, míg a csupán szakmunkás vagy annál alacsonyabb végzettséggel rendelkezők egymillió fővel lettek kevesebben.
Ugyanezen időszak alatt a Fidesz-KDNP listájára leadott szavazatok száma 2,7 millióról bő hárommillióra változott. Nem úgy néz ki, mintha a kormányt megrengette volna ez az iskolázottságbeli eltolódás.
Erre szokás azt mondani, hogy jó, persze, mert aki okos és igazán képzett, az mind-mind lelécel külföldre – csakhogy Londonban tavaly összesen 6951 fő szavazott. Ha az állítólagos diplomájukkal tömegesen rajongói lennének az ellenzéknek, akkor az angliai középosztályt erősítő magyar értelmiségieknek nyilván telt volna arra, hogy ennél nagyobb számban befáradjanak a követségre. Nem tették. De ugyanígy nem éreztek indíttatást arra, hogy felelős írástudókként közéleti szerepet vállaljanak és élére álljanak a „Fidesz-ellenesek tömegének”, hanem inkább Bristolból kommentelgetnek. Így tehát teljesen indifferens, hogy kivel szimpatizálnak, a kormánytagoknak pedig egyetlen álmatlan éjszakát se okoz az értelmiségi mivoltjuk, az bizonyos.
Pillanatnyilag a civil ellenzék arca egy nyolc általánossal rendelkező leány, a magát a legharcosabb ellenzékinek beállító diplomás politikus felemelt középső ujjal szelfizik a Facebookon tiltakozásiból, a szavazótáborában kiugróan sok, 50 százaléknyi diplomást felvonultató Momentum pedig szívós munkával a parlamenti küszöb környékére tornázta le magát.
Ennyit a kiművelt emberfőkről.
Az tény, hogy az Iránytű Intézet májusi tanulmánya szerint (amely a teljes népességet, nem pedig a biztos választókat vizsgálta) a Fidesz-KDNP szimpatizánsai körében felülreprezentáltak a kevéssé iskolázottak és alulreprezentáltak a felsőfokú végzettségűek. (Nyugdíjasból egyébként a DK táborában messze több van, nekik minden második választójuk 65 év feletti – valójában az összes párt közül a Fidesz esetében illeszkedik a legjobban a korösszetétel az idősek társadalmon belüli arányához; az idióta fidesznyuggerezés táplálása ezért nem kevéssé kontraproduktív. Különösen, mivel a Fidesz szűken bár, de még a legfiatalabb választói csoportban is vezet, úgy, hogy mögötte a Kétfarkú Kutya Párt található, amögött pedig egy méretes szakadék.)
Az arányokkal azonban eleve önáltatás takarózni; hisz nem nehéz megsaccolni, számszerűen melyik diplomás csoport képez nagyobb tömeget: a Párbeszéd szavazótáborának 39 százaléka vagy a kormánypártok szavazóinak 16 százaléka.
A Momentumnak fénykorában, a 2019-es EP-választásokon felkerekítve 345 ezer szavazója volt, ami legfeljebb 172 ezer diplomást jelentett; ehhez képest (az Iránytű Intézet arányai alapján) a Fideszre akkor 292 ezer felsőfokú végzettségű polgár szavazhatott, a tavalyi országgyűlési választásokon pedig 490 ezer. Az se kizárt, hogy ezt a félmillió választót kifejezetten mozgósítja minden olyan megszólalás, amely szerint a Fidesz-szimpatizánsok jelentős részben tanulatlanok és lúzerek.
Már épp kezdenének lankadni, erre érkezik valamely ellenzéki politikus vagy bölcs elemző, és felpiszkálja őket. Meg azt a fideszes nyugdíjast is, akinek annak idején politikai okokból nem állt módjában diplomához jutni.
Azt a vízvezeték-szerelőt meg aztán pláne, aki a legutóbb, amikor restelkedtem, hogy elfelejtettem port törölni, azzal nyugtatott meg, hogy a jelek szerint én nem tudom, milyen állapotok uralkodnak egyes budai értelmiségiek lakásában. Ha csak port nem törölnének! – fakadt ki ez az alulképzett honfitársunk. Nahát, az igényesség nem papírfüggő, mik ki nem derülnek.
Ugyanakkor ez a diplomás versus kétkezi munkás összevetés azért sem túl szerencsés, mert aki körülnéz az életközép felé tartó városi értelmiségiek körében, gyanúsan sok példát fog találni doktori címmel a neve előtt zabkekszet formázgató exügyvédre, vidéki tanyán önellátásra berendezkedő exmarketingesre, nőtársait sminkelő egykori biomérnökre vagy régészből lett jógaoktatóra.
Betanított barista lett, jaj de jó, végre azt csinálja, amit akart! De gyönyörű kerámiákat fest, vétek lenne még mindig a bankban ülnie – lelkendezik a közönség. Ha elismerjük, hogy lehet boldog és teljes, sőt, társadalmilag igen hasznos életet élni negyvenes asztalosként, akkor miért kellene automatikusan lenéznünk azt, aki a kétkezi munka előtt nem tett (esetleg szülői nyomásra, esetleg kiégéssel végződő) kitérőt?
2023 a készségek éve az Európai Unióban, ahol mindenféle kezdeményezések szorgalmazzák a nem formális és az informális tanulás során, azaz például munka közben elsajátított készségek és tudás elismerését; akkor kezdjük azzal, hogy nem tekintjük a melósokat automatikusan „az érzelmeikre hallgató” és ezáltal könnyen átverhető szavazóknak. Van köztük ilyen is, olyan is.
Ahogyan a párbeszédes és a momentumos értelmiségiekről is erős lenne azt állítani, hogy ők bezzeg nem érzelemvezérelten politizálnak, és mindig tudatosan és átgondoltan döntenek, mielőtt beállítanák Facebook-profiljukon az aktuálisan trendi képkeretet.
Pár hónapja a német ZDF (szokatlanul józan pillanatában) készített egy egész szórakoztató kisfilmet: egy értelmiségiekkel teli társadalomban, ahol több folyóiratban is tudományos dolgozatot publikálnak egy bosszantó kátyú társadalmi-gazdasági hatásairól, ám a kátyú ennek ellenére nem tömődik be (végül kénytelenek a felesleges diplomadolgozatokkal feltölteni a lukat), hajsza indul a legutolsó még élő szaki után.
A viszontagságok árán fellelt rokkant vízvezeték-szerelő megoldásképpen felajánlja, hogy kitanítja a hozzá forduló kétségbeesett fiatalt – de nincs happy end, mert a srác elsomfordál, mondván, neki jobban tetszik például a grafikai tervezés és a dzsessz, és egyébként se tudná elképzelni, hogy csak úgy belekezd valami ilyesmibe, valakinek a tanoncaként.
Minden önhitt értelmiségi eljátszhadozhat a gondolattal, vajon ebben a történetben melyik szereplő lehetne nagyobb valószínűséggel momentumos, és melyik a „kevés fogú”, „érzelemvezérelt” és „alapvetően a megélhetési kérdésekkel elfoglalt” idős vidéki Fidesz-szavazó. Akkor talán annak megfejtéséhez is közelebb jutunk, hogy mennyiben az ő alulképzettségén bukik el az együttműködés.
