Lengyelországban is harsány reakciót váltott ki az uniós migrációs paktum elfogadása. „Nem engedünk a kényszerbetelepítésnek” – jelentette ki Morawiecki miniszterelnök, majd hozzátette: Lengyelország ellenzi, hogy az embercsempészek diktálják az uniós szabályozásokat – írja a Polskie Radio.

Radosław Fogiel (PiS), a Szejm Külügyi Bizottságának elnöke arról beszélt, hogy a szabályok kijátszása – a vétó megakadályozása – érdekében a döntést az EU belügyminisztereinek ülésén hozták meg, ahol nincs szükség teljes konszenzusra.

Ez is annak a példája, hogy az uniós intézmények technikai trükkökkel próbálják megkerülni a szuverén országok jogait

– fogalmazott.

Radosław Fogiel szerint konzervatívabb kormányokra van szükségünk Európában

Hozzátette:

Lengyelország azzal érvelt, hogy ezt a kérdést az EU-csúcson kellene eldönteni, ahol vétójogunk van. Ez is annak a példája, hogy az uniós intézmények technikai trükkökkel próbálják megkerülni a szuverén országok jogait. Furcsa ilyen elhatározásra jutni egy olyan helyzetben, amikor Lengyelország több millió menekültet fogadott be. Nem a gazdasági migránsokról beszélek, hanem az Ukrajnából érkező valódi háborús menekültekről. Brüsszelben valahogy ezt teljesen figyelmen kívül hagyják.”

Ahogy azt mi is megírtuk, az Európai Parlament csütörtökön elfogadott egy új migrációs csomagot, amelynek többek között célja az illegális migráció megfékezése, valamint a bevándorlók unión belüli országhatárok közötti mozgásának visszaszorítása.

A paktum kötelezővé teszi a menedékkérők átvételét, nem teljesítés esetén pedig komoly büntetést von maga után.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök hangsúlyozta:

a migránsokkal kapcsolatos álláspontjuk változatlan.

Igaz szívvel fogadtuk be menekültek millióit egy valódi katonai konfliktus idején. Ugyanilyen hatékonyságot és eredményességet mutattunk fel a keleti határon a migrációs válság kezelésében. Amíg a Jog és Igazságosság (PiS) kormányon van Lengyelországban, nem engedjük, hogy az embercsempészek diktálják az uniós szabályozások alakítását. Támogatjuk a határok lezárását, beleértve a déli határt is. A PiS kormánya támogatja a békét, a biztonságot és a józan észt. Ha bárki bele akarja kergetni magát a szocialista őrületbe, tegye meg, mi azonban biztosítjuk a lengyelek békéjét és biztonságát

– fogalmazott. A lengyel miniszterelnök azt is kiemelte:

korábban is kisebbségben voltak a menekültügyi kérdésekben, csak a csehek és a magyarok voltak egyező véleményen, mégis sikerült érvényt szerezni a közös álláspontnak.

Beata Szydło korábbi miniszterelnök úgy véli: a migrációs paktum számos olyan kérdést vet fel, amelyek kulcsfontosságúak a tagállamok biztonsága és pénzügyi helyzete szempontjából, az ilyen döntéseket pedig eddig mindig a kormányfők hozták meg. Rávilágít:

ezzel szemben a migrációs paktumot teljes egészében az Európai Tanácson kívül, egy miniszteri ülésen fogadták el, ahol nincs vétójog, és a minősített többség elve szerint történik a döntéshozatal.

Lengyelország ellenzi az olyan uniós döntéshozatali irányultságot ilyen kérdésekben, amely nem teszi lehetővé a vétójogot

– szögezte le.

Sebastian Kaleta igazságügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet, hogy a kvótarendszert

Lengyelország, Magyarország, Litvánia, Bulgária és Málta jóváhagyása nélkül fogadták el.

Origo

Kiemelt kép: AFP