A hatalom szemében a kommunizmus inverzét testesítették meg ezek a fiatalok, az ellenséget, akit likvidálni kell, bármi áron.
Díjeső fogadta a hétvégén Veszprémben megrendezett Magyar Mozgókép Fesztivál látogatóit. A legjobb játékfilmnek járó elismerést Tősér Ádám Blokádja kapta és további hat jelölést is díjra váltott a tizennégyből.
A legjobb rendező a Magasságok és mélységek alkotója, Csoma Sándor lett, a legjobb tévéfilmnek járó díjat pedig Vitézy László vehette át Az énekesnő című drámai produkciójáért.
Kónya Imre a Blokádról: Ez a film az igazi Göncz Árpádot jeleníti meg
Szűcs Sándor válogatott labdarúgó és Kovács Erzsi táncdalénekes tragikus története nem ismeretlen a magyar filmvilágban. 2005-ben Szobololits Béla készített egy dokumentumfilmet az ávósok által tőrbe csalt szerelmespárról. Most egy fikciós TV-játék készült a történetből Bánovits Vivianne-nel a címszerepben, Herczegh Péter és Szarvas József főszereplésével. A fiatal színésznő a Petőfi TV-nek elmondta, hogy mélyen megrendítette az alakítás, igazán sokat szenvedett a karakter megformálása kapcsán. Fiatalként egyszerűen képtelen volt elhinni, hogy ennyire kegyetlen volt a kommunista rendszer.
Pedig kegyetlen volt
Sztálin azt mondta, hogy Magyarországgal nem kell sokat törődni, azt majd a Rákosiék elintézik. A kis kopasz törpét bár nem szerette a Generalisszimusz (hasonlóan törpe, de még gonoszabb), de eszközként jól használta. A magyar pártfőtitkár alaposa elsajátította a szörnyeteg grúz embernyúzó technikáit.
A minden hájjal megkent, gnóm Rákosi szívesen hurcolta meg a művelt, fiatal és jól sportoló, szép férfi testalkattal rendelkező magyar fiúkat. Így járt az egyik legnagyobb XX. századi költő, öttusázó Gérecz Attila is, akinek 1950-ben társait részben kivégezték, részben pedig vele együtt sokéves, súlyos fegyház-büntetésre ítélték. A mártír-költő – akit 1956-ban agyonlőttek – édesanyja így emlékezik rájuk:
„Zömmel volt ludovikás, katonaiskolás, egyetemista, jó családból való, jól nevelt, szolid, értelmes és művelt fiatalok voltak. Összesen úgy 7-8 fiú. Velük naponta legalább egyszer találkozott (Gérecz – a szerk.). Sétálgatva, időnként csoportot alkotva meg-megálltak a Szondi utca, Bajza utca, Andrássy út sarkán, vitatkozva, beszélgetve, jókat nevetve. Mindegyiküknek volt az élettel, a családdal, tanulmányaikkal vagy éppen a lányokkal kapcsolatos elbeszélnivalója.”
A hatalom szemében a kommunizmus inverzét testesítették meg ezek a fiatalok, az ellenséget, akit likvidálni kell, bármi áron.
Egy szokásos koncepciós per során ezt meg is teszik. Halálos sors jutott 1956. október 24-én Hegedűs István öttusázónak is, aki a régi húszforintos bankjegyen férfiaktként szerepelt. Egy ÁVH-s teherautóról géppuskázták le. Sokak szerint szándékosan gyilkolta meg a Párt, mert visszautasította a melbourne-i olimpia zászlóvivői tisztét.
Fenti esetek is láttatják azokat a körülményeket, melyek között játszódik a híres énekesnő és legendás labdarúgó szerelmének története. Vitézy filmje – a dokumentarista Szobolits kiváló munkájához képest – talán még inkább segít közelebb hozni a mai fiatalok világához az akkori emberi és politikai viszonyokat.
A fikciós film szüzséje szerint „Vince tehetséges focista, a válogatott keret tagja. A szakmai sikerek mellett megtalálta a szerelmet, Valival, az Astoria szép, fiatal énekesnőjével jár. Amikor az ÁVH apparátusa – attól félve, hogy a sikeres focisták elhagyják az országot – példát akar statuálni, Vincét tartják a legmegfelelőbb jelöltnek. A beszervezett közvetlen barátai és hithű rendőrök segítségével ráveszik a fiatalembert, hogy ne lásson más kiutat maga előtt, mint a disszidálást. Sikerül erről meggyőznie Valit is, és egy embercsempész segítségével nekiindulnak a határnak.”
Persze ez csapda, elkapják őket és még Puskás Ferenc is igyekszik megmenteni a kiváló labdarúgót, mindhiába.
A börtönben megkínozzák és kivégzik, példát statuálva az élsportolóknak, hogy mi vár azokra, akik disszidálni mernek.
A szocializmus erkölcse nem tűrte, hogy házas emberek szerelembe essenek egymással. Erről csak annyit írt a Szobolits-filmhez egy kommentelő, hogy
„1950-ben kezdődött szerelmük, amelyet a farizeus hatalom kezdettől fogva nem nézett jó szemmel, mint a szocialista erkölccsel összeegyeztethetetlent – nem értem ezt a mondatot. Ismerek egy nénikét, aki ’56 előtt az ÁVÓ-nál, később a rendőrségen volt gépírónő, és azt mondta, mindkét intézmény kész kupleráj volt, az elvtársak orrba-szájba dugtak a munkahelyükön. Hát, ő aztán csak tudja.”
Kovács Erzsi, az énekesnő, börtönbüntetése letöltése után 1954-ben szabadul. Később tehetségével újra visszakerül a zenei világba, hiszen Kádárék – Rákosiék elfajzására hivatkozva, de közben bátran gyerekeket akasztgatva – úgymond rehabilitáltak néhány ismert és kedvelt, népszerű művészt és közszereplőt. Persze folyamatosan figyelve és vegzálva őket. Ez elől a művésznő aztán külföldre menekül dolgozni, a rendszerváltás után láthatjuk újra, de addigra már csak az idősebb generáció emlékezett rá. A rendszerváltásig és még utána jó ideig Szűcs Sándor labdarúgóra senki nem emlékezett.
Talán csak Kovács Erzsi, aki később gyakran lépett fel a kissé lepukkant Budapest TV-ben is.
Remélem, Vitézi László filmje a fiatal főszereplőkkel és a neves szereplőgárdával, egy a valóságban is megtörtént tragikus szerelmi dráma bemutatásával világossá teszi a fiatalok számára, micsoda elképesztő terrort kellett nagyszüleik korosztályának átélniük. Mert tudniuk kell, hogy a kommunizmus/globalizmus alaptermészete soha nem fog megváltozni.
A hatalom birtokában totális uralmat szeretnének a gondolatok és lelkek fölött. Minden időben, bármi áron.
„Ahol zsarnokság van, ott zsarnokság van, ott mindenki szem a láncban” – írja Illyés, és mint minden alapigazság, ez korokon átívelő szózat.
Nem véletlen tehát, hogy a fesztivál zsűrije épp Vitézy tanulságos filmjét látta legjobbnak a veszprémi filmfiesztán.
Kiemelt kép: YouTube / Képernyőfotó
