Ő egy „gyüttment” a Nyugaton. Egy „szerencsétlen” szerb. „Nem illik bele a képbe. Különc. Betolakodó. Vonalhiba.”
Utólag is gratulálok Novák Miklós cikkéhez (Djokovics mint Kárpátalja követe, június 6.), mert fantasztikusan telibe találta a nyugati világnak a szerb teniszezővel, Novak Djokoviccsal kapcsolatos ellenérzésének a lényegét.
Ezt pedig az, hogy ő egy „gyüttment” a Nyugaton. Egy „szerencsétlen” szerb. Ahogyan Novák Miklós fogalmaz, „nem illik bele a képbe. Különc. Betolakodó. Vonalhiba.”
Bizony-bizony. Annak idején a magyar származású világelső teniszező, az újvidéki Szeles Mónika mondta el azt szűkebb körökben, hiába lehet ő a legnagyobb, a legjobb, a nyugati közönség, a nyugati média és a nyugati elit szemében ő „csak” egy kelet-európai, balkáni lány. Nem méltó arra, hogy sztárolják, mint mondjuk akkoriban a már amerikainak számító Martina Navratilovát, Chris Evert-et vagy éppen Steffi Grafot.
Novak Djokovics megnyerte a párizsi nyílt teniszbajnokságot, a Roland Garrost, s ezzel a csúcsra jutott. A férfiak közül még soha, senki nem nyert összesen 23 Grand Slamet. Megelőzte a 22-szeres győztes Rafael Nadalt, illetve a 21-szeres győztes Roger Federert. Ezzel tulajdonképpen minden idők legeredményesebb teniszezője lett.
Rafael Nadal a legelsők között, udvariasan gratulált neki. Ez helyes, ezt így kell. Sokan követték a példáját, nem sorolom fel a nagy neveket.
A világ leginkább sztárolt játékosa, Roger Federer írásom pillanatáig viszont ezt még nem tette meg. Ő, akit az egész nyugati teniszvilág a legelegánsabb, legjobb, legkifogástalanabb modorú teniszezőnek kiáltott ki.
Remélem, nem feledkezik meg Federer a gratulációról.
És most láthatóan nagy bajban van a nyugati sport- és nem csak sportközvélemény.
Mert egy általuk láthatóan nem szeretett, nem elfogadott, nem méltányolt szerb teniszező lett a világ legjobbja.
Kínos ez, nagyon kínos. Érződik is a zavar a nyugati, mondhatom, globalista és liberális közvéleményen. Ezt a dolgot sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják.
Szenvedjenek csak, megérdemlik. Olyan sokszor tettek keresztbe annak az embernek, aki az utóbbi időkben már szinte mindent megpróbált – de soha nem megalázkodva! –, hogy a kegyükben járjon, hogy elnyerje a szeretetüket. Igen, így gondolom: Djokovics is ember, vágyott arra, hogy szeresse például a francia vagy az angol közönség.
De ezt soha nem kapta meg. Most, Párizsban sem. Szinte mindig, csípőből ellene szurkoltak az úgynevezett fejlett világban, de egyébként más országok pályáin is (tisztelet a kivételnek), hiszen ők meg megtanulták, hogy Djokovicsot utálni kell, aki nem ezt teszi, gyanús ember, gyanús közönség, gyanús ország. S most Párizsban, egy 36 éves világelső teniszezőt kifütyülnek akkor a nézők, amikor ápoltatja magát három percig! Amikor pedig mindenki tudja, hogy ebben a korban már az a csoda, hogy játszani tudnak a teniszezők és nem sérültek! Félelmetes bunkóság volt ez a franciák részéről. De hát ők a Nyugat, mint tudjuk…
És hát nem azért, mert Taylor Fritznek hívják a másik szenvedő alanyt, de tény, hogy Fritzcel szemben is elképesztően viselkedett a párizsi, minden szempontból jól szituált és jól nevelt francia középosztály (a szegényebbek nem tudják megfizetni a jegyárakat). Pedig ő amerikai, de hát, ha valaki nem tetszik nekik…
Djokoviccsal három nagy baj volt és van: az első természetesen az, hogy kelet-európai, balkáni, tehát elmaradott és bunkó (ki is a bunkó valójában?), a második, hogy igazi hazafi, s ki merte fejezni azt a véleményét, hogy Koszovó számára nem közömbös, és békét szeretne, a harmadik pedig az, hogy az oltás elfogadását vagy el nem fogadását emberi jogi kérdésnek tartja, az emberi szabadság részének.
Én mind a három kérdésben mélyen elutasítom a nyugati álláspontot. Djokovics egy jelenség lett, fellépése túlmutat a sporton, s a vele szemben tanúsított nyugati magatartás pedig mindent megmutat a képmutató, semmibe vezető liberalizmusról és globalizmusról. A „fősodor” megveti a nemzeti érzést, és persze odavan a Covid-vakcinákért, valamint azok kötelezővé tételéért, hiszen ezek a vakcinák annyira megbízhatók, mellékhatásokról szó sincs…
Djokovics az évek során igazi úriember lett, kifogástalan modorral, több nyelven beszél, udvariasan szól a közönségről akkor is, ha nem érdemli meg, mindenkiről, szponzorokról, szervezőkről stb. van egy-két jó szava, gálánsan viselkedik, s közben persze érzelmei is vannak.
Példát mutat a Nyugatnak türelemből, tiszteletből, ameddig csak lehet.
Annak a Nyugatnak, amelyik egyre kisstílűbben, primitívebben, elfogultan és előítéletesen viselkedik – már a teniszpályák környékén és környezetében is.
Szerencsére a sportban az eredmények magukért beszélnek. Gratuláció Djokovicsnak!
Szerző: Fricz Tamás politológus
Forrás: Magyar Nemzet
Borítókép: Novak Djokovics (Fotó: MTI/EPA/Yoan Valat)