Egy dologban egyet kell értenem Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnökkel, nevezetesen, hogy a jelenlegi kormányfőnek egy tehetségtelen ellenzékkel kell szembenéznie. Ez igaz a szakértői háttérre és az újságíróikra is.

Jogászként nagy érdeklődéssel figyeltem azt a szappanoperába illő vergődést, amit az elmúlt napokban a fent jelzett hölgyek és urak műveltek. A lényeg, hogy az Országgyűlés július 4-én kétharmados többséggel, a szükségesnél több szavazattal alkotmánybíróvá választotta Haszonicsné Ádám Máriát, Varga Rékát, Patyi Andrást és id. Lomnici Zoltánt. A 444.hu helyette ifj. Lomnici Zoltánt, a CÖF szóvivőjét avatta alkotmánybíróvá, utóbb elnézést kért olvasóitól.

A szakbizottság a fent bemutatott személyiségeket alkalmasnak ítélte és itt meg is állhatnánk, de ezzel a történetnek nincs vége. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának üléséről a HVG és a Magyar Nemzet tudósított, többé-kevésbé azonos tényeket említve. Kiderült, hogy a kormányoldal jelöltjei közül Haszonicsné Ádám Máriát erkölcsi okok miatt nem támogatta az ellenzék jelen lévő képviselője, Varga Rékát szakmai alkalmatlanság miatt vetette el, Patyi Andrást politikai okok miatt nem tartotta alkalmasnak. Id. Lomnici volt az egyetlen, aki mindkét oldal szavazatát elnyerte. A DK nem vett részt a szavazáson, az első három jelölt esetében lényegében ezeket az érveket felhozva.

Mindeközben nem tétlenkedett a szakértői gárda sem. Fleck Zoltán, az ELTE tanszékvezetője rámutatott, hogy becstelen ember az, aki a kormánypártok bárminemű jelölését elfogadja, az alkotmánybírák pedig paprikajancsik. Magyar György, a rossz hírű ügyvéd pedig a jelölés kapcsán a szakmai etika sérelméről értekezett.

Az ellenzék újságírói is kitettek magukért: Haszonicsné Ádám Mária esetében a Kaya Ibrahim ügyet hozták fel, Patyi András tekintetében a „birságolóbajnok” megjegyzés lett a fő momentum, szerintük Varga Rékának nincs szakmai muníciója, id. Lomnici Zoltán pedig a kormánypártok kreatív jogalkotásának köszönheti a posztját, hiszen ő betöltötte 68. életévét és ha egy évtizeddel ezelőtt a kormánypártok nem törlik el az alkotmánybírák esetén a felső korhatárt, nem lehetett volna alkotmánybíró.

A Népszavában, Simon Zoltán név alatt megjelent cikk valamennyi új alkotmánybírót a Fideszhez köthető személyként mutatja be, bár ezt a tételt bizonyítékokkal nem támasztja alá. A dolgozat rámutat, hogy a rendes bírák esetén a kormánypártok eltörölték a 70 éves korhatárt és jogi hercehurca után leszállították 65 évre. Ezzel szemben egy évtizeddel ezelőtt az alkotmánybírák esetében eltörölték a felső határt.

Ez persze azzal is összefügghet, hogy alkotmánybíróból csak tizenöt van, a rendes bírák száma meghaladja a háromezret. A két csoport tekintetében a legtöbb államban eltérő korhatárt állapítanak meg. A mintának tekintett Egyesült Államok szövetségi legfelsőbb bírái addig maradnak, amíg jónak látják, előfordult, hogy 86 éves aktív bírája is volt a testületnek. Arról nem is beszélve, hogy Göncz Árpád 68 évesen lett tíz évre köztársasági elnök és a Népszava akkor az életkort nem kifogásolta.

Visszatérve Medgyessy Péter volt miniszterelnök állítására, az ellenzék és kiszolgálói tényleg tehetségtelenek. A kormányoldal jelölhetett volna bárkit, az ellenzéknek nem felelne meg. Van, akinél nincs, vagy túl kevés a bírói gyakorlat, van, akinél túl sok. Úgy vélem a legtöbb fejtörést az ellenzék számára id. Lomnici Zoltán jelölése okozhatta, hiszen 1979 óta ki sem mozdult a bíróságról, c. egyetemi tanár, a Francia Becsületrend lovagja és még antirasszista kitüntetése is van. Ő meg nem határozható okok miatt nem alkalmas…

Szerző: Horváth Péter jogász