Varga Judit igazságügyi miniszter kilenc évig tanácsokat osztogatott az EP-ben, 2018 óta pedig jól célzott pofonokat oszt Brüsszelben Magyarország, idehaza meg az EU ellenségeinek. Kohán Mátyás írása.
Az ember gyakran már csak legyint, ha azt hallja, Brüsszel. Azt gondolja, politikai zsarolásról, ravasz új migránsbetelepítési tervről vagy kokainba mártott százeurósokról lesz szó. Furcsán hangozhat tehát, mégis igaz: Brüsszel a miénk is, és egyáltalán nem reménytelen. A múlt hét legalábbis egyértelműen ezt bizonyította. Azon a különös, kegyelmi héten az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa és a magyar EU-politika egyszerre lépett eggyel közelebb valami szép, jó és értelmes felé.
Kezdjük az Európai Parlamenttel, mégiscsak az a leghihetetlenebb. Ez a jobb sorsra érdemes intézmény most kivételesen nem megszült, hanem elgáncsolt egy zöldlázálmot. S hogy a tündérmese még lélegzetelállítóbb legyen: azért gáncsolta el, mert az Európai Néppárt a Louise Weiss-épület egy setét sarkában rátalált hajdanvolt férfiasságának egy kis darabjára. Zárt egységként szavazott az úgynevezett természet-helyreállítási törvény ellen az Európai Néppárt, az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint az Identitás és Demokrácia.
A néppárti belgák, hollandok és a háttérben felsejlő svédek ugyanis az európai zöldítési tervek iránti minden tiszteletük mellett sem óhajtottak az élelmiszer-inflációs és lakhatási válság közepén őserdővé visszaalakítani mezőgazdasági és városi területeket, pláne hatástanulmányok és fedezet nélkül. A törvényjavaslat az EP környezetvédelmi bizottságában a jobboldali frakciók egységének, illetve a fideszes Tóth Edina döntő szavazatának köszönhetően elbukott.
Eközben az Európai Unió Tanácsának csúcstalálkozóján is mintha tort ült volna a józan ész. Az állam- és kormányfők az európai lőszergyártás és a haditechnika felfuttatása, jelentős hadiipari befektetések mellett döntöttek, elvetették a Kínáról való gazdasági leszakadás gondolatát, és a kiegyenlített gazdasági verseny felé indultak el.
Sok sikert kívántak Ursula von der Leyennek ahhoz, hogy a balkáni migrációt jelentősen mérséklő 2016-os Merkel–Erdoğan-paktumhoz hasonló megállapodásokat kötögetve körbeturnézza Észak-Afrikát. Az újból összeálló magyar–lengyel tengely pedig a miniszterelnökök értésére adta, hogy amíg az egyhangú döntéshozatalt sunyin kicselezve próbálják bevezetni a migránskvótát, közös uniós bevándorláspolitikai állásfoglalásról még álmodni se merjenek.
Budapesten mindeközben kijelölték a jövő évi választásra a Fidesz EP-listavezetőjét, akiből a közelmúlt jeleit olvasva a jövő év második felére uniós biztos is lehet. Varga Judit igazságügyi miniszter kilenc évig tanácsokat osztogatott az EP-ben, 2018 óta pedig jól célzott pofonokat oszt Brüsszelben Magyarország, idehaza meg az EU ellenségeinek.
Jelölése több szempontból is szimbolikus: a párt eddigi listavezetői és biztosjelöltjei Schmitt Páltól Navracsics Tiborig az EU-n kívüli magyar közéletben is voltak valakik, Varga viszont már az Európai Parlamentben érett politikussá.
Személyében is megtestesíti a nagykorú magyar EU-tagságot és annak reményét, hogy a bő hetven éve egymás között mozgó franciákhoz, olaszokhoz, németekhez és beneluxokhoz hasonlóan előbb-utóbb mi is belecsontosodunk végre az uniós politikába. Hogy végre nemcsak az igazságérzetünkre meg a két szép szemünkre támaszkodhatunk majd uniós vitákban, hanem az ezekhez szükséges tapasztalatra, szókincsre és telefonkönyvre is.
A múlt hét szokatlanul sok szép uniós története azt mutatja: egy jobb és magyarabb Brüsszelhez nem a csüggedésen, hanem a verejtékes munkán keresztül vezet az út. Amelyik szupermérföldkő nem nyom agyon, az megerősít, érdemes tehát nagy műgonddal, kikezdhetetlenül teljesíteni mindazt, amit vállaltunk. Mert uniós ügyekben kiváltképp igaz: aki nem rest kifeszíteni a vitorlát, annak fordulhat a szél szerencsésen. Annak, és csak annak.
