A piszkos munkát nem csak az oroszok végeztetik szívesen magánvállalkozókkal. Alámerülés a zsoldoshadak furcsa világába.

Való igaz, nincs igazán pozitív kicsengése annak a szónak, hogy „zsoldos”. Semelyik nyelvben – nem véletlen, hogy ma már sokszor a szemérmes PMC – Private Military Company, azaz: „katonai magánvállalkozó” név mögé bújik a pőre valóság. S bár maga a jelenség az orosz-ukrán háború kapcsán és Jevgenyij Prigozsinnak köszönhetően került ismét reflektorfénybe, korántsem mai történetről, és a legkevésbé sem (csak) orosz innovációról beszélhetünk, bármennyire is sugallná ezt például az Euronews gyűjtése.

Aki a történelmi háttérre is kíváncsi, annak a Huszárvágás blog vagy Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai műhelyének kutatója által lapunknak írt cikket tudjuk ajánlani; röviden egyébként arról van szó, hogy a 15-16-17. században az állandó hadsereg fenntartását megfinanszírozni képtelen, de háborúskodni szerető uralkodók előszeretettel fogadtak fel zsoldosokat, akik zsoldoskapitányok vezénylete alatt pénzért bárki és bármi ellen képesek voltak háborút viselni. Aztán idővel kialakult az állami erőszakmonopóliumhoz szükséges adminisztráció, sorkatonaság és minden egyéb abszolutista úri flanc, a zsoldosok pedig fokozatosan egyre inkább háttérbe szorultak.

De időről időre azóta is felbukkannak, jellemzően akkor, ha az állam meggyengül – például egy polgárháború miatt –, vagy ha az államnak nincs kedve bepiszkolni a kezét valahol, mert mondjuk diplomáciailag kényes helyzetet eredményezne.

A huszadik századi reneszánszát a gyarmatbirodalmak felbomlásának köszönhette e jeles intézmény, s jellemzően a brit „SAS-ben szolgált különleges műveleti katonák által alapított cégek kétes szerepet játszottak a valamikori birtokok életében.

A WatchGuard International, a Control Risks Group, a Risk Advisory Group, vagy a későbbi alapítású Executive Outcomes mind megjelentek ott,

ahol az állam erőszak-monopóliuma meggyengült, vagy éppen egy államcsíny következtében meg is szűnt”

– írja Somkuti.

Amerikai viszonylatban pedig a 2003-as iraki invázió kapcsán kerültek elő elsősorban ezek a vállalatok, majd megtörtént a Blackwater-botrányként elhíresült incidens, amikor is a nevezett vállalat zsoldosai amerikai diplomatákat kísértek, s egy forgalmas bagdadi csomópontban lövöldözésbe keveredtek; aminek eredménye 17 civil halott lett, majd hosszasan elhúzódó bírósági tárgyalások, s a zsoldoscégek teljes diszkreditálódása a nyilvánosság előtt. Ekkor kapták magukra a PMC-szókamuflázst is.

A lehullt lepel azonban, mint Somkuti is megjegyzi, „nem akadályozta meg az államokat abban, hogy a könnyen letagadható, jellemzően fekete, titkos pénzekből finanszírozott alakulatokat szinte az összes (!) jelenleg futó konfliktusban felhasználják, tovább rombolva, az amúgy is dülöngélő nemzetközi rend (jog)alapjait”.

Hogy lássuk, mit jelent ez a valóságban, idézzük az egyik zöldsapkást, aki arra adott magyarázatot, hogy miért működnek együtt civileket is terrorizáló helyi alakulatokkal: „Nincsenek jó fiúk a mi normáink szerint. Mindenekelőtt nincsenek normák.

Nincs igazságszolgáltatás vagy jogállam, hogy felelősségre vonja az embereket. A talibán nem szörnyen gonosz, az afgán farmer nem ártatlan áldozat”

olvasható a The Christian Science Monitor felületén.

De lássuk a listát ezekről a nyugati zsoldosvállalatokról!

Természetesen a legfontosabbak legfontosabbja, a botrány után Academi néven futó egykori Blackwater (ma már a Constellis-holding részeként). Ezt 1997-ben alapította az egykori kommandós, Eric Prince, a lövészedzővel, El Clarkkal együtt. A vállalat központja Észak-Karolinában található.

Mint a Medium.com írja, a vállalat harcosai afganisztáni hadműveletekben vettek részt, de az ekkori tevékenységéről azonban gyakorlatilag nincs információ, mivel az USA kormányának nyilvánvalóan nem érdeke ilyen jellegű információk nyilvánosságra hozatala. A vállalat dollármilliárdokért kapott megbízásokat a washingtoni kabinettől biztonsági feladatok elvégzésére, ez nagyjából biztos.

Egyébként kiképzőközpontokban is utaznak, sőt, még saját páncélozott harcjárművet is gyártanak. És mindeközben szédületes sebességgel szedték meg magukat:

a cég nyereségének körülbelül 90 százaléka az Egyesült Államok kormányával kötött szerződésekből származik.

Statisztikailag a kép a következő: ha 2001-ben a cég mintegy 735 000 dollárt kapott az amerikai költségvetésből, akkor 2005-ben ez az összeg 25 millióra nőtt, egy évvel később pedig elérte a 600 millió dollárt. Mint a blog megjegyzi, „minden nap egy Academi zsoldos 1200 dollárba kerül az Egyesült Államok államának (összehasonlításképpen: a reguláris hadsereg katonája csak 150–190 dollárba kerül)”. Ugyanakkor a Blackwater mentőakciókban vett részt az Egyesült Államok történetének legpusztítóbb hurrikánja, a „Katrina” után – nem ingyen, persze, a művelet teljes időtartama alatt a cég napi 240 ezer dollár bevételhez jutott.

Tesszük hozzá, igen halkan, hogy a cég az orosz-ukrán konfliktusban hírszerzői jelentések szerint tevékenyen részt vett ukrán oldalon, ám ezt az Egyesült Államok kormánya és maga az Academi is igyekszik cáfolni – azok körében sikerrel is jár, akik szeretnék elhinni, hogy így van.

(…)

Hogy a zsoldos szó mennyire szitokszóvá vált, jól mutatja hogy a floridai republikánus kormányzó Ron DeSantist is egy ilyen szervezésével próbálják a nyilvánosság előtt hitelteleníteni – más kérdés, befolyásol-e ez bármit a zsoldosléten.

Ami viszont bizonyos: a modern zsoldoskapitányok, Prigozsin nyugati megfelelői szofisztikáltabb eszközökkel (és persze nem a börtönökből), de ugyanígy toboroznak halni kész embereket világszerte, hogy megbízóik keze tiszta maradjon – ha már az övékhez csak azért nem tapad vér, mert ideje sincs megszáradni.

A teljes írás a Mandineren olvasható!

Kiemelt kép: Getty Images