Az irodalmat is a hit szolgálatába lehet állítani

Idén ünnepli 175. születésnapját a Szent István Társulat, Magyarország legrégebbi könyvkiadója. A jubileum kapcsán – Szent István ünnepéhez közeledve – Farkas Olivérrel, a kiadó igazgatójával beszélgettünk múltról, jelenről, trendekről, feladatokról. 

Milyen történelmi előzmények segítették a Szent István Társulat (SZIT) megalapítását?

Az 1825-ös pozsonyi országgyűléssel elindult a magyar reformkor, megkezdődött a magyar kultúrtörténet talán legdinamikusabb időszaka, ami közel harminc esztendőn át tartott. Szinte párhuzamosan, az 1822-es nemzeti zsinatot követőn az egyházban is elindult egy folyamat, amelynek középpontjában az állt, hogy miként lehetne megújítani a katolikus egyházat az új pasztorációs igényeknek megfelelően. A Rudnay Sándor esztergomi érsek által összehívott zsinaton kiemelten három témával foglalkoztak: a jezsuiták visszatelepítésével, egy új fordítású Biblia megjelentetésével, valamint új, teológiai szakkönyvek kiadásával. A zsinat rendelkezéseit a bürokrácia elnyelte, kevés határozat valósult meg, de báró Szepessy Ignác, pécsi püspök és biblikus stábja igyekeztek egy új kiadású Bibliát megjelentetni, a Káldi György féle szentírásfordítás revíziójaként. Jelentősége abban rejlett, hogy Káldi 1626-os fordítását addigra az egyház már kétszáz éve használta, háromszor ért meg új kiadást, szemben a protestánsok Károli féle Bibliájával, amelynek akkor jelent meg a 31-ik kiadása. Szepessyék fordítása nem lett túl sikeres, az ötkötetes Bibliában hosszabbak voltak a magyarázó szövegek, mint maga a Szentírás. Ezt követően Bartakovics Béla egri érsek megbízta Tárkányi Bélát (aki tudósként a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, később a Szent István Társulat alelnöke lett, költőként Petőfi, Kölcsey barátja – a szerk.), hogy gondozza újra a katolikusok által használt Biblia szövegét. Bartakovics 1865-ben átadta a Biblia kiadási jogát a Szent István Társulatnak. Ettől kezdve a katolikus Szentírás kiadásának volumene meredeken ívelt felfelé, hiszen előtte nem volt olyan intézmény, amely ezzel kellő intenzitással foglalkozott volna.

Miként lehetséges ez?

Ebben az időben nem léteztek még olyan kiadók Magyarországon, amelyek szisztematikus módon foglalkoztak volna könyvkiadással és terjesztéssel. E feladatot addig a nyomdák látták el. Ezt a hiányt ismerte fel Fogarasy Mihály, nagyváradi kanonok, később püspök, aki leírta, hogy 1842-ben, karácsonyi zsolozsmázás közben kapta az ihletet: alapítani kellene egy ilyen kiadót. Ötletét 1844-ben megfogalmazta és a Religio és Nevelés lapban közzé is tette, lefektetve ezzel a Szent István Társulat kezdeti alapszabályát. Miután Nagyváradról Pestre helyzeték, 1847-ben összehívott egy jeles egyházi és világi férfiakból álló grémiumot, és megalapították a Szent István Társulatot. Annyira biztosak voltak a bécsi udvar kedvező elbírálásában, hogy megtervezték a következő évre szóló katolikus kalendáriumot, amely később az egyik legnépszerűbb kiadványunk lett. Az engedély a Helytartótanácstól azonban már soha nem érkezett meg.

Történt mindez 1848 tavaszán. A Szent István Társulat, még, mint Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulatként hivatalosan a forradalomban született, azzal egyidős. Végignézve a Társulat történetén, talán nem túlzás az a megállapítás, hogy a magyar nép önállóságának, szabadság- és tudásvágyának egyik szimbóluma lett a kiadó.

Miután megalakult az új felelős magyar kormány, egyik első intézkedése nyomán a Társulat megkapta a működési engedélyt. Fogarasy bejegyzését máig őrizzük, aki azt írta: május elsején megkezdték működésüket. A magyar katolikus püspöki kar is úgy értékelte, hogy a forradalmi változások új helyzetet teremtettek, ezért 1848 nyarán kérdőívet küldtek szét az országban a papságnak, kíváncsian várva, mi a véleményük a változásokról, többek között a Jó és Olcsó Könyvkiadó Társulat alapításáról. A papság a kiadót örömmel fogadta és Hám János prímással az élen mindenben támogatta. A társadalmi változásokkal egyidőben az egyház új kommunikációs és pasztorációs lehetőségeket keresett, márpedig a könyvkiadás a legalkalmasabb volt e célra. A híveknek és a papságnak különösen tetszett, hogy a Társulat magyar nyelvű könyveket kíván megjelentetni.

Kiket szerettek volna elsősorban megszólítani?

A legnagyszerűbb a történetben, hogy a Társulat a teljes társadalomhoz kívánt szólni. Az alsóbb rétegeknek kis füzetecskéket jelentettek meg, amelyekben politikai, történelmi, közéleti és pasztorációs kérdésekben igyekeztek támaszt nyújtani a szerzők. Jellemző az is, hogy amikor elnököt kellett választani, gróf Károlyi Istvánt, Pest vármegye főispánját helyzeték az elnöki székbe, másodelnök pedig gróf Cziráki János lett. Ennek azért van jelentősége, mert előbbi francia, utóbbi német nyelvterületről merített ötleteket, milyen kiadványokat lenne érdemes megjelentetni. Károlyi kezdeményezte egy irodalmi folyóirat kiadását, amit finanszírozott is. Arra pedig, hogy a Társulat milyen jól reagált az új társadalmi igényekre, bizonyíték a Katolikus Néplap, az ország első katolikus hetilapjának elindítása, ami később Katolikus Hetilap néven jelent meg. A hercegprímás kérésére a lapot tót nyelven is megjelentették; a Szent István Társulat hamarosan átvette az akkor már létező német nyelvű Katolikus Néplapot is, így az újság három nyelven jelent meg. Ez akkoriban forradalmi változást jelentett az egyházi kommunikációban!

A kiegyezésig tartó időszak, az első világháború, a Tanácsköztársaság, a Horthy-kor, a kommunizmus hol fölemelte, hol elnyomta a Társulatot, akadt kihívás a kiadó életében jócskán. Mi volt az a döntő idea, ami mindvégig életben tartotta a tüzet az alapítókban és utódjaikban?

A Társulat történetében az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése utáni időszak különös volt: a nehézségek ellenére nagy szellemi támogatottság tanúi lehettünk, hiszen ezidőtájt csatlakozott a Társulathoz Eötvös József, Deák Ferenc és Liszt Ferenc. A vezetőségnek pedig volt bátorsága Bécsben kiállni ügyekért, s okos diplomáciai érzékkel nem politikai, hanem kulturális oldalról közelítve meg egy-egy kérdést. Véleményem szerint az is számíthatott, hogy a Habsburgok katolikusok voltak, és ugyan kezdetben nem tetszett nekik, hogy a Társulat magyar nyelvű könyveket ad ki, később a közös vallási identitás miatt szemet hunytak felette. Ez a korszak nyilván kevésbé volt problematikus, mint a Tanácsköztársaságé, amikor a közoktatásügyi népbiztosok már a kommunista államforma kihirdetést követő napokban megjelentek a Szentkirályi utcai székházunkban és lefoglalták a Stephaneum Nyomdát. Az összes könyvet bezúzták, amit ott találtak. Hatékonyak voltak az elvtársak.

Kezdhettek mindent elölről.

A Tanácsköztársaság leverésével gyorsan talpra állt a Társulat, mert nagy volt körülöttünk az összefogás. A húszas-harmincas években azonban újabb kihívással kellett megküzdeni: a tömegkommunikáció elterjedésével. Mihályfi Ákos zirci apát, a Társulat akkori alelnöke egyenesen úgy vélekedett, hogy tönkre fog minket tenni a mozgókép-színház és a rádió.

Szerencsére ez nem következett be.

Nem, sőt, a húszas évektől kezdve nagy konjunktúrát élt meg a Társulat, mert 1922-ben úgy döntött a vezetőség, hogy összevonja az addig külön működő kiadót, a terjesztőhálózatot és a nyomdát. Így jött létre a Szent István Társulat Egyesített Üzemei Rt. Egy évvel később már a 75. születésnapját ünnepelte a SZIT, amelynek keretében nagy ünnepségeket rendeztek; az ünnepi közgyűlésen főelőadó volt Csernoch János bíboros, míg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter Horthy Miklós és felesége, valamint a teljes püspöki kar előtt méltatta a Társulat működését. Amelynek vezetése még a jubileumi ünnepség előtt azt kívánta a bíborostól, kérje XI. Pius pápa áldását a Társulatra, ám a hercegprímás ennél is többet hozott haza a Vatikánból: a Szent István Társulat megkapta az Apostoli Szentszék Könyvkiadója címet, amivel Európa legrangosabb könyvkiadóihoz – mint például az olasz Antonetti, a svájci Herder, a német Pustet, a spanyol Rialp – csatlakozott.

A történelem viharaiban számos fontos területen alkotott maradandót a kiadó, ezek közül az egyik legfontosabb a tankönyvkiadás. Miért kezdett foglalkozni e területtel a Szent István Társulat?

Már 1850-ben lobbizott a vezetés a tankönykiadásért, intenzívebben persze a kiegyezés után, a bécsi kultuszminisztériumnál. Ennek oka, hogy az iskolák fenntartói jelentős részben az egyházak voltak. Egyszerűen szükség volt saját tankönyvekre. Ekkor és így született meg például az első magyar irodalomtankönyv.

Hány különböző nyelven adtak ki tankönyveket?

Tizenkét nyelven, a Habsburg Birodalom minden népének, nemzetiségének nyelvén.

Ez akkoriban – sőt, még ma is! – egészen rendkívülinek számított.

A birodalom összeomlását követően is folytattuk ezt a tevékenységünket. A második világháború alatt, 1940-ben, a bécsi döntések után a visszakapott területek iskoláinak is új tankönyveket juttattunk el. A Társulat két új üzletet is nyitott, az egyiket Galántán, a másikat Kassán. Ekkoriban jelentek meg a legnagyobb volumenben könyveink: a példányszám 1942-ben megközelítette a három milliót!

Ilyen előzmények után következett az egyik legsötétebb korszak a Szent István Társulat történetében a kommunizmus négy évtizede alatt. Miként tudta túlélni ezt az időszakot a kiadó, és milyen veszteségeket szenvedett el?

A Társulat raktárai tele voltak hittan- és tankönyvekkel, amiről a kommunisták úgy döntöttek, eljárt felettük az idő, hiába szólalt fel a könyvbezúzás ellen Slachta Margit a parlamentben, és hiába tiltakozott a püspöki kar. Óriási csapások értek minket 1948-ra, ahelyett, hogy ünnepeltük volna a centenáriumot, osztoztunk fővédnökünk, Mindszenty József bíboros sorsában, akit még az év decemberében bebörtönöztek. Államosították a gróf Zichy Nándor építtette Szentkirályi utcai székházunkat, igaz, az elvtársak „kegyesen” megengedték, hogy a Társulat vezérigazgatója és az időközben megalakult Szent István Akadémia elnöke az épületben lakhasson. Ez egyben okot is jelentett arra, hogy minden költséget a Társulatnak kellett állnia, noha az épület és a nyomda már nem állt a tulajdonában. 1951-re teljesen kivéreztették a kiadót, a számláján egy fillér sem maradt. Bár a kommunisták Takács Ernő vezérigazgatót öngyilkosságba kergették, a Társulat mégsem szűnt meg: Czapik Gyula érsek közvetített Rákosiék és kreatúrája között; ugyancsak ő nevezte ki „delegált adminisztrátorrá” Esthy Miklós világi pápai kamarást, akinek írásos hagyatékából sok mindenre fény derül a korszakról.

Minden bizonnyal ez lehetett az alku tárgya: megmaradhat a SZIT, ha az új államhatalomhoz lojális ember vezeti.

Ez több mint valószínű. Ezekben az években alig-alig jelentetett meg kiadványokat a Társulat, amit mégis, be kellett mutatni előzetesen az Állami Egyházügyi Hivatalnak. Arról nem is beszélve, hogy a békepapi mozgalomhoz köthető Ecclesia Szövetkezet megalakulásától kezdve a Szent István Társulat könyvterjesztési jogát is elvették, átadva azt az Ecclesianak.

Elképzelhetőnek tartja, hogy a kommunisták azért nem szűntették meg a Társulatot, mert akkor – mivel az SZIT az Apostoli Szentszék Könyvkiadója címet viselte – ujjat húztak volna a Vatikánnal?

Könnyen lehet, hogy ez is közrejátszott a döntésükben! Egy legenda szerint Czapik érsek beszélt Rákosival, és megkérdezte tőle: „Rákosi elvtárs, ugye Magyarországon vallásszabadság van?” „Hát persze, hogy az van” – felelte Rákosi. „Akkor ki fogja kiadni a katolikus hittankönyveket?” – kérdezte az érsek. „Van maguknak az a kiadója, adja ki az!”, zárta le a vitát a kommunista vezető. Hihetünk-e a legendának, lett-e a megbeszélésnek valamilyen következménye? Tény, hogy az ’56 utáni években néhány könyv megjelenhetett. Ez a szigor egészen a hetvenes évekig tartott, akkor engedték meg először, hogy külföldről papírt kapjunk ajándékba, addig évente meghatározott mennyiségű papírt biztosított az állam a kiadónknak. Ekkortól kezdett emelkedni a példányszám, a nyolcvanas évektől pedig újra terjeszthettük a könyveinket, még egy kis üzletet is nyithattunk az V. kerületi Kossuth Lajos utcában.

Kik írtak műveket akkoriban?

Az ötvenes-hatvanas években az ismertebb világi szerzőket eltanácsolták a Társulattól, és persze már működött az öncenzúra is. Szerencsére azonban ekkor is voltak egyenes gerincű, hatalommal dacoló emberek, mint Kodály Zoltán tanár úr, aki utolsó művét, a Magyar misét a Társulatnak adta és lemondott a honoráriumáról. Így jelent meg Sík Sándor Te Deumja is, amit szintén Kodály zenésített meg. Erre nagyon büszkék vagyunk.

Milyen pályát járt be a Szent István Társulat a rendszerváltoztatás óta?

1948-tól 1989-ig a katolikus könyvkiadásban is egypárt rendszer volt. Bár az Állami Egyházügyi Hivatal ellenőrizte a kéziratok tartalmát, az aktuális állami szervek meghatározták a kiadandó könyvek terjedelmét, példányszámát, sőt még az eladási árat is, mégis, szinte valamennyi kiadványunkért sorban álltak az emberek, hogy megvásárolhassák. Így értünk el a rendszerváltoztatáshoz, amikor néhány év leforgása alatt mintegy hétezer könyvkiadót jegyeztek be Magyarországon. Nagy káosz alakult ki, mivel a könyvdömping ellenére a világi terjesztőhálózatok összeomlóban voltak, s csak nehezen indultak újra. A maga területén megszűnt a Szent István Társulat egyeduralkodó jellege is, több katolikus kiadó kezdte meg működését. A már korábban kiépült saját terjesztőhálózatunknak köszönhetően azonban túléltük ezt az időszakot is, mert az emberek ismertek minket, tudták, hogy a SZIT hiteles. Mégis megéreztük a konkurenciaharcot a kalózkiadások miatt.

Nem próbálták jogi útra terelni ezeket a visszás eseteket?

Dehogynem, több esetben is, de végül beláttuk, jobb ezt a piacra bízni: jelentősen megemeltük a példányszámokat, csökkentettük az eladási árakat, így a „kalózok” néhány év alatt elvéreztek az árharcban.

Mi lett a sorsa a Társulat korábbi ingatlanjainak?

Az 1991. évi XXXII. törvény előírta a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezését. Erre hivatkozással megkíséreltük visszaszerezni a Szentkirályi utcai épületünket, rengeteg pénzünkbe kerültek a jogászok. Az utolsó tárgyaláson azonban közölték velünk: a jogszabály úgy fogalmaz, hogy ingatlant csak egyház kaphat vissza, a Társulat pedig nem az. Beleegyeztünk abba, hogy a Katolikus Egyház kapja vissza az épületet, bízva abban, hogy megkapjuk használatra. Az épületegyüttesre azonban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi kara is bejelentette igényét, ezért az egyház, miután megkapta az épületet, annak egyik részét az egyetemnek, a másik felét pedig a Szent István Társulatnak adta használatba. Aztán csakhamar úgy hozta a sors, hogy az egyetem terjeszkedni kezdett, és kérte a mi területeinket is: megkapták, egy könyvesboltnyi rész és raktárhelyiség kivételével.

A rendszerváltoztatás után mire helyezték a fő hangsúlyt?

Ahogy a hősidőkben, ezúttal is lehetőséget láttunk a tankönyvkiadásban, jobbára a felsőoktatásban. A Pázmány hittudományi és jogi kara kiadványainak teljes körű kiadási és terjesztési jogát is sikerült elnyernünk – utóbbit épp az átengedett ingatlanrészek fejében. Emellett 1992-től az Ünnepi Könyvhét mintájára évente megrendezzük és koordináljuk a Szent István Könyvhetet, ami azóta is könyvterjesztésünk legsikeresebb formája. Ennek mintegy kárpát-medencei szintre kiterjesztett változata lett a negyedévente megjelenő Szent István Könyvklub újság, amit legutóbb huszonötezer példányban adtunk ki.

Ez hatalmas szám a mai viszonyok között.

Valóban, és visszatekintve a régi összpéldányszámokra, egyébként sem nagy az eltérés, a differencia a kiadott könyvek számában rejlik. Amíg korábban tizenöt mű kiadásával értük el az évi 3-400 ezer példányt, addig ma ehhez száz, százhúsz kiadvány szükséges. Ez azonban nem egyedi jelenség, ez az általános trend. Ahhoz, hogy talpon tudjunk maradni, sokkal többet kell dolgoznunk. A rendszerváltoztatás után próbáltuk azokat a szerzőket előtérbe helyezni, akikről a szocializmus évtizedeiben más képet alakítottak ki az oktatásban. Ilyen volt például József Attila, akit proletárköltőként ismertettek, mi viszont kiadtuk az istenes verseit, és így tettünk Tóth Árpádtól, Babits Mihályon át egészen Balassi Bálintig. Elővettük a francia és német klasszikusokat, és van világirodalmi sorozatunk. Az irodalmat is a hit szolgálatába lehet állítani.

Ezzel talán összefüggésben áll, hogy 1992-ben a Szent István Társulat és a Stephanus Alapítvány külön díjat alapított a keresztény szellemiségű szerzők jutalmazására.

Valóban, a Stephanus-díjat, teológiai és irodalmi kategóriában évente olyan szerzők kapják, akik magyarul megjelent műveikben az egyetemes keresztény kultúra értékrendjét képviselik. Napjainkig összesen 62-en kapták meg ezt a díjat, így például Ratzinger bíboros, a későbbi XVI. Benedek pápa, Erdélyi Zsuzsanna, Fésűs Éva, Nemeskürty István, Dávid Katalin, Kányádi Sándor, vagy Erdő Péter és Robert Sarah bíborosok. Azt hiszem, egyiküket sem kell bemutatni.

Hogyan reagált a Társulat a digitális korszak kihívásaira?

Pár évvel ezelőtt döntöttük el, hogy digitalizált formában is elérhetővé tesszük régi és új könyveinket. Igyekszünk minél szélesebb körben ismertté tenni a Társulat kiadványait és archívumunkat, már csak azért is, mert történelmünk során többször kellett költöznünk, ami komoly adatvesztéssel járt. A könyvtárunk, okirataink fele jelenleg is a Szentkirályi utcában porosodik, mert egyelőre nem tudjuk máshol elhelyezni. Dokumentumaink jelentős részét a 175. éves jubileum kapcsán digitalizáltattuk, és engedélyt kértünk a bíboros úrtól és Ternyák érsek úrtól arra, hogy kutatásokat végezhessünk az Esztergomi és az Egri Érseki Levéltárban. Ennek során számos értékes dokumentum került elő a Társulat múltjából, amelyeket az Arcanum adatbázis szaktars.hu oldalán publikálunk, mintegy négyezer társulati kiadvánnyal, valamint a korábban említett Esthy Miklós-hagyatékkal együtt.

Tudnak-e harcolni, s ha igen, milyen eszközökkel az elvilágiasodás, a konzumkultúra hatásai ellen? Feladatuk-e egyáltalán?

Amit tehetünk, hogy figyelemmel kísérjük a világ katolikus könyvkiadását, elsősorban a Vatikáni Kiadó tevékenységét. Két sorozatunk is erre épül: a Pápai megnyilatkozások és a Római dokumentumok. Újabban sokat merítünk a tengerentúli példákból is, mert az amerikai könyvkiadók előrébb tartanak ebben a küzdelemben, hiszen a jelenség náluk korábban kezdődött. Kiadványaikban könnyed stílusban, mégis komoly, nem ritkán neotomista érvrendszerbe foglalt válaszokat adnak e folyamatokra. Több, főként apologetikai jellegű kiadványt is publikáltunk már tőlük.

Milyen terveik vannak a következő évszázadra?

Nem mennék olyan messzire az időben: már dolgozunk az új liturgikus könyveken a püspöki kar és liturgikus intézetének iránymutatása szerint – hatalmas, több évig tartó munkáról van szó. Első gyümölcse, az új misekönyv már megjelent. A püspöki kar és pedagógiai intézetének köszönhetőn ez évben teljessé vált, így szeptemberre az iskolákba kerül a 9-12. osztályos humán tárgyú közoktatási tankönyvsorozatunk. Továbbá, két nagy életművet gondozunk: Kodolányi Jánosét és Rónay Györgyét – mindkét sorozatot szeretnénk folytatni. És mindezt, ahogy a múltban, a jövőben is: a magyar kultúra, a Magyar Katolikus Egyház szolgálatában.

Szerző: Császár Tamás

Címlapkép és fotók: Császár Tamás