Akár tetszik, akár nem, Németország nekünk rendkívül fontos partnerünk, több szálon is kötődünk hozzájuk, gazdaságunk mindenképpen, így aztán nem legyinthetünk, nem mondhatjuk, hogy számunkra érdektelen, mi történik abban az országban. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan vélekedik minderről a németeket jól ismerő Kiszelly Zoltán politológus.

Valójában milyen ez a mai Németország? Teljesen megbolondultak a németek?

Németországot az elitek uralják és amit eldöntenek, azt keresztül is viszik. Most is egy ilyen nagy transzformációnak vagyunk a tanúi, ami vészesen emlékeztet az 1920-as évekre. Az egyik legfontosabb felülről vezérelt folyamat a nagy társadalomátalakítás részeként formailag a klímaváltozás elleni küzdelem. Ezt energiafordulatnak hívják Németországban,

ami azt jelenti, hogy ha mindenki úgy élne, mint mi európaiak, akkor évente három Földre lenne szükségünk. Azért, hogy csökkentsék az európaiak klímaláb-nyomát, eldöntötték, hogy gyorsított ütemben 2030-ig, de legkésőbb 2035-ig az egész Európai Uniónak át kell állnia a fosszilis energiáról a megújuló energiára.

Ezt látjuk benzines és dízelautók betiltásában vagy az orosz gázról való leválásban. Viszont ez egy fentről vezérelt döntés, ami azt jelenti, hogy itt nem piaci folyamatról van szó, hanem egy tervutasításos rendszerről. Az elitek eldöntötték és határidőt szabtak, azaz nem bízzák a gazdaságra, hogy ezt valósítsa meg, hanem a politika döntött. Az átállás árát pedig az emberekkel fizettetik meg. Például azzal, hogy az autózás jövője teljesen megkérdőjeleződik, hiszen nem lesz annyi elektromos autó, mint amennyi benzines meg dízeles autó most van.

De a döntéshozók sok kérdésre nem adnak választ. Mi lesz például azokkal, akinek ingáznia kell a munkahelyükre? Hogyan jutnak el az iskolába az agglomerációban élő gyerekek? Hogyan jutnak el az orvoshoz távolabbi lakóhelyekről? Mi lesz a vidéki emberek egzisztenciájával?

Mindez nem foglalkoztatja a döntéshozókat, eldöntötték a dolgot és kerül amibe kerül, végigviszik ezt az energetikai fordulatot.

Nem szólva az ipar energiaszükségletének gondjairól.

Ennek most is látjuk a kárát. Valakik ugye felrobbantották az Északi Áramlat 2. gázvezetéket, ezzel pedig a német ipar alapja semmisült meg, amire 40 évig építették a nyugatnémetek a gazdagságukat. Az olcsó orosz vezetékes energiából tudtak prémium termékeket készíteni, az orosz gázból például ragasztót, festéket, autóalkatrészeket, magas értékű anyagokat. Most, hogy nincs olcsó orosz vezetékes energia, jóval drágábban kell beszerezni az energiát és az alapanyagokat.

Az eredmény: az a nyereség, amit korábban megszoktak, az már a múlté, ez a korábbi üzleti modell már nem működik, vagy csak sokkal kisebb nyereséggel működik.

A BASF ludwigshafeni gyára már nem rentábilis, ezért 10 milliárd euróból Kínában építenek fel egy hasonló gyárat, ami majd Kínában fog prémium termékeket előállítani. Így értjük meg például, miért van egész Európában gyógyszerhiány. A vegyipar nagy része áttelepül Ázsiába, ezzel azokat gyógyszer alapanyagokat is Ázsiában állítják elő, amelyeket korábban Európában gyártottak. Onnan pedig vagy megérkezik a konténer, vagy nem érkezik majd, vagy lesz alapanyag, vagy nem lesz.

A németekről mi eddig azt hittük, hogy pragmatikusak, két lábbal állnak a földön, ami pedig eddig elhangzott, ennek éppen az ellenkezője. Leállították az atomerőműveket, helyette lignitbányákat nyitottak, ráadásul Ceausescut megszégyenítő falurombolással, mert ahol lignit van, ott nincs szükség se templomra, se lakóépületre. A lignit elégetése ráadásul fokozottan környezetkárosító. Mi a logika abban, hogy a levegőtisztaság állítólagos érdekében most egy darabig derekasan szennyeznek?

Németország egy elit projekt, tehát nem a német emberek döntenek, hanem a német elit, az a kétszáz család, amely Németországot irányítja. Ők hozzák meg a döntéseket és ők eldöntötték, hogy a klímaváltozás keretében a német ipart átállítják. Ebben időnként kívülről is besegítenek, mondjuk a már említett gázvezeték felrobbantásával, amivel olyan kényszerhelyzetet teremtenek, amely felgyorsítja a folyamatokat. Ahogy a covid felgyorsította a plázák és a mozik halálát, hiszen a vásárlás vagy a szórakozás az internetre terelte az embereket, ugyanúgy a háború is felgyorsítja azokat a folyamatokat, amelyek anélkül is bekövetkeztek volna. Például a kelet és a nyugat szétválását, vagy a nyugaton belül a változásokat.

A német elit eldöntötte, hogy a német gazdaságot és áttételesen az európai gazdaságot is átállítják fosszilis energiáról zöld hidrogénre, amit megújuló energiából fognak előállítani. Ki is számolták, hogy nagyjából 30 euróba kerülne egy egységnyi zöld hidrogén. Nagyjából ennyibe került a háború, vagy a covid előtti időszakban az orosz gáz is, viszont ha lenne, vagy maradtak volna az atomerőművek, akkor nem fejlődne a megújuló energia. Az atomerőművek bezárása tehát ideológiai okokból történt. A német politikusok a fél világot körbeutazzák és Kanadától Kataron át Ausztráliáig próbálják rávenni az országokat, hogy ők is megújuló energiából termeljenek hidrogént, amit aztán Európába szállítanak.

Ismétlem, ez egy ideológiai döntés volt, amit az elitek hoztak meg, és a német társadalomra zúdítottak. Ennek a döntésnek a következményeit láthatjuk a megdrágult energia költségekben, vagy abban, hogy a német ipar elvándorol.

Nem csak Kínába költöznek a német cégek, de az USA-ba is.

Ez megint a ’20-as évekre emlékeztet. A német ipar egy része együttműködik az amerikai gazdasággal. Az amerikaiaknak szükségük van a német tudományra, a német szabadalmakra, a német műszaki innovációra, mert az amerikaiak jók a marketingben, de a termékfejlesztésben, főként ami a hagyományos iparágat jelenti, ott kicsit le vannak maradva. Azt látjuk, mint a húszas években. Akkor az IG Farben és a Dupont működött együtt, most a Bayer és a Monsanto, vagy mondjuk a hadiiparban a Rheinmetall és a Lockheed Martin között körvonalazódik egy nagy együttműködés.

A húszas években ebből az együttműködésből a német ipar és a német társadalom nagyobb része nem profitált, mert a pénz kiment Amerikába, ezért a német elitek egy része más utat választott. Most megint ott tartunk, hogy a német elit egyik része, a kisebb része profitál az Amerikával való szorosabb együttműködésből, a német társadalom és a német elitek nagy része pedig nem.

Kérdés, hogy erre a helyzetre milyen választ adnak, mert a húszas években adott válasz nem vezetett jóra. Nagy kérdés például a Kínáról való leválás. Az amerikaiak 3-5 éven belül teljesen le akarják választani a nyugat 40 országát Kínáról, miközben a német elit egy része gazdaságilag nagyon jól együtt tud működni Kínával. Ez egy törésvonalhoz fog vezetni, mert a német elitek másik része az Amerikával való együttműködéshez ragaszkodik.

Ami viszont végképp érthetetlen, az a németek migrációs politikája.

Ez komoly probléma, mert Merkel azt gondolta, hogy amit nem sikerült az euró válsággal megoldani, azt majd sikerül a migráció örve alatt és egész Európát a német modell szerint egységesítik. A német megoldásokat akarta európai szintre emelni, mert a német cégek ismerik ezeket a német megoldásokat, és ha egész Európában ezek működnek, csak nem német, hanem uniós zászló alatt, akkor a német cégek ezzel jobban járnak. Erre lett volna jó az euróválság. Az európai közös valutára hivatkozva a német Bundesbank mintájára akarták létrehozni az Európai Központi Bankot. Azt gondolták, hogy majd a déliek is összeszedik magukat, és olyan reformokat hajtanak végre a munkaerőpiacon, mint a protestáns országok a kétezres évek elején, amikor Angliában, Hollandiában, Németországban nagyon komoly megszorítások voltak, ami lökést adott a gazdaságnak.

De délen ez nem történt meg, mert féltek a politikai következményektől, nem akartak a görögök sorsára jutni, úgyhogy a kísérlet nem sikerült.

Merkel ezek után azt gondolta, hogy a migrációs válság majd elhozza a föderális Európát, és itt ugyanúgy a német megoldásoknak az európai szintre ültetését láttuk és látjuk a mai napig. Ahogy Németországon belül a Königsteiner Schlüssel (Königsteini kulcs) alapján osztják szét a migránsokat, ezt európai szinten a Juncker-képlet vagy Juncker-kvóta valósítaná meg. Kiszámolják, hogy hány migráns jut egy adott országnak.

Németországon belül a bevándorlási hivatalnok mellett már a munkaügyi hivatalnok ül, és amikor jön egy migráns, már nem csak azt nézik, hogy jogosult-e menekült státuszra, hanem azt is, hogy a munkaerőpiacra hogyan lehet integrálni. Ezt európai szinten is meg akarják valósítani.

Ezt „sávváltásnak” hívják, a menedékkérő „sávot vált”, és munkakeresővé válik. Ez viszont nem működik, mert egyrészt túlságosan is nagyvonalúak a német szociális ellátások, másrészt senkit sem toloncolnak ki. Beengedtek 2015-16-ban egymillió migránst és azóta még egymilliót, tehát kétmillió migráns érkezett az elmúlt 8 évben Németországba.

A jövevények az afrikai vagy ázsiai mértékhez képest viszonylag nagyvonalú ellátás miatt nem is motiváltak abban, hogy dolgozzanak, mert kapnak egy panellakást a város szélén, a fűtést, ruházatot, lakbért és rezsit fizetik helyettük, ráadásul kapnak havonta ötszáz euró zsebpénzt is.

Ha emellett feketén dolgoznak, vagy bármi más módon plusz pénzt szereznek, akkor miért menne el dolgozni? Hogy keressen mondjuk 2500 eurót, amiből 1200 eurót ki kell fizetnie lakbérre, 2-300 eurót rezsire, 4-500 eurót étkezésre és hó végén ugyanúgy 500 eurójuk marad, mint a segély összege. Meg kellene változtatni a szociális rendszert, de nem lehet, mert a német bíróságok ezt nem engedik.

Volt idő, amikor a német munkaerő pótlását meg tudták oldani a közép-kelet európai országokból, ráadásul most ott vannak az Ukrajnából menekültek is, Ez nem megoldás?

Ilyen szociális ellátás mellett az ukránok sem érdekeltek abban, hogy dolgozzanak. A németeknek az az igazi gondjuk, hogy miközben évente félmillió német szakmunkás megy nyugdíjba, akik magasan képzett profi szakmunkások, akik viszont jönnek, azok nem szakmunkások, vagy nem akarják azt a munkát elvégezni, amit a németek sem akarnak. Ugyanazok a problémák, mint Európa-szerte, mint Magyarországon is. A covid miatt például az egészségügyi rendszerben és az oktatási rendszerből óriási az elvándorlás. A tanárok, orvosok, szakápolók nem akarják még egyszer végigcsinálni azt, amit a covid alatt végig kellett élniük. Főleg szakorvosból és gyermekorvosból van hiány a vidéki Németországban.

Ugyanezt látjuk a fizikai munkánál is, már senki nem akar ilyet végezni, vagy csak nagyon kevesen. A migránsokat sem sikerül átképezni, mert nem tanulnak meg németül, nem végzik el azokat a szakiskolákat, amik nélkül Németországban nem lehet szakmunkás vagy mester.

Ehhez jön még a már említett helyzet, hogy kelet-közép Európából sem érkezik már annyi vendégmunkás, mert a hiányszakmákban a mi térségünkben is versenyképes fizetéseket lehet kapni. Már csak úgy éri meg Németországba menni, hogy az ember tanuljon, fejlődjön, esetleg megtanulja a legújabb technológiát, kicsit pénzt gyűjtsön arra, hogy otthon indítson egy vállalkozást és már nem maradnak olyan sokan tartósan Nyugat-Európában, mint korábban.

A német elit egy transzformáció közepén van, ami viszont a fő probléma, hogy ahogy Brüsszelnek nincsen jó ajánlata Európának, a német elitnek sincsen jó ajánlata a német embereknek és az európai szövetségeseknek sem.

Tehát amit Németország csinál, az egyre kevesebb embernek jó Németországban és Európában, a baj az, hogy a korábbi évekhez képest, a jólét éveihez képest egyre nagyobb a kontraszt, ami már a mindennapokban is egyre láthatóbb.

Kiemelt kép: Facebook