Legutóbbi beszélgetésünk alkalmával arra próbáltunk választ találni Kiszelly Zoltán politológus segítségével, miért tűnik úgy, hogy a németeknek elment az eszük. Most nézzük, miért történik ugyanez vezető politikusok esetében.

Odáig jutottunk, amit soha senki nem hitt volna: egy megválasztott politikus, aki ráadásul külügyminiszter is, kijelenthette, hogy őt nem érdekli választóinak véleménye, akkor is azt fogja tenni, ami neki tetszik, ha ezt a többség ellenzi. Őrület!

Ezt Annalena Baerbock jelentette ki, aki a zöld párt korábbi női társelnöke és a jelenlegi német külügyminiszter. De ott van a zöldpárti gazdasági és klímavédelmi miniszter, Robert Habeck is, aki szintén társelnöke volt a zöldeknek. Nos, ők egyértelműen globalisták. Ennek nevelték őket. Finom, nem látványos módon, de

a globalisták kiválasztják azokat a fiatalokat, akiktől majd elveik gyakorlatba ültetését várják.

Ilyen például a Forum of Young Global Leader, azaz magyarul „A fiatal globális vezetők fóruma” ifjúsági klub, tagjaira fiatal korukban figyelnek fel, kiemelik őket, ösztöndíjakat kapnak, meghívják őket fontos eseményekre, megismerik egymást és nemzetközi kapcsolatokra tesznek szert. Ott vannak sok fontos fórumon, például a Bilderberg csoport tanácskozásain, vagy Davosban, azaz a globalisták megteremtik, kinevelik a saját utánpótlásukat. Amikor pedig kormányra kerül egy ilyen politikus, a globalista politikát valósítja meg. Ezt látjuk most egyébként Ukrajna kapcsán is.

A német politikai elitet, a német politikusokat nem nagyon érdekli, hogy mit gondolnak az emberek.

Elég, ha mondjuk Konrad Adenauerre gondolunk, aki a vesztes háború után újra felfegyverezte Németországot, amit a németek nem akartak. De a NATO-csatlakozást sem akarták, vagy éppen azt, amit Helmut Schmidt csinált, amikor beengedte az atomrakétákat Németországba. Óriási tüntetések voltak ez ellen, százezres, milliós tüntetések is voltak Nyugat-Németországban. Helmut Kohl is a németek ellenkezése dacára adta föl a német márkát, mert ez volt a német egység ára, amit a franciák meg az amerikaiak követeltek tőle. A németek a német márkát sem akarták feladni. Nem különbözött ettől Angela Merkel sem, aki a németek ellenkezésével dacolva nem rúgta ki Görögországot az euró zónából, mert azt mondta, hogy ha megbukik a közös valuta, akkor megbukik az Európai Unió. Vagyis

egy csomó olyan dolog van, amit a németek nem akarnak, mert ösztönösen vagy a józan ész alapján látják, hogy ez nekik rossz lesz, a  német elit viszont azért, hogy az Európai Uniót – ami szintén elit projekt – vagy a német-amerikai együttműködést megőrizze, rengeteg mindent hajlandó feláldozni, persze a német átlagemberek kontójára.

Ezt teszik most is Ukrajna támogatásával, az Oroszországról, vagy nemsokára Kínáról való gazdasági leválással is. A politikusok csak végrehajtók, azt is mondhatjuk, hogy eldobható politikusok, meghozzák a döntéseiket, amik miatt nyilván elbuknak a következő választáson, de a döntésük az marad. Ilyen lett volna egyébként Márki-Zay Péter és szivárvány koalíciója is. Hatalomra segítették volna a guruló dollárok, majd olyan döntéseket hoztak volna, amelyek a globalista eliteknek jók, a magyar embereknek nem jók. Aztán ha el is buknak, döntéseik következményei maradtak volna.

Nálunk ezt nem sikerült elérnie a globális elitnek, viszont úgy tűnik, a németeknél hiba nélkül, vagy legyünk némileg megengedők, kisebb hibákkal, de működik. 

Azért működhet, mert a német emberek engedelmességre vannak nevelve.

Farancis Fukuyama nagyon jól megírta az Államépítés című, magyarul is olvasható könyvében, hogy az amerikaiak, amikor rájöttek 1943-ban, hogy győzni fognak, az ellenséges országokra érvényes stratégiát dolgoztak ki. Ami úgy foglalható össze, hogy Japánban meghagyták a császárt, Olaszországban meghagyták a káoszt, a németeknek meg új szabályokat adtak és a németek ma is az új szabályok szerint működnek. Elogadják, amit mondanak nekik, nem kérdőjelezik meg, vagy csak otthon, csendben, titokban morognak.

Nem is hagyják, hogy megkérdőjelezzenek bármit is.

Na itt térünk át

az LMBTQ-ideológiára, ami szerintem egy totalitárius ideológia. Pontosan az a funkciója, mint a többi totalitárius ideológiának. Az embereket ellenőrzi és formális együttműködésre kényszeríti.

Hogy könnyen megérthető legyen: Magyarországon aki 1948 után nem úgy köszönt, hogy „Szabadság elvtársak!”, az már gyanús volt. Aki pedig jónapottal vagy Adjon Istennel köszönt, azt egyenesen reakciósnak nevezték. A szivárványos ideológiának, a gender ideológiának pont ez a szerepe. Aki például a nyugati nyelvekben nem használja egyszerre a nőnemet és a hímnemet, az eleve gyanús. Jobban érthető, ha egy példát mondok: ilyen alapon nekem azt kellene mondanom, hogy tisztelt olvasó nők és tisztelt olvasó férfiak.

Működik egyfajta nyelvi ellenőrzés, de egy szimbolikus ellenőrzés is.

Az a cég, vagy az a ház, amelyik a Pride hónapban (júliusban) nem teszi ki a szivárványos zászlót, azonnal gyanússá válik. Ezt láttuk egyébként a náciknál és a kommunistáknál is, hogy aki nem működött együtt, formálisan nem azonosult a rendszer elvárásaival, nem úgy köszönt, hogy „Szabadság elvtársak!”, vagy „Heil Hitler!”, azok rögtön gyanússá váltak. Most ugyanúgy gyanússá válik az, aki nem teszi ki az ukrán zászlót a közösségi profiljára vagy a szivárványos zászlót a Pride hónap alatt az üzletére vagy az irodájára. Ezzel tudják ellenőrizni a társadalmat és azok, akik formálisan nem azonosulnak ezekkel az értékekkel, azok máris gyanúsak, kiszoríthatóak. Van ennek egy ördögi logikája is, mert ha sokan elfogadják ezt a nyelvi genderizmust, ha használják az új nyelvi formákat, az, aki nem használja, könnyen azt gondolhatja, hogy miután a többség azt használja, a többségnek biztos igaza van. Elhiszi, hogy az a helyes, ha alkalmazkodik a „korszellemhez”. Tehát a gender-ideológiának, mint korábban a klíma-ideológiának megvan az elemi társadalomellenőrző szerepe. Aki pedig ez ellen lázad, vagy aki ezt nem használja, azt máris ki lehet zárni a közösségi médiából, rá lehet sütni azokat a stigmákat, amelyekkel a normális emberek nem akarnak azonosulni. Így tudják visszaszorítani a kritikus hangokat.

Csakhogy nem csupán a gender-ideológia kritikáját próbálják lehetetlenné tenni, de mindenféle társadalomkritikát is. Ami persze a „Nyugaton” tapasztalható rohamos életszínvonal-csökkenés ismeretében nem is meglepő próbálkozás.

Legutóbb már példálóztam a 20-as évekkel, nos, megint itt egy párhuzam. A Nyugat-európai társadalmakban, főként a németben, de mondhatom a franciát is, most tartunk ott, hogy míg az elmúlt mondjuk 10 évben főként a kis egzisztenciák csúsztak le, mondjuk az ezerötszáz-kétezer eurós jövedelműek, most ugyanez történik a kétezerötszáz-háromezer eurót keresők körében is. A nagyvárosokban hirtelen igen drága lett az élet, például Münchenben egy 30 négyzetméteres lakás havi bére 1 000 € körül van, így a már említett alsó középosztályhoz tartozóknak esélyük sincs arra, hogy meg tudják fizetni. Sőt, már kétezer-kétezerötszáz euróból sem lehet normálisan megélni egy nagyvárosban. Ezért az átlagos német dolgozó már havi 500-600 euró fizetésemelést akar, tehát nem 5-6 %-ost. Emeljék meg havi ötszáz-hatszáz euróval a fizetését kétezerötszáz-háromezerre és ezt az összeget emeljék még 6-8 %-kal, hogy az inflációt ellensúlyozzák.

A középosztály már nem tud korábbi életstratégiája mentén élni a nagyvárosokban,

mert oda akarnak menni a migránsok, oda akarnak menni Németországból a vidéki németek is, mert ott jobban lehet keresni,  jobb az élet, harmadrészt a kelet-európai vendégmunkások is a német nagyvárosokba akarnak menni. Ezért gyorsabban nő a lakosságszám, mint a lakáskínálat, ez is felhajtja az árakat, plusz egy csomó más tényező, például az energiafordulat is. Ilyen szempontból most tartunk ott, hogy a középosztálynak az a stabil része, amely eddig a rendszert támogatta, és a mérsékelt pártokra szavazott, már nem tud megélni és nem látnak bíztató perspektívát sem. Nem azt mondják, mint a covid esetében, hogy „kapsz két oltást, aztán jó lesz”, hanem minden bizonytalan. Itt az ukrán háború, nem tudjuk, hogy mikor lesz vége. Az úgynevezett energiafordulat következtében 2030-ig vagy ’35-ig csak rosszabb lesz, ebből  a szempontból

a húszas évek válságai látszanak visszaköszönni.

A huszonhármas hiperinfláció vagy a huszonkilences tőzsdekrach után a középosztály felső része is egzisztenciáját vesztette, vagy elkezdett lecsúszni. Most tartunk ott, hogy a német középosztály stabil része kezd lecsúszni, és velük együtt az a kis- és közepes vállalkozói kör is, amelyik a német gazdaság alapját adja. Ha a középosztálynak nincs pénze és nem tud fogyasztani, akkor a ráépülő kis- és közepes cégek, főként a helyi gazdaság megsínyli ezt.

Talán ez is szerepet játszik abban, hogy a sokáig a perifériára szorult AfD jelentősen megerősödött.

Az emberek politikai alternatívát keresnek. Az AfD igazából protesztként erősödik, mint nagyjából az 1920-as években a náci párt vagy az akkori kommunista párt. Akkor a két szélsőség egyformán erősödött, egy időben a nácik jobban, majd a kommunisták. Ez is volt az oka, hogy Hitlert hatalomra engedték a németek. Kezdtek kiábrándulni a nácikból, akik csak hangoskodtak, de nem tudtak változást elérni, ezért ’32-ben kezdtek kiábrándulni az örök ellenzéki Hitlerből. A német elit attól félt, hogy az emberek a kommunisták felé fordulnak, ami államosításhoz, a szovjet rendszerhez vezet, ezért azt mondták, akkor már inkább Hitler, mint a kommunisták. Most még csak ott tartunk, hogy a németek nemtetszésük jeléül az AfD-re szavaznának, de a szavazók kétharmada nem tudja, hogy az AfD milyen programot képvisel és valóban csak proteszt szavazatokat kap a szélsőjobbosnak bélyegzett párt. Erre a német elit mit tesz? Nem a politikán változtat, hanem be akarják tiltani az AfD-t, mint ahogy Donald Trumpot is úgy akarják lehetetlenné tenni, hogy bíróság elé állítják, így akadályozva meg elnökjelöltségét.

Szerző: Ifj. Tóth György

Címlapkép: Facebook

Így lövi magát lábon Németország – interjú Kiszelly Zoltánnal