Matematikai számítások erősítik meg a francia őshonos népesség feltartóztathatatlan csökkenését és a bevándorló népesség hasonló arányú növekedését, amely 2070-re nagyjából ugyanakkora lélekszámban él majd Franciaországban – erről írt a Le Figaro című konzervatív lapban Pierre Albertini korábbi polgármester és nemzetgyűlési képviselő.

A roueni egyetem professor emeritusa cikkében a bevándorlásról szóló, tervezett népszavazás vitájához szólt hozzá cikkében. A referendum erőteljesen foglalkoztatja a francia közvéleményt,

éles társadalmi vitát generálva.

Nem tartják nyilván

„Kettős antropológiai törés a francia társadalomban” – a roueni egyetemen korábban alkotmányjogot és jogalkotást tanító szerző már cikke címében is jelzi, hogy nem tartozik a felerősödő bevándorlás jelenségét hangos ovációval ünneplő értelmiség sorai közé.

Csak 1980 óta 29 különböző hatállyal bíró törvény foglalkozott Franciaországban a bevándorlással – derül ki a cikkből. Csakhogy Albertini szerint

„ez a barkácsolás mindaddig hatástalan marad, amíg nem előzi meg egy számadatokon és demográfiai előrejelzéseken alapuló vita,

ami elengedhetetlen ahhoz, hogy az ész győzedelmeskedjen a szenvedélyek felett”. A szerző a felelősségtudatot látná helyesebbnek „a média pózolásánál.”

A skandináv országokkal ellentétben, amelyek népességük alakulásáról pontos nyilvántartást vezetnek,

Franciaországban nem tartják nyilván az országba belépő vagy onnan távozó embereket

– figyelmeztet a volt polgármester.

Pontatlan mérési módszer

„Nem vagyunk hajlandóak olyan adatokat gyűjteni, amelyek lehetővé tennék számunkra, hogy a migránsok származásával, elosztásával és integrációjával kapcsolatban intézkedéseket tegyünk. Senki sem tud pontos számadatokat mondani az illegális bevándorlásról”

– szögezi le.

Albertini szerint egy meglehetősen pontatlan módszerrel becsülik meg a bevándorlók számát, melyet egyszerűen azonosítanak az állami egészségügyi támogatásban részesülőkkel. Ez a szám 2021-ben 380 ezer fő volt. Csakhogy az Európai Unión belüli szabad mozgás máris relatívvá teszi ezt az arányszámot.

A jogtudós az INSEE francia statisztikai intézet 2022 februári adatait is idézi, melyek szerint

2070-re 68 millió lakosa lehet Franciaországnak.

A felmérés alapjául szolgáló „paraméterek” a következők: az egy nőre jutó 1,8 gyermekes termékenységi arányszám fenntartása, a népesség folyamatos elöregedése miatt a halálozások számának növekedése, és „a jelenlegihez hasonló nagyságrendű, pozitív migrációs egyenleg.”

Az öregedő társadalom problémája

A 65 év felettiek száma jelentősen több lesz (29 százalék) mint a 20 év alattiaké (20 százalék). A természetes egyenleg ugyanis, amely

a születések és a halálozások közötti különbséget méri, már ma is a legalacsonyabb szinten van (56 ezer fő 2022-ben), és 2035-től, alig több mint tíz év múlva negatívvá válik

– mutat rá Albertni.

Fél évszázad múlva már csak a bevándorlási többlet fogja lehetővé tenni a népességszám fenntartását – jegyzi meg, hozzátéve: emiatt „kettős antropológiai törésen fog keresztülmenni” Franciaország, hiszen

egyrészt megszűnik a népesség természetes pótlása, másrészt a bevándorlás okán „az INSEE előrejelzésében látható korösszetétel változásán kívül az újonnan érkezők földrajzi eredete is jelentős változásokat fog okozni a társadalomban.”

Etnikai statisztikák hiányában, amellyel csak néhány kutató foglalkozik, hogyan tudjuk felmérni a jelenlegi népesség szerkezetét és a jövőbeli migrációs áramlások hatásait? – teszi fel a kérdést a nyugalmazott politikus.

Egyes demográfusok megelégszenek azzal a megállapítással, hogy a Franciaországban élő külföldiek aránya változatlan, de az ő elemzéseik szándékosan alábecsülik a bevándorlás mértékét – írja a szerző.

Jönnek a bevándorlók

„Amint azt a közelmúltbeli zavargások fájdalmasan megmutatták, a francia személyi igazolvány nem elég ahhoz, hogy birtokosa hazánkhoz kötődő állampolgárrá váljon”

– húzza alá Albertini.

A cikk kiemeli: az INSEE és az INED kutatóintézetek által 2008–2009-ben és 2019–2020-ban végzett felmérések azonban meglehetősen átfogó elemzési alapot nyújtanak. Nagy mintákat használva azt mutatják, hogy

a 60 év alatti lakosság 32 százaléka, azaz 50 millióból 16 millióan három generáción keresztül részben vagy egészében bevándorlói háttérrel rendelkeznek,

és hogy a bevándorlók földrajzi eredete jelentősen megváltozott: a kezdeti európai helyett ma már főként afrikai migrációról beszélhetünk.

Ha elfogadjuk ezeket az objektív számokat, akkor az „őslakos” vagy „etnikai” népesség, amelynek nincsenek bevándorló felmenői a fiútól a nagyapáig, körülbelül 46 millió főt tesz ki, míg a teljesen vagy részben bevándorló származású népesség körülbelül 22 millió főt, amelynek 60 százaléka a Európán kívülről származik, az INSEE szerint. Ezt az eloszlást fogja jelentősen befolyásolni a migrációs többlet, amely

2035-től kezdődően a demográfiai növekedés lényeges, majd kizárólagos forrása lesz

– állapítja meg a professzor.

A legutóbbi részleges népszámlálások ezt a számot évi 16–18 ezer főre teszik – írja.

„Ha azonban figyelembe vesszük az illegálisan érkezőket, beleértve a kísérő nélküli kiskorúakat, a Franciaországban maradó elutasított menedékkérőket és az országot elhagyó francia állampolgárokat, akkor a külföldiek éves beáramlása magasabb, mintegy 250 ezer fő lesz, és ezeknek az embereknek a földrajzi származása sem lényegtelen.”

Feltartóztathatatlanul csökkenő őshonos népesség

A bevándorlás fő forrásai most a Maghreb-országok, a szubszaharai országok, Törökország és a Közel-Kelet (60 százalék), míg Európa egyértelműen kisebbségben van (30 százalék), a világ többi része (Amerika, Ázsia) pedig marginális marad (10 százalék). Egy egyszerű matematikai számítás tehát megerősíti a francia őshonos népesség feltartóztathatatlan csökkenését és a bevándorló népesség növekedését, amely 2070-re nagyjából egyenlő lesz – vonja le a következtetést Albertini.

Ennek az előrejelzésnek az az érdeme, hogy

ráébreszt bennünket arra, hogy demográfiai jövőnk már most lejátszódik – írja Albertini. Szerinte 2070-re egy olyan Franciaország köszönt be, ahol a dolgozó emberek aránya alacsonyabb lesz, mint az inaktívaké,

és már emiatt is kérdésessé válik a beruházások finanszírozása.

„Az integráló mag zsugorodása” pedig még nehezebbé teszi, hogy az új migránsok pozitív mintákhoz idomuljanak, és szintén megnehezíti a polgárok közösségének építését – jelzi a tekintélyes egyetemi tanár, feltéve a kérdést:

melyik kormánynak lesz bátorsága felvállalni ezeket a hatalmas kihívásokat?

Híradó

Kiemelt kép: MTI/EPA/Yoan Valat