Szeptember 8-án a katolikus egyház Szűz Mária születésnapját ünnepli, melynek latin neve Nativitas Beatae Mariae Virginis. Az ünnepet a magyar nép Kisboldogasszony, vagy Kisasszony napjaként tartja számon, mely a 15. századig vezethető vissza. Kultusza a történelmi Magyarország területén a barokk időben bontakozott ki.
A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét. Az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek itt, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről. A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be az ünnepet a 7. század végén, majd IV. Ince pápa a 13. században nyolcadot csatolt hozzá, mely 1955-ig élt.
Mária születése a Bibliában nem szerepel, de gazdag apokrif hagyományai vannak, melyek a kódexirodalomba bekerülve maradtak fenn.
A 16. századi Teleki-kódex Anna legendájában ez olvasható:
„Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosítója és asszonya és tengörnek csillaga.”
Eleink úgy tartották, hogy ezzel a nappal fejeződött be a „két asszonyköze” időszak, mely az augusztus 15-i Nagyboldogasszonytól Kisboldogasszony napjáig tart. Ezt az időt kegyelmi időnek tartották, és úgy éltek, úgy dolgoztak, hogy az ebben a három hétben elvégzett munkálatokon különleges áldás van. A jó házasságért és a gyermekáldásért is buzgóbban imádkoztak, kérve a Boldogasszony közbenjárását. Az asszonyok gyógyfüveket gyűjtöttek, hogy a Boldogasszony megszentelje azokat. Elkezdték a veteménynek való magvak, valamint a len és a kender feldolgozásának előkészítését.
A népi megfigyelések szerint ebben az időszakban indulnak útjukra a gólyák, és röviddel utánuk, Kisasszony napja környékén gyülekeznek, majd útra kelnek a fecskék is. Ezért egyes tájegységeken Fecskehajtó Kisasszony néven illetik az ünnepet.
Az új dolgok kezdetének is tekintették e napot, ezért ilyenkor volt a cselédek felfogadása, szolgálatba lépése. Mivel Kisasszony napjához a tisztaság szorosan kapcsolódott, ezért a fürdést és az állatok fürdetését is megejtették.
A magyarok tisztult lélekkel készültek az ünnepre. Ezért keresték fel a Mária-kegyhelyeket, ahová már napokkal előbb elindultak. A mai napig Kisboldogasszony napja kedvelt búcsújáró nap, számos templom, kápolna, búcsújáró- és zarándokhely hirdeti Szűz Mária születésének liturgikus ünnepét.
A Stella puerpera Solis – „hajnali szép csillag” tiszteletére szokás volt az ünnep előestéjén virrasztani és a hajnallal köszönteni Szűz Máriát, aki az egész világ megváltásának hajnala. Egyes zarándokhelyeken ma is él ez a szép szokás, amikor a napfelkeltét a szabadban várva imádkoznak, és örvendeznek Mária születésének.
Eleink azt tartották, hogy akinek „érdeme van rá”, meglátja a kelő napban a bölcsőben fekvő Máriát.
Bálint Sándor Ünnepi Kalendáriumában ez olvasható:
„Ma született e világra
Egy ékes kisasszonyság,
Kinek kebléből bimbódzik
Fölséges nagy uraság.
Fellegek és az egek közt
Ma tartatik vigasság,
Az angyalok énekelnek,
Zengenek a muzsikák.”
Szűz Mária kora gyermekkori eseményei ugyancsak az apokrif iratokban, az egyházatyák alkotásaiban és legendákban találhatók. Joachim és Anna idős szülők voltak, a „Szűz Mária imádatos szülei”, akik „kiimádkozták” gyermeküket és megígérték, hogy felszentelik őt Istennek. A legenda szerint, amikor Mária három- vagy négyéves volt, Szent Anna, ígéretét teljesítve, odaadta a templomnak, hogy elkezdje szolgálni az Urat. „Amikor Máriát az oltárra vitték, elkezdett táncolni, úgyhogy Izrael egész háza örvendezett vele és szerette.” Szűz Mária születése és bevezetése a templomba számos festőt megihletett az évszázadok folyamán.
Forrás: Wikipédia, Magyar Kurír, felvidek.ma
Címlapkép: Istenszülő születése, ikon (Fotó: Wikipédia)
