Családbarát elemmel bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás a legutóbbi fejlesztésnek köszönhetően. A szülők mostantól a gyermekeik fiókjába be tudnak lépni, illetve a felnőttek az idősebb szüleik dokumentumaihoz is hozzáférhetnek meghatalmazás révén, amely akár ismerősnek is adható például receptkiváltás miatt.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az applikáció újítását ismertető pénteki, budapesti sajtótájékoztatón közölte, a legutóbbi frissítés révén családbaráttá válik az alkalmazás, ugyanis meghatalmazás esetén a családtagok dokumentumai is elérhetővé válnak. Tehát a szülők a gyermekeik fiókjába be tudnak lépni, illetve a felnőttek az idősebb szüleik dokumentumaihoz is hozzáférhetnek meghatalmazás révén, amely akár ismerősnek is adható például receptkiváltás miatt – mondta.

Rétvári Bence kiemelte,

az adatok biztonsága miatt nagyon sok biztonsági elemet iktattak be.

Meghatalmazást az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) felületén keresztül lehet megadni az ügyfélkapuval rendelkezőknek az önrendelkezés menüpontban, ahol

beállítható az is, hogy milyen dokumentumokhoz ki férhessen hozzá és mennyi ideig.

Ezt követően a meghatalmazottnak el kell fogadnia az EESZT-ben a meghatalmazást – mondta el.

Mint ismertette, az EgészségAblak applikációban felhasználóváltással érhetőek el a meghatalmazást adó dokumentumai.

Rétvári Bence szólt arról is, már 2,4 millió ember töltötte le az alkalmazást.  Az applikáción keresztül havonta átlagosan félmillió receptet és másfélmillió orvosi dokumentumot töltenek le.

    A mobilalkalmazásban elérhetőek az e-receptek, a e-leletek, az oltási igazolvány, a háziorvos adatai, továbbá hívható az Egészségvonal

– emlékeztetett.

Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kiemelte, hogy 2010 óta több mint harminc családbarát intézkedés született. Fontosnak nevezte, hogy az EESZT mobiltelefonon keresztül is elérhető, és most már nemcsak a saját, hanem családtagjaink adatai, dokumentumai is elérhetővé válnak.

Az államtitkár örömét fejezte ki, hogy a „családbarátság most már minden szintéren, az intézkedések, az eszme és most már az eszközök terén is egyre inkább elérhetővé, és mindenki számára kézzelfoghatóvá válik”.

A családbarát eszme nemcsak az anyáról, apáról és a gyermekről szól, hanem ez egy teljes életutat lefed – hangsúlyozta. Hozzátette: a családbarát kormányzás lényege, hogy minden élethelyzetben támogassuk, segítsük a családokat.

MTI

Fotó: eszfk.hu