Az ember képes olyan mértékű morális deficitre, amely megöli vagy felszámolja benne azt a belső lényeget, ami az embert emberré teszi. Szobota Zoltán jogász, teológus írása.
A világ megdöbbenve áll az Izraelt sújtó háborús bűntettek, a barbár palesztin fegyveres hordák bestiális kegyetlensége előtt. Az egyik határ menti kibucban lefejezett zsidó kisbabák láttán nem kell tovább várnunk a kérdéssel: ember tehet-e ilyet?
Érdekes módon, a világsajtó jóvoltából az egész világot megrázó képsorok kommentjeinek egy részéből az világlik ki, hogy a Föld népei, nemzetei egy kollektív lelkiismeret láthatatlan törvénye alapján nagyjából ugyanezt a kérdést feszegetik, hol óvatosabban, hol kendőzetlenül állást foglalva.
Mitől ember az ember? Mi az ember lényege? Mikortól nem ember már egy embernek látszó lény?
A válaszok keresésében a materialista, darwinista világnézet megközelítési módjai nem lesznek segítségünkre, ezért filozófiai és teológiai irányokba próbálkozzunk. Filozófiai értelemben valami akkor van, vagy létezik, ha van anyaga és lényege. Lényeg nélkül a dolog akkor sem létezik, ha az anyaga megvan (elég csak egy ledarált zongorára gondolni). A dolog lényege az, amitől az a dolog az, ami.
Az emberrel is így van. Nick Vujicic világhírű motivációs tréner nem rendelkezik végtagokkal, de ettől még ki merné megkérdőjelezni az emberi lényegét? Sőt, heroikus emberi minőségét. Egy szellemi fogyatékos, vagy egy kómában fekvő beteg nagyon is ember attól, hogy nagy sajnálatunkra átmenetileg vagy tartósan diszfunkcionális. Az ember lényege tehát nem elsősorban az „anyagában” van, hanem egy láthatatlan komponensében, amely a személyiségének az esszenciája.
Ezt sokféleképpen megfogalmazhatjuk, de valahogy mindenképpen összefüggésben van a szívvel, a lelkiismerettel és a szeretetre való képességgel.
Olyan népirtók, mint Hitler, Sztálin vagy Mao biztosan nem rendelkeztek lelkiismerettel.
A zsidó-keresztény kinyilatkoztatás szerint Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtette az embert, ami formai hasonlóságot is jelent (pl. hosszanti szimmetria-tengely), de azt is magába foglalja, hogy az ember háromosztatú spirituális lény: van szelleme, lelke, és testben él. A Biblia kétféleképpen közelíti meg az embert mint teremtményt.
Metafizikai értelemben már megvalósult létező, de szellemi-erkölcsi értelemben még úton van. Embernek lenni tény és feladat.
Vagyis az ember, az emberiség fejlődéstörténete (inverz aspektusból: leépülés-története) egy beteljesedés felé halad, és egyénenként, illetve kollektíven is vizsgázunk.
Abból az adottságunkból, hogy hordozzuk Teremtőnk képmását, és hogy a nem materiális lényegünk tartalmának gyarapítása (erkölcs) feladatként áll előttünk, következik, hogy ezt a lehetőséget képesek vagyunk elvetélni, és kiüresíteni magunkat a filozófiai és a bibliai értelemben vett emberi minőségünkből. Az ember képes olyan mértékű morális deficitre, amely megöli vagy felszámolja benne azt a belső lényeget, ami az embert emberré teszi.
Formailag még ember, de tartalmilag már nem az. Úgy vélem, a Hamasz barbár terroristái, akik ártatlan zsidó civileket gyilkolnak, csonkítanak és kínoznak, eljutottak idáig.
Nagy kérdés, hogy azok, akik a most zajló drámai háborús konfliktusban az áldozatokat hibáztatják és a tömeggyilkosokat ünneplik, hol tartanak ebben a kiüresedési folyamatban…
