Amit Pressman művel, az elfogadhatatlan, egyszerűen sérti az ember önérzetét, ahogy itt közlekedik Magyarországon – mondja Schiffer András volt országgyűlési képviselővel, ügyvéd az interjúban.
Azok, akik a fegyvertelen lakosság ellen elkövetett bűntetteket akár csak mentegetik, tagadják az emberi minőség legfontosabb attribútumait – teszi hozzá Izrael kapcsán. De beszél arról is, miért tragédia a lengyel választási eredmény, mi a baj az akkugyárakkal és pontosan ki is az ellenzék vezére.
Számos következménye van az Izraelt érő terrortámadásnak, az egyik, hogy több nyugati nagyvárosban a Hamász mellett álltak ki tüntetők. Aggasztó?
Először is: az, hogy a nagyvárosokban tüntetéseken is megjelenik a radikális iszlám, a brüsszeli rendőrség eszköztelen a terrorcselekményekkel szemben, muzulmán fundamentalisták pedig az utcán nem pusztán Izrael, hanem az őket befogadó ország kultúrája ellen is demonstrálnak, elég brutális bizonyítéka annak, hogy Nyugat-Európa integrációs kapacitásai kimerültek. Egy bestiális terrorcselekményt, gyilkosságsorozatot és emberrablást dicsőíteni a lehető legalávalóbb dolog, amire semmiféle vallási tanításból nem lehet igazolást kiolvasni. Azok, akik a fegyvertelen lakosság ellen elkövetett bűntetteket akár csak mentegetik, tagadják az emberi minőség legfontosabb attribútumait.
De vannak, akik csak az ártatlan palesztin civilek mellett állnak ki.
Valóban. Amit az imént elmondtam, az csak a történet egyik része. Sajnos a helyzet a Közel-Keleten ennél háromnegyed évszázada sokkal bonyolultabb. Liberális demokráciákban a palesztinok melletti szolidaritási tüntetést nem lehet betiltani, ha az megtörténik, az újabb lépés a jogállam felszámolása felé a koronavírus-járvány alatti, szükségtelen és aránytalan korlátozások után. Ez még akkor is így van, ha a két szándék elválasztása egy konkrét rendezvény esetében nehéz lehet.
Az EU intézményei elmozdultak az uniós jog talajáról.
(…)
Visszatérve az izraeli konfliktusra: a The Economist terjedelmes interjút közölt Músza Abu Marzúkkal, a Hamász politikai irodájának egyik vezető tagjával, aki kifejthette érveit a támadással kapcsolatban. El tud képzelni hasonlót egy orosz hivatalos személlyel?
Nyilván nem, de ebben nincs újdonság. Újabb példa ez a művelt Nyugat és a hatalmi eszközként használt sajtója végtelen képmutatására. Túl azon, hogy Palesztina, illetve a két állam koncepciója kapcsán nem osztom a magyar kormány álláspontját, vagyis azt gondolom, Izraelnek kötelessége szavatolni a palesztinok önrendelkezési jogát,
aggályosnak tartom, hogy egy bestiális gyilkosságokat tervszerűen elkövető terrorszervezet illetékesét megszólaltatják, miközben egy európai ország vezetőit a háborús konfliktus kapcsán gyakorlatilag nem létezőnek tekintik.
Vagyis a Hamász álláspontját megismerheti a nyugati nyilvánosság, a Kreml esetében ugyanez főbenjáró bűn volna.
Hol élünk? Közkeletű félreértés, hogy a sajtószabadság az újságírókra vagy a médiumtulajdonosokra vonatkozik – valójában az állampolgárokat, azaz a közönséget illeti meg. Abban az országban, ahol akármilyen konfliktus kapcsán a nyilvánosságot az egyik fél álláspontja elől hermetikusan elzárják, nem létezik sajtószabadság. És még valami Gázával kapcsolatban. Nekünk, magyaroknak különösen fontos látni: ahogyan a népirtások sorozatából kiemelkedő holokauszt, úgy az október 7-én történtek az egész emberiséget, így minket, magyarokat is egy határ átlépésére figyelmeztetnek. Ha megengedjük egy ilyen esemény relativizálását, saját magunkat is veszélybe sodorjuk.
Ahogy a pandémia zárójelbe tette a Greta Thunberg-féle parádét, úgy söpörte el az orosz elnök a vírusveszélyt.
Miért?
Ne legyen illúziónk: ahol magyarok élnek kisebbségi sorban, még ha az arab–izraeli ellentéthez képest jóval enyhébb konfliktusokkal terhelve is, ott is lehetnek eszeveszett gyűlölködések velük szemben. Ezt sajnos a Kárpátalján élők kezdik közvetlenül megszenvedni. Vannak tehát olyan vörös vonalak, amelyeket ha bárki átlép – és következmények nélkül maradnak –, azzal nemcsak az adott konfliktusban érintett embercsoportok, hanem mindenki más biztonságát is porig tudják rombolni. Auschwitz példája arra emlékeztet: ha nincsenek sziklaszilárd védőfalak az emberi méltóság körül, bármilyen tetszőlegesen meghatározott embercsoport megsemmisítése bekövetkezhet.
Elemzők szerint az oroszokkal szemben védekező ukránok lehetnek a vesztesei az izraeli történéseknek, hiszen elfordul tőlük a nemzetközi közösség figyelme, szolidaritása és támogatása. Egyetért?
Bár nem vagyok biztonságpolitikai szakértő, ezt így önmagában olcsó kávéházi okoskodásnak tartom. Nem hiszem, hogy a nyilvánosság figyelmének elterelése döntő mértékben befolyásolná az orosz–ukrán harcok alakulását. Akik mégis így látják, abból a jelenségből indulhatnak ki, hogy két évig az egész életünket a koronavírus-járvány határozta meg, minden hír arról szólt, tavaly február 24-én viszont mintha Vlagyimir Putyin egy csettintésre legyőzte volna a vírust.
Viccet félretéve: ahogy előzőleg a pandémia zárójelbe tette a Greta Thunberg-féle parádét is, aminek a legkevésbé az ökológiai válsághoz volt köze, úgy söpörte el az orosz elnök a vírusveszélyt, majd a gázai konfliktus az ukránok ügyét.
Mégsem gondolom, hogy ilyen egyszerű lenne a helyzet. Geopolitikai érdekek és egyes magántőkealapok befektetései miatt ugyanis túl nagy tétek vannak az asztalon. Kétségtelen, az utóbbi hetekben mintha megszaporodtak volna a jelzések Amerikából, amelyek a kijevi vezetéssel szembeni elégedetlenségre utalnak, illetve jöttek a BlackRock felől is hírek, hogy érdekli őket az újjáépítés. Ez azonban egyelőre kevés a lezáráshoz. Ráadásul a történetnek van egy olyan olvasata is, hogy az Egyesült Államok egyik legstabilabb szövetségese, Izrael már Benjamin Netanjahu előtt sem állt be automatikusan az amerikai érdekek mögé, megpróbálta fenntartani a dialógust Oroszországgal, s közben gondozta a Donald Trump idején megkötött Ábrahám-egyezményeket.
Mindezt tetézte, hogy később Netanjahu egyes miniszterei egyszerűen szembementek a washingtoni állásponttal az ukrán helyzetet illetően. Az előző hetek eseményei most mégis azt hozták el, hogy Izrael száz százalékig felsorakozik az USA mögött, és fordítva. Kérdéses azonban, mi szükség volt a többhetes, Izrael történetében példátlan delegitimizációs tüntetéssorozatra a kormány ellen, ami odáig fajult, hogy az ellenzéki oldalon katonaköteles emberek fenyegetőztek a szolgálatmegtagadással, a Moszad egykori vezetői pedig nyíltan támadták a megválasztott miniszterelnököt. Ennek a belpolitikai turbulenciának alighanem volt köze ahhoz, hogy bekövetkezhetett ez a gyalázatos támadás.
A csecsemőket és öregeket legyilkoló vadállatok nyilván nem külső sugalmazásra tették, amit tettek, hiszen régóta ismeretesek a szándékaik. Súlyos kérdés azonban, miért tudták akadálytalanul megtenni.
Nem az az izgalmas kérdés, hogy Orbán miért találkozik Putyinnal, hanem hogy a többi EU-s ország miért nem tartja fenn a dialógust az orosz vezetéssel.
Ha már Egyesült Államok: mit szól David Pressman a magyar kormánnyal szemben, különösen az orosz–ukrán háború kapcsán kifejtett, nyomásgyakorlásnak is beillő ténykedéséhez?
Magyarország Izraelhez képest nem annyira érdekes. Ettől még Pressman tevékenysége és kijelentései teljes mértékben méltatlanok egy nagykövethez, ám tegyük hozzá azt is, egyes kormánytagok, köztük a külügyminiszter előző években folytatott kommunikációja is gyakran átlépte a diplomáciai illendőség határait. Vagyis bármelyik érintett mondhatja: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Arról nem is beszélve, mennyire példátlan, hogy egy kormányfő nyíltan odaáll egy szövetséges ország vezetőjének kihívója mellé. Csakhogy ezt Orbán Viktor is megtette 2016 nyarán.
Viszont amit Pressman művel, az elfogadhatatlan, egyszerűen sérti az ember önérzetét, ahogy itt közlekedik Magyarországon.
Legutóbb a nagykövet azért hívta össze a NATO-küldötteket, mert Orbán Viktor Kínában találkozott Vlagyimir Putyinnal.
Tisztázzuk: az orosz agresszió kezdete után Karl Nehammer osztrák kancellár volt az első az Európai Unióban, aki tárgyalt Vlagyimir Putyinnal, mégpedig tavaly áprilisban. Oroszország kikapcsolása az európai történelemből a lehetetlen megkísértése. Ráadásul a BRICS-országok nélkül értelmetlen párbeszédet folytatni az ökológiai válságról, a bolygót fenyegető veszélyekről. Nem az az igazán izgalmas kérdés tehát, hogy Orbán miért találkozik Putyinnal, hanem az, hogy a többi EU-s ország miért nem tartja fenn a dialógust az orosz vezetéssel, legalább a tűzszünet érdekében.
Ráadásul közben napvilágra került, hogy Pressman ügyvédi irodája korábban évekig dolgozott egy Putyin-közeli oligarcha amerikai kapcsolattartójának…
Igen, vagy ott van Kaja Kallas észt miniszterelnök is, aki teli szájjal szidalmazta magyar kollégáját, holott a férje érdekelt volt egy cégben, amely bőven kereskedett orosz partnerekkel az invázió után. Vagy nézzük meg, hogyan alakult az Egyesült Államok kereskedelme Oroszországgal az utóbbi másfél évben! Miről beszélünk?
A teljes interjú ITT olvasható!
Kiemelt kép: Mandiner/Földházi Árpád
