A neten misét nézni olyan, mint egy finom ebéd elfogyasztása helyett megnézni egy főzőműsort: bizonyára kényelmes, de nem fogunk jóllakni tőle.
Adventi interjút adott Kálmán Peregrin ferences szerzetes a Mandinernek, amely a pesti ferences templom elöljárójával keresztény állóképességről, kiszélesedő lelkipásztori szolgálatról és az alvó Krisztus ébresztgetéséről beszélgetett.
„A hagyományainkat követjük a betlehemállítás terén, és inkább a lelki életünkben készülünk különleges módon. Az évforduló alkalmából azok a katolikus hívek, akik elzarándokolnak valamely ferences templomban felállított betlehemhez, teljes búcsút nyerhetnek az ott elvégzett imádsággal. Ezzel is megvalljuk, hogy a bűnnél erősebb a kegyelmi hatás, a bűn sebei pedig gyógyulhatnak.
„A történészek rámutatnak, hogy Ferenc idejében már létezett a betlehemes misztériumjátékok szokása, az ő nagysága abban állt, hogy ezt a szokást bevitte a templomba, és a Jézussal való élő kapcsolattal fogta egybe” – mondta el az atya.
„A legenda, amely leírja az általa szervezett karácsonyi misét, arról tudósít, hogy amikor Ferenc kezébe vette a gyermek Jézust, sokan úgy látták, a gyermek megelevenedik. S ez valóban így történt, mert sokak szívében új életre támadt Krisztus. Ez a ferenci újdonság: a népszokást az Istennel való kapcsolat szolgálatába állítani” – mondta.
A ferences szerzetes tapasztalata az, hogy a vallásukat nem gyakorlók körében a karácsony mostanra kiüresedett.
Ahogy a kulturális öntudatból is kezd kiveszni a kereszténység, úgy az ünnepek világából is kikopik, ráadásul egyre terhesebbé válik sokaknak az is, hogy együtt legyenek a családjukkal. Egészen más a társadalomban az ünneplés mércéje és a hangsúlyai is, ez pedig nehézzé teszi, hogy a lényegig eljussanak az emberek.
„Keresztény közösségekben jobb a helyzet, nem kell feltétlen elmagyarázni az advent mibenlétét és jelentőségét, a templomba járók életében mintegy sodrásszerűen benne van. Érdekes látni, a városainkban milyen népszerűségre tettek szert a roráték: sok helyen tele vannak a templomok az adventi hajnali miséken, még a meglehetősen nagy templomok is! Talán egy új hitéleti kultúra kibontakozásának vagyunk szemtanúi”.
Az atya azt is kifejtette, hogy miben ragadható meg ez a kultúra: „Egyrészt a tudatosabban megélt hitéletben a lelkigyakorlatok, lelki napok új formáiban, másrészt azt is látom, hogy sokan térnek be a templomokba napközben csak úgy vagy éppen szentségimádásra. Ezekben a közösségekben erősek az összetartozás, az egymásra hagyatkozás szálai, amelyeket – ha jól ragadja meg a pap – a hitélet élénkítésére is lehet használni”.
Kálmán Peregrin meglátása szerint sok területen hanyatlásnak indultak az egyházi közösségek, párhuzamban a társadalmi jelenségekkel. Hasonlót már sokszor megélt az egyház.
„Nekünk szokatlan, mert mi magunk nem láttunk még ilyet, de a korábbi évszázadok megannyi ilyesféle jelenséget eredményeztek, csodálkoznunk tehát nem kell. A koronavírus-járvány egyértelműen visszavetette a vallásgyakorlást, mérhető százalékban morzsolódtak le a hívek, amikor a vallásosságot átváltották egyfajta online jelenlétre, ami aggasztó. Hiszen a neten misét nézni olyan, mint egy finom ebéd elfogyasztása helyett megnézni egy főzőműsort: bizonyára kényelmes, de nem fogok jóllakni tőle. A Krisztussal való személyes találkozást a szentáldozásban, a hívők közösségében, a pap szolgálata által élhetem meg. Ugyanakkor megfigyelhető a közösségek átalakulása, amiben sok pozitívum van”.
Példaként elmondta, hogy már gyerekként is a Ferenciek terére jártam misére, és túl sok fiatalt nem látott abban az időben hétköznap, bár tele voltak a padok. Most negyedannyian vannak egy hétköznapi szentmisén, de észrevehetően jelen vannak a fiatalok is, nem csak az idősek. Sokan fedezik fel a vasárnapi misén túl is a miselátogatás örömét, pasaréti és pesti templomunkban a liturgiákon vagy a szentgyónásokban szinte egyenlő a férfiak és a nők aránya.
A ferences szerzetes beszélt arról is, hogy hogyan lehet felkészülni a Jézussal való találkozásra, hiszen adventben az ő születésére várakozunk.
Elmondta, hogy az egyház számos jó gyakorlatot ad ezzel kapcsolatban. Ilyen a roráté mise, amely fizikai áldozatot kíván tőlünk, amit azért hozunk, hogy ilyen módon is Krisztus elé siessünk.
„A hagyomány azért ábrázolja a betlehemi jászol körül az ökröt és a szamarat, mert Izajás próféta könyve ezzel kezdődik. Ha már ott van az ökör és a szamár a jászolnál, vegyük elő ebben az adventben Izajás könyvét, és szépen haladjunk az olvasásában, Krisztusra vonatkoztatva minden szavát. Az advent a keresztény ember életében nem a kifelé fordulás, hanem a belső készület ideje. Ahogy egy család is átalakítja az életét egy új családtag befogadására, és átrendezi a környezetét, hogy az érkező új életnek minél otthonosabb, jobb legyen, úgy mi is átalakítjuk most az életünket, hogy a belső világunk ráhangolódjon az új életre, aki maga Krisztus. A keresztény névvel fellépni mindig nagy felelősséget kíván”
Az atya ugyanakkor nem tapasztalja, hogy a nem hívő közeg ilyenkor fogékonyabb lenne az egyház üzenetére, legfeljebb akkor, ha az szociális témában fogalmazódik meg. A Jézus Krisztussal való találkozás nem alakítható ki „akciószerűen”, sokkal inkább életszerűen, személyközeli módon, emelte ki.
Négy évvel ezelőtt azt mondta a Mandinernek: „Nem lehetünk közönyösek a társadalmi kérdések alakulásában, bizony sokszor ellen kell állnunk egy-egy áramlatnak.” Emellett Kálmán Peregrin most is kiáll, hangsúlyozva: mind jobban ki kell alakítanunk ezt az állóképességünket, meg kell erősíteni, szükség van rá. Ahogy a társadalom egyre inkább elveszíti azokat a forrásait, amelyek a kereszténységből táplálkoznak, egyre inkább elveszíti az alapját annak a normarendszernek, amelyben eddig élt. Minden megkérdőjelezhető lesz, minden eszmény összedönthető, a teljes relativizmus lép fel, ha nincs legalább kulturális alapja azoknak a koordinátáknak, amelyek mentén élünk.
Arról is beszélt, hogy katolikus ember nem vállalhat semmiféle közösséget olyan szervezettel, amely támogatja az abortuszt és az eutanáziát, vagy népszerűsíti a Szentírás-ellenes család- és személyiségmodellt.
Ennek legalább három mai aspektusát is érdemes megvizsgálni. Először is, itthon fellángolt az eutanáziavita, amelyben azok hivatkoznak az emberi méltóságra, akik lehetővé tennék az élet kioltását. Ez azért történhet, mert már a kulturális alapok is megkérdőjeleződtek.
„A keresztény embernek ebben a helyzetben tudatosítania kell, hogy mindenféle szenvedés annak a Krisztusnak a követése, aki ugyanezt bejárta értem, és előttem jár. Hozzá leszek hasonló. Így alakul át a szenvedés, akár az élet utolsó szakasza egy olyan folyamattá, amelyben én magam egyre inkább hasonlóvá válok Krisztushoz. A hívő ember ezért nem léphet vagy léptethet mást egy »érzéstelenített halálba« azon a címen, hogy ne szenvedjen többet. Ez a templom azáltal él, hogy ide sokszor csak úgy bejönnek az emberek”
A keresztények egyre nagyobb hányada támogat olyan politikai programokat, amelyek relativizálják az élet szentségét, és megkérdőjelezik a bibliai családmodellt.
Kálmán Peregrin szerint ennek több oka is lehet. „Fontos kérdés, hogy mi, papok, a tanítás feladatát ellátó személyek vajon kifejtjük-e kellő érthetőséggel, következetességgel és kedvességgel az egyház vonatkozó tanítását, meg tudjuk-e nyerni a híveket az egyház tanításának belátására, hiszen az ő életvitelük sokszor egészen más. Hozzájárulhat a jelenséghez politikai csalódottság is, amikor a csalódás érzése erősebbé válik számukra, mint ezeknek a kérdéseknek a jelentősége. Ezt nem helyeslem, de látnunk kell, hogy a helyzet összetett, a keresztény névvel fellépni mindig nagy felelősséget kíván tőlünk. Keresztényként nem tehetjük meg, hogy az eszményeink és a cselekedeteink köszönőviszonyban sincsenek egymással, mert az taszítással jár. Engem is idegesítene, ha a kárhozattal riogatnának, amennyiben nem a jobboldalra szavazok…”
Az egyházon belül meglévő viták kapcsán Kálmán Peregrin elmondta: a megjelenő eretnekségek mindig azt eredményezték, hogy egy adott témában tisztázódott, megerősödött, egyértelműbb megfogalmazást nyert a tanítás. Tehát mindez akár áldássá is válhat.
„Isten élteti az egyházat! Ezeket a folyamatokat – amelyek főként abból adódnak, hogy az úgynevezett nyugat-európai gondolkodásmód Isten helyett egyre jobban az Isten nélküli humanizmushoz méri magát – végső soron oda vezeti el az Úristen, hogy általuk tisztázódik a tanítás. Bennem erőteljes ez a remény!”
Hozzátette azonban, hogy ha az üdvösség egész történetét vizsgáljuk, sajnos látunk benne olyan korszakokat, amikor bizonyos területeken, akár az egyház vezetése körében is sérült az igazsághoz való hűség, de ez csak ideig-óráig tartott, mert a Lélek kibontakoztatta benne Isten Igazságát.
„Ez nem a mi hajónk, hanem Krisztusé, ő pedig nem hagyja el az egyházát. Lehet, hogy alszik a bárkában, de ott van, az egyház imája pedig éppen arra irányul, hogy amikor szükséges, ébresztgesse az alvó Krisztust”.
A Ferencesek terén áll az Alkantarai Szent Péter-templom, Budapest szívében, egy lüktető helyen, ahol valószínűleg mások az adottságok és a lelkipásztori kihívások, mint a legtöbb templom esetében, vetette fel a kérdést a Mandiner riportere.
„Augusztusban vendégünk volt Bernard Bober kassai érsek, aki, miután látta a hat gyóntatószéket és a miserendünket, úgy fogalmazott: »Akkor ez a főváros gyóntatószéke!« Számomra ez jelentette a profiltisztítást, a mi feladatunk igazából az, hogy ezt a szolgálatot minél nagyobb mértékben biztosítsuk a híveknek. Ez egyszerre a templom és a rendünk sajátos karizmája, hiszen a bűnbánók rendjének is hívnak minket. Ez a templom azáltal él, hogy ide sokszor csak úgy bejönnek az emberek. Nekünk erre kell építeni, elmondva, hogy Krisztus ma is pokolra száll, személyes poklodban lesz jelen a gyónás által, és ennek lehetősége az utadba esik, amikor egyetemre mész, hazaindulsz a munkahelyről, bejössz a városba ügyet intézni. A megjelenő eretnekségek mindig azt eredményezték, hogy egyértelműbb megfogalmazást nyert a tanítás” – mondta el az atya.
Az adventi időszakban szélesítik a lelkipásztori rendet, egyre nagyobb szolgálatot vállalnak.
Tágra nyitják a templom kapuját: advent első hétfőjétől folyamatosan szeretnék lehetővé tenni a gyónást a híveknek, hétköznapokon reggel 6 órától 12-ig, majd 16-tól egészen 22 óráig, közte egy idegen nyelvű sávval, mindennap más nyelven megadva a lehetőséget. Szombaton a reggeli-délelőtti sáv hasonlóan alakul, délután pedig 16 és 19 óra között gyóntatnak, vasárnap 16 és 20.30 között várják a híveket. Sokszor tapasztalják, hogy akár az ország legtávolabbi pontjairól is érkeznek hozzájuk, nem egy esetben több évtized után végeznek ismét szentgyónást, a megújulás ugyanis mindig belülről, sosem kívülről fakad. Most erre még több lehetőség nyílik. Szentmise is több lesz a templomban, hétfőtől szombatig reggel 6-tól 12-ig minden órában, 9 órakor latinul. Emellett minden hétköznap 20 és 22 óra között szentségimádást tartunk majd. A városi élet rendje átalakult, igény mutatkozik arra, hogy alkalmazkodjanak ehhez a szolgálatukban is.
Kálmán atya azt is megválaszolta, mit kell tennünk ahhoz, hogy advent idején hatékonyan ébresztgessük szívünkben az alvó Jézust?
„Az első a szentségi élet, abban ugyanis személyesen találkozhatunk Krisztussal, aki maga közeledik hozzánk a kenyérben és a borban. Ő maga az, aki föloldoz, aki keresztel. Nem érzésektől függ, hogy ezek megtörténnek-e, hanem objektív módon közli magát velünk. A hatása már rajtunk múlik, de az elengedhetetlen, hogy teljes szívvel, teljes nyitottsággal jelen legyünk. A második lépés, hogy megismerjük Krisztust, ráhangolódjunk arra, hogyan érezhet az iránt a világ iránt, amelyben vagyunk. A harmadik pedig a helyes erkölcsi rend kialakítása: azaz egy családos ember alapesetben elsősorban a családjával, majd a kisebb közösségeivel, munkahelyével, végül a társadalom szélesebb rétegeivel szemben visel felelősséget. Ha helyesen alkalmazzuk ezt a rendet, mi magunk is a helyünkön leszünk.”
Borítókép: Kálmán Peregrin atya
Forrás: Médiaklikk.hu
