Csend van. A betlehemi csillag magasztos fénye átölel, megérinti az arcod, megvilágít minden sötét zugot, azután megtapad a karácsonyfák ágain lecsorgó angyalhajon. Itt megmelegszik a szíved, megolvad a harag és a szomorúság, átjárja a lelked a szeretet meghitt, törékeny simítása.
Melléd ülnek csendben a régi gyermekkor hátrahagyott évei, a régi, féltve őrzött, törékeny díszek emléke, az ajándékra várás tiszta, őszinte vágya, csendben beléd költözik a remény. Leül melléd régen a csillagok közé költözött édesanyád és édesapád, a nagyszülők ráncos, simító keze, mosolya megpihen az arcodon. Együtt ülünk ott, a fa alatt, időtlenül. Évezredek minden ősének lelke, szeretete, vigyázó ölelése. És várjuk. A csodát, ami mindig újra és újra megszületik, hogy reményt adjon a hitét vesztett emberiségnek.
Megszületik, vérben, fagyban, az olvadt hó fagyos vizében, mocsokban, a romok alatt és a lövészárkok didergő, dermesztő hidegében, lövések zajában, a haldoklók utolsó pillantásában, ahogyan az otthonra gondolva ülnek le Isten mellé.
Van még remény. Van még remény? És megszületik a kis Jézus.
A jászol zizegő szalmájában is. A világ üvöltő zajában is. A bánat és fájdalom könnyeiben is. A sírok hideg mélyében is. Az angyalok hozzák a hírét, és száll az ének, lélektől lélekig. Szenteste van.
Ülünk a csendben, a fenyő illata betölti a szobát, és várjuk a csodát. Hogy leszálljon közénk, hogy megérintsen, csak egy pillanatra, hogy magához öleljen. Minden ember vágyik erre. A jóra, a szépre, az igazra. Halkan szól a mennyből az angyal. És leszáll közénk. Ha eljönnek az angyalok, ha eljönnek az angyalok , ha eljönnek az angyalok, otthon vagyok! Ajtód előtt leszáll, hó-csend fehér szárnyon, leül és megpihen, a megváltó Karácsony!
Áldott magyar Karácsonyt!
Ha eljönnek az angyalok!
Kiemelt kép: Pixabay
