1979. december 31-én mutatta be a Magyar Televízió azt a paródiát, amely évtizedekre a legismertebb változata lett a Három nővérnek.

Az 1901-ben a moszkvai Művész Színházban bemutatott Három nővér (Три сестры) Anton Pavlovics Csehov utolsó előtti színműve. A Prozorov lányokról szóló négyfelvonásos drámát Kosztolányi Dezső fordította le magyarra, s bár a színházi krónikák számos nagyszerű színpadra állítását feljegyezték Magyarországon, a legismertebb változat valószínűleg mégis az az 1979. december 31-én a Magyar Televízió szilveszteri műsorfolyamában bemutatott átírat, amely jó időre ellehetetlenítette a darab magyarországi színházi előadásait.

Történt, hogy a Madách Színházban – Ádám Ottó rendezésben, Almási Éva, Bencze Ilona és Piros Ildikó címszereplésével – 1979 decemberének első napjaiban bemutatott verzióban az egyik nővér férjét Márkus László alakította.

„Az egész előadás nagyon szép volt. Mégis megbuktattuk, és ebben én voltam a főludas. Kitaláltam, hogy mi volna, ha megcsinálnánk a Három nővér paródiáját a tévé szilveszteri műsorában”

– mesélte a színészlegenda a róla szóló 1984-es monográfiában.

Az alapötlet az volt, hogy a Prozorov lányokat férfiak alakítják. A komikusi vénájú Márkus ötletéből a bohózatíróként is zseniális pályatársa, Körmendi János faragott pár nap alatt feszes színpadi jelenetet.

„Mását, a végzet asszonyát azonnal lestoppoltam, és isteni jópofa hülyeség lett belőle”

– emlékezett a Madáchban Mása férjét alakító Márkus.

Körmendi saját magára osztotta a naiva Irinát, a tanárnő Olga szerepét pedig Haumann Péterre szabta.

Akárcsak az eredeti darabban, a paródia párbeszédei is a banális dolgok körül forogtak. A tökéletesen érdektelen információk hangsúlyozásának egyik legendássá vált példája, amikor Körmendi Irinája közölte, hogy „amikor máma reggel fölébredtem, fölkeltem… és megmosakodtam”. A karikírozásban lényeges ellenpontozást, vagyis a kontrát Márkus szolgáltatta: Másája a jelenet első perceiben kizárólag azt a csehovi szövegkönyvet idéző lírai sort ismételgette, hogy

„tengerparton áll a tölgyfa, aranylánc csüng az ágain”.

A szamovárok felhalmozása a paródia legendás vezérmotívuma. Miután Haumann Olgája a

„Mása, ne fütyölj! Kibírhatatlan ez az örökös fütyölésed!”

felszólítással a jelenet elején ráirányította a figyelmet a sípoló teafőzőre, a névnapos legifjabb nővér sorra kapta ajándékba a hagyományos orosz teakészítő berendezéseket. Aki színpadra lépett, az egy-egy szamovárt nyújtott át az ettől egyre kevésbé boldog Körmendi-Irinának.

A paródiabeli nővérek az eredeti darabbal egyezően természetesen Moszkvába, szülővárosukba, a „régi Baszmannaja utcába” vágyakoztak vissza. Jellemző a Kádár-korszak humorára, hogy az utcanév első szótagját kiemelő többszöri ismétlésekre hatalmas derültséggel reagált a televíziós felvétel publikuma. Az alig negyedórás jelenetet ugyanis színházi körülmények között vette fel az MTV – annak azonban nem akadtunk nyomára, hogy vajon a Madách vagy más teátrum díszletei között mókázott-e a legendás trojka, és a nemkülönben lelkesen asszisztáló mellékszereplők, akik közül Tímár Béla és Gyabronka József a Madáchbeli változatban is szerepeltek.

A szilveszteri adást két héttel később a korabeli szokások szerint teljes egészében újra leadta az MTV.

„Január 15-én megismételték a szilveszteri programot, amit természetesen az egész ország megnézett. 17-én műsoron volt a Madáchban a Három nővér, Almási Éva felment a színpadra és azt mondta: »Tengerparton áll egy szikla…« A közönség fuldokolt! Persze, mindenki a paródiára gondolt. Aztán amikor behozták a szamovárt, szétesett a színház! majd megjelentem én, mint Kuligin… egy szót sem tudtam mondani, a közönség egyszerűen meg volt veszve. Esküszöm, nem számítottunk rá, hogy a darab láttán a paródiára asszociálnak a nézők. Egyszerűen le kellett venni a műsorról, mert képtelenség volt játszani”

– emlékezett vissza Márkus a már említett életrajzi kötetben.