Antall József széles látókörű államférfi volt, de abból a szempontból nehezebb helyzetben volt Horthy Miklósnál, hogy nem állt rendelkezésére egy nemzeti elkötelezettségű, szakmailag felkészült politikusi gárda. Interjú Bánó Attila publicistával, a Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, a hazafi című történelmi mű szerzőjével.
Szerkesztő úr, „Itt lassanként mindent megbízható kezekbe kell a megbízhatatlanokból áttenni. Ellenséget jó állásokkal sem lehet megnyerni” – fogalmazott Horthy Miklós 1940. október 14-én Teleki Pál miniszterelnökhöz írt levelében. Ön, Szerkesztő úr aktív volt az 1989-90-es rendszerváltáskor, és utána is. Hogyan lehet, hogy ez az intelem Antall Józsefnek elkerülte a figyelmét?
Antall József széles látókörű államférfi volt, de abból a szempontból nehezebb helyzetben volt Horthy Miklósnál, hogy nem állt rendelkezésére egy nemzeti elkötelezettségű, szakmailag felkészült politikusi gárda. A kormányzati, illetve pártpozíciók odaítélésénél gyakran olyan embereket is számításba kellett vennie, akik magas tisztségekre pályáztak, de valójában nem osztották az ő világnézeti felfogását. Ez aztán megbosszulta magát, és szerintem egyik gátja volt az úgynevezett tavaszi nagytakarítás megtartásának. Az előző rendszer emberei közül elég sokan kerültek vezető pozíciókban, mivel – úgymond – nélkülözhetetlen szakemberek voltak. 1992-ben sokat rontott a helyzeten az Antall-Csurka ellentét, amely főként azoknak ártott, akikre a Csurka iránti szimpátia gyanúja vetődött. Ez idő tájt jó néhány megbízható, nemzeti elkötelezettségű értelmiségi került perifériára.
Horthy Miklós és Antall József egyaránt nehéz örökséget vettek át.
Horthynak az egyharmadára zsugorított, kifosztott, háborús vereséget, vörös diktatúrát elszenvedett ország, Antallnak pedig egy puhuló, szocialistának mondott egypártrendszer düledező maradványa jutott, amelyből az értékesebb, még használható gazdasági elemeket a régi rend ügyesebb figurái kiprivatizálták maguknak. Horthy annyival volt szerencsésebb helyzetben, hogy rendelkezésére állt egy művelt, rátermett, tehetséges vezetőkből álló garnitúra. Antall nem rendelkezett olyan kaliberű emberekkel, mint például gróf Bethlen István, gróf Klebelsberg Kunó vagy gróf Teleki Pál. 1920 után jó kezekbe került a miniszterelnökség, a külügyi tárca, a kultúra, az oktatás és a gazdaság szinte minden ágazata. Ez azután meg is látszott az ország gyorsan javuló állapotán.
A marxista propaganda nem sok jót tudott mondani a Horthy-korszakról, folyamatosan becsmérelte azt. Az idősebbek jól emlékeznek a „három millió koldus országa” kifejezésre.
Ma már elfogadott történelmi tények szólnak arról, hogy az első világháború után a gazdaság rövid időn belül stabilizálódott. Ez jórészt annak a népszövetségi hitelnek volt köszönhető, amelyet az ország vezetői, becsületesen beforgattak a magyar gazdaságba, s ezzel enyhítették a súlyos tőkehiányt. Az 1921-től számított tizenöt éves periódus alatt az ipar átlagos növekedési üteme 5,6 százalék volt, ezen belül a textiliparé csaknem tízszeres. Látványos eredményeket ért el a gép- és járműgyártás, ekkor hozták létre a legtöbb konzervgyárat, és a kormány komoly támogatást nyújtott a zöldség-gyümölcs ágazatnak is. Szegény emberek persze voltak, ilyenek sajnos ma is vannak, viszont jelentősen emelkedett az általános életszínvonal. Az 1927-ben bevezetett pengő Európa egyik legerősebb valutája lett. Hasonló eredményekkel az Antall-korszak nem büszkélkedhetett, s többek között ez vezetett a folyamatosan gáncsoskodó balliberális oldal 1994-es győzelméhez.
Forrás: lira.hu
„Nálunk a politikai pártok szabadon működhetnek, s világnézeti és politikai meggyőződéséért senkit semmiféle hátrány nem ér” – olvasható Horthy Miklós 1944. március 15-ei rádióbeszéd-tervezetében. Később, az 1948 és 1990 közötti korszakban ez a Keleti Tömb legvidámabb barakkjában sem volt elmondható. Ugyanakkor ez utóbbi korszak képviselői ma is bőszülten címkézik Horthy Miklóst. Miért tehetik ezt meg?
Azért, mert a nemzeti-keresztény oldal, az úgynevezett rendszerváltás dacára – talán valamilyen rosszul értelmezett lovagiasságból is − soha nem lépett fel velük szemben határozottan, nem számoltatta el a politikai és gazdasági bűnök elkövetőit. A baloldalt ez felbátorította. Rájöttek, hogy könnyen rendezhetik a soraikat, amit nyugati támogatással és a kezükben tartott média segítségével meg is tettek. Horthy Miklós máig tartó címkézése és rágalmazása összefügg a marxista örökség továbbélésével. A baloldal a volt kormányzó érdemeinek elismerése helyett a hibáit próbálja előtérbe helyezni, s olyan bűnök legfőbb felelőseként beállítani, amelyek a német megszállókat és a nyilas kiszolgálók számláját terhelik.
Ez elfogadhatatlan. Horthy Miklós hazafi volt, s ezt Antall József miniszterelnök harminc évvel ezelőtt, a kenderesi újratemetés alkalmával, egy közismert tévéinterjúban már megállapította.
Ebben a szellemben nyilatkozott nemrég Lázár János miniszter is, és ezt a véleményt osztják azok a magyar történészek is, akik képesek ellenállni annak a nyomásgyakorlásnak, amely e tekintetben valótlanságokat igyekszik elfogadtatni velük. Ezzel kapcsolatban idézem Antall József tévéinterjújának e rövid részletét: „Ha nem lett volna annyi igazságtalan megítélés Horthy Miklós személyével kapcsolatban, akkor nem lehetne ez a helyzet, hogy sokan politikai felhanggal vizsgálják a temetést, amely egy politikai aktussá válhatott”. Ehhez kapcsolódik a felvezetőben idézett folytatás: „Ahol egyszer hazudnak, ott a hazugság kiegyenlítése mindig emocionális és gyakran téves következtetéseket eredményez”.
Horthy Miklós Bismarckot idézi 1944. október 15-ei kiáltványában: „Egyetlen nemzet sem köteles feláldozni magát szövetségesének oltárán.” Miből tudhatjuk, hogy ezzel a mondattal maga Bismarck is szalonképtelen lenne a mai Európai Bizottságban?
Ez mindenek előtt onnan tudható, hogy az EB balliberális irányítói ezt várják az unió tagországaitól, valamiféle idejét múlt, „egy mindenkiért, mindenki egyért” elv jegyében. Ez az elv azért is elfogadhatatlan, mert az unió politikailag megosztott. Nem várható el, hogy a jelenlegi globalista-balliberális vezetés nézeteit a nemzetpárti politikusok is elfogadják. Bismarcknak igaza volt.
Ez az „elit” a demokrácia védelmének hazug ürügyén elvárja Ukrajna feltétel nélküli fegyveres és pénzügyi támogatását, az Európára nézvést elképesztően káros oroszellenes szankciók megszavazását. Akaratát rákényszeríti a tagországok lakosságára, miközben erről egyszer sem kérdezte meg az érintetteket. Az EB „magas köreiben” Bismarck kancellár éppúgy szalonképtelen lenne, ahogyan arrafelé Orbán Viktor miniszterelnökünket is annak tekintik, amiért nem az USA és az EB, hanem saját nemzete érdekeit képviseli.
Kiemelt kép: Bánó Attila a telki könyvbemutatón – Géher Ferenc felvétele
