A most szerte Európában kibontakozó parasztháború tényének bemutatása a jelek szerint a legszigorúbban „védett” embargós ügy. Bogár László írása.
Bár a globális média minden véleményhatalmi fegyverét bevetette annak érdekében, hogy a Németországot megrendítő „parasztháborút” nem létezőként tüntesse fel, ám a világ azért mégiscsak drámai képsorokat láthatott a „valóságos valóságról”.
No fuel, no food, no futures, vagyis, ha nincs üzemanyag, nincs kaja, és ha nincs kaja, akkor nincs jövő sem – valahogy így hangzik a német gazdák leggyakrabban használt szlogenje, nyilván azért angol nyelven, mert csak így volt remélhető a globális média figyelmének a felkeltése.
Ám a globális média valóságipari művei most különösen szigorú utasításokat kaphattak arról, hogy mit szabad és mit nem.
A most szerte Európában kibontakozó parasztháború tényének bemutatása a jelek szerint a legszigorúbban „védett” embargós ügy. Talán mégiscsak érdemes lenne kicsit eltöprengeni azon, hogy vajon miért?
Az európai integráció annak idején, a második világháború után a pályája csúcsán álló amerikai világbirodalom stratégia érdekeit szolgálta, mégpedig két nagyon lényeges ponton is. Az egyik a német és francia nehézipar olyan szoros összekapcsolása, ami a birodalom számára alacsony fajlagos költségekkel tette lehetővé, hogy ez a par excellence hadiipari komplexum „szigorúan ellenőrzött” birodalmi vadászterület legyen. Ez a német–francia összeolvasztás eleve kizárta annak lehetőségét, hogy bármelyikük képes legyen meglepetésszerű háborút kirobbantani. Ezt szolgálta az Európai Szén- és Acélközösség 1951-es engedélyezése.
A másik, talán kevésbé látványos terület a Közös Agrárpolitika (CAP) volt.
Látványosnak valóban nem nagyon volt mondható, pedig ez is az amerikai birodalom által szigorúan ellenőrzött terület volt. Általában is igaz, de az elég ínséges helyzetben lévő, háború utáni Európában meg aztán sokszorosan is igaznak bizonyult az az evidens tény, hogy az élelmiszer-ellátás talán még a nehéziparnál is kényesebb és fontosabb stratégiai ágazat.
Mert ugyan a hamis képet adó makrostatisztikákban a mezőgazdaság aránya csupán néhány százalék, vagyis akár „elhanyagolható” is lehetne, de nemcsak hogy nem az, hanem mint kiderülni látszik, minden elképzelhetőnél fontosabb.
Hermann Daly ökológusnak van egy láttató erejű hasonlata, amely arra reflektál, hogy az agrárium súlya valóban néhány százalékra csökkent a leggazdagabb nyugati országok teljes gazdasági teljesítményén belül. Azt mondja Daly, hogy az építési technológiák miatt a magasépületekben is az alap aránya a felépítményhez képest ma sokkal kisebb, mint száz évvel ezelőtt volt, De húzzuk ki az alapot, és nézzük meg, mi lesz a százemeletes felhőkarcolónkkal.
Vagyis bármennyire „elhanyagolható” is az agrárium aránya, de enélkül egyszerűen nincs élet.
Az arány amúgy történelmileg azért tudott ilyen alacsonnyá válni, mert az egész ipari forradalom és az eufemisztikusan „eredeti tőkefelhalmozás” a paraszti társadalom brutális kifosztására épült, amit az elegánsan „árképzésnek” nevezett erőforrás-szivattyú is segített, és régebben is és ma is messze alulértékeli az agráriumot.
A 15. és 16. század nagy parasztháborúi pontosan ugyanazért törtek ki, mint a maiak.
Akkoriban másfél évszázad alatt, túl azon, hogy a szó szoros értelmében „kihúzták a talajt” a parasztság lába alól, a paraszt átlagos napi munkaideje kétszeresére nőtt, az ezért kapott jövedelem pedig a felére csökkent. Érhető (bár nem menthető) hogy a némileg frusztrált paraszti tömegek brutális kegyetlensége nem ismert határokat. Igaz, az ezt követő megtorlásoké se nagyon.
A globális hatalomgazdaság és az ebben egyre inkább alávetett, pária szerepre kényszerített Európa kollaboráns uralmi struktúrái most ugyanezt vinnék végbe, a paraszti társadalomra hárítanák át az amerikai világbirodalom agóniája meghosszabbításának költségeit.
A konfliktus kimenetele ma még megjósolhatatlan, hisz az egész európai uralmi rendszer összeomlás előtti állapotban van.
Ahogy a 15–16. század parasztháborúit irányító lázadó vezéreknek sem volt „adekvát narratívájuk” arról, hogy milyen tartalmú egyezségre volna szükség és lehetőség, ma is inkább csak az indulatok kavargó örvényeit éljük át, és nem nagyon látszanak az új egyezség körvonalai.
Az európai parlamenti választások elvileg segíthetnék az alkalmas elbeszélési módok kialakulását, ám a globális valóságipari művek fő funkciója éppen az, hogy ezt minden létező eszközzel akadályozni próbálja. Ahhoz, hogy a helyzetünk egyáltalán elbeszélhető legyen, az európai uralmi csoportok általános lelki, erkölcsi, szellemi „állagának” olyan drámai átalakulására volna szükség, ami egyelőre illúziónak látszik.
Az amerikai birodalom nem véletlenül igyekszik most már évtizedek óta mindent megtenni az európai elitek, főként az Európai Parlament képviselőinek korrumpálása érdekében, úgyhogy ebből a csapdahelyzetből nagyon nehéz lesz kikeveredni.
Nagyon nehéz, de talán nem lehetetlen. Ez a most kibontakozó általános parasztháború talán az utolsó csepp a pohárban. Az amerikai birodalom cinikus utasítása Ukrajna gyorsított EU-tagságára megsemmisítő csapás volna az európai paraszti társadalomra, és Európa népei számára az Ukrajna területén ideiglenesen állomásozó globális hatalomgazdaság agráróriásai szállítanák azt az élelmiszernek látszó veszélyes hulladéktömeget, amely végzetes csapást mérne az európai paraszti társadalomra és egyben egész Európára.
Ma még talán van esély ennek a sötét történelmi forgatókönyvnek az elkerülésére, de ahhoz végre nevén kellene nevezni közös dolgainkat. Ha erre sem vagyunk képesek, akkor marad az általános értelmi és erkölcsi lezüllés.
