Brassai Klaudia menteni szerette volna édesapja farmját, egy élet munkáját, amit 27 évig végzett, ám amikor férjével közösen átvette és továbbgondolta, merészségükből olyasvalami jött létre, aminek csodájára járnak Székelyföldön.

Tágas istállóban él 150 szarvasmarha, tehén, üsző és borjú közösen. A láncot egyikük sem ismeri, és amikor úgy tartja kedvük – és a tőgyük is kellőképpen feszül – sorba állnak, hogy robotgazdájuk megfejje őket. Közben ízletes „jutalomfalatot” kapnak az eszköztől, robottápot, ami egy készen vásárolt kiegészítő takarmány, így eszükbe sem jutna kihagyni a nap fénypontját.

Lehetne ez egy utópisztikus meseregény néhány sora is, ám valóságosabb és közelebb van, mint gondolnánk: a Kovászna megyei Miklósváron egy fiatal házaspár ötletei nyomán alakult ki az az okosistálló, ami megmentett egy kézi munkára összpontosuló családi gazdaságot, és két év alatt gombnyomással működővé tette.

Brassai Klaudia menteni szerette volna édesapja farmját, „egy élet munkáját, amit 27 évig végzett”. Ám amikor férjével közösen átvette és továbbgondolta, merészségükből olyasvalami jött létre, ami Székelyföldön szinte egyedülálló, és az országban is csak 92 működik belőle. Egy robotizált farm, ami fejenként 33 literrel növelte a naponta leadott tejmennyiséget.

Brassai Klaudia és férje, Brassai Attila története bejárta a közösségi médiát. Robotizált farmjukról a román sajtó cikkezett elsőként, innen értesültünk nem mindennapi tevékenységükről.

A gazdasszony szívesen vállalta, hogy nekünk is mesél, telefonon világosított fel arról, hogy fiatal párként legfőbb szándékuk az volt, hogy könnyítsenek az előző generáció terhein. Pedig egyikük sem gazdálkodott azelőtt, noha mindkét családban tartottak állatokat, őket nem kötelezték munkára. Férje még külföldön is szerencsét próbált, ám csakhamar arra a belátásra jutott, hogy otthon kell letelepedniük és megmaradniuk, mert otthon van feladatuk.

„Édesapám 27 évnyi gazdálkodás után beismerte, belefáradt az állandó fizikai munkába és a folyamatos munkaerőkeresésbe. Arra készült, hogy felszámolja a gazdaságot, bármennyire is fájdalmas ez számára. Egy élet munkájáról volt szó, nem engedhettem”

– emlékezik vissza Brassai Klaudia a két évvel ezelőtti élethelyzetre, aki egészen addig a pontig nem vállalt részt az állatok körüli munkálatokból. Számára a tanulás volt a fontos, és szülei is arra biztatták, hogy gazdálkodás helyett inkább arra koncentráljon.

Középiskola után Brassóban és Bukarestben végezte egyetemi tanulmányait – élelmiszermérnöknek és -ellenőrnek tanult –, és nem is gondolt arra, hogy a családi gazdaságnak valamikor szüksége lehet rá. Hirtelen ébredt fel benne a vágy, és elhatározásában férje is támogatta, aki beleásta magát a robotizált gazdaságok működésébe, fórumokon, képzéseken, tanfolyamokon vett részt, felkeresett olyan gazdákat, akik robotizált gazdaságot működtetnek, ügynököket, akik ezt a technológiát árulják, így ismerőjévé vált az újszerű megoldásoknak.

A legnagyobb segítséget a Lely munkatársai biztosították, akik készségesen hozzájárultak az istállórendezéshez, hogy az tökéletesen megfeleljen az állatok igényének, valamint a robotizált technológia működésének.

Mert amellett, hogy segíteni akartak, a munkától való függetlenedésre is törekedtek – fontos volt számukra, hogy a farm megőrzése és kibővítése ne hozza magával azt is, hogy a rengeteg munka hirtelen az ő nyakukba szakad –, így körvonalazódott az okosfarm ötlete, ami valóban kevesebb fizikai munkával jár, azonban teljes és egész napos jelenlétet igényel. A robot ugyanis értesítéseket küld, szám szerint jelzi, hogy melyik tehén mennyit evett, mennyit ivott, kérődzött-e eleget, és milyen egészségi mutatókkal rendelkezik. Például magas a testhőmérséklete, ivarérett vagy párzásra kész. Erre pedig a gazdának reagálnia kell, még akkor is, ha tevékenysége nagy része számítógép előtti munkavégzésre korlátozódik.

70 szarvasmarhából 150; 500 literből 2200 – honnan indultak a fiatalok?

Beszámol arról is, hogy sajnálatos tapasztalatuk volt a munkaerőhiány, ez indokolta többek között az új technológiák irányába való elmozdulást. Noha könnyebb útnak tűnhet, sokkal nehezebb volt, hiszen ez teljes váltást követelt: ki kellett költözniük a faluból, és az istállót a nulláról kellett felépíteniük a megfelelő helyen. Egymillió eurót költöttek rá, beleértve a hozzá tartozó berendezési tárgyakat és a gépek beszerzését. A beruházást saját forrásból és banki hitelekre támaszkodva valósították meg.

„Amikor átvettük, 70 állat volt, a faluban lévő családi porta istállójában tartotta őket édesapám, kötött tartásban. Első dolgunk volt egy új istálló felépítése. Ami megfelel az állatjóléti szempontoknak. 120 férőhelyes helyiséget építettünk, szabadtartásra váltottunk, beszereztük a fejőrobotot”

– osztja meg velünk Klaudia kiemelve, hogy amikor a teheneket a legelőn vagy a régi istállóban tartották, a leadott tej mennyisége nem haladta meg az 500 litert, ami aszály beállta után 300 literre csökkent időnként. A robotfejésre való átállással azonban a napi átlagtermelés is jelentősen nőtt, 2200 literre emelkedett. És a tejtermelés mellett a minőség szintén javult.

Mint mondja, az állatoknak hozzá kellett szokniuk a különös „gazdához”, de két-három hét alatt igazodtak a fejőrobothoz. Ebben segítségükre volt a takarmánykeverék, amit egy táplálkozási szakértő állított össze. Saját réti szénából, lucerna szenázsból, árpa szenázsból, szudáni fűből, sörtörkölyből, napraforgóból, szójadarából, kukoricasilóból és roppantott kukoricából összeállított csemege ez, amiből az állatokat csoportonként eltérő módon etetik. Mivel tudják, hogy a fejőszobában finomság vár rájuk, nem igazán hagyják ki a napi fejést. Klaudiától azt is megtudjuk, jelenleg egy újabb robot telepítésén dolgoznak, mert céljuk 150 szarvasmarháról 250-re növekedni.

A vidék, ahol a gazdák egymás támaszai: kaláka és közös teherviselés jellemző rájuk

Brassai Klaudia arról is lelkendezve mesél, hogy Miklósváron és környékén a munkával nem maradnak egyedül a gazdák. Egyesületbe tömörültek, pályázati forrásokból gépeket vásároltak, és ezeket nem csupán közösen használják, hanem a nagyobb munkálatok során együttes erővel dolgoznak is, azaz a meglévő traktorokkal kivonulnak a mezőre, és annak a társuknak segítenek, akinek éppen szüksége van rájuk. Olyan ez, mint egy szövetkezet, egy kaláka, ahol a saját tulajdon mellett a másik haladása is fontos.

A teljes cikk a Maszol.ro portálon olvasható!

Kiemelt kép: Revista Ferma