Az amerikai újságírónak az orosz elnökkel készített interjúja a globális beszédtér olyan fejleménye, amely méltó arra, hogy eltöprengjünk a világ elbeszélhetőségéről. Bogár László írása.

Ennek megértéséhez elég arra gondolnunk, hogy az emberi világ évezredeken keresztül a szó természet adta értelmében „közvetlen” volt. Az emberek döntő többsége egész életét ugyanabban a kis közösségben töltötte, amelybe beleszületett, a létezés közvetlenül átélt élmény volt, amelynek értelmezéséhez nem volt szükség „közvetítőkre”.

Napjaink világa azonban nem ilyen.

A több mint nyolcmilliárd emberből és több mint kétszáz országból álló világ, amelynek minden szereplője jelen időben képes ezerféleképpen kommunikálni egymással, egy olyan szuper-komplex rendszert jelent, amelyről közvetlen képe már senkinek nem lehet.

Amit a világról tudunk, vagyis inkább tudni vélünk, azt szinte kizárólag valamilyen közvetítő segítségével tudjuk.

Ez még önmagában talán nem is volna probléma, de ha ehhez hozzátesszük azt, hogy a közvetítő nem a valóságot (a világ valóságát) tárja el számunkra, hanem egy történetet mesél el a valóságról, akkor már kissé más a helyzet, mert így amit a világról tudni vélünk, az a média világról mesélt történeteinek többnyire ellenőrizhetetlen szövedéke.

Egy ilyen világban a legfőbb hatalom annak a kezében van, aki e felett az ellenőrizhetetlen szövedék felett uralkodik.

Ez közvetlenül a globális média, illetve az a globális hatalmi szuperstruktúra, amely a globális média e „valóságipari műveit” ellenőrzése alatt tartja. A liberális demokráciának nevezett diktatúra legfőbb fegyverét éppen ez az ellenőrző hatalom jelenti, mert ennek segítségével emberek százmillióit lehet a tetszés szerint felépített hamis valóságok ketreceiben tárolni.

Ez a mostani harmadik világháború, akárcsak az előző kettő, azért folytatható zavartalanul, és azért lehetett megszerezni hozzá a nyugati világ többségének a támogatását, mert a háborút értelmező hatalom eleve felépítette azt az elbeszélési módot, amely evidenciává teszi e háború okait és céljait.

És minden ettől eltérő elbeszélést vagy teljesen kitiltott a globális beszédtérből, vagy mint hamis hírt bélyegzett meg.

Most azonban lezajlott egy meglehetősen rendhagyó kísérlet, a globális média egy elég különös szereplője megnyitotta azt a beszédteret, amely eddig szigorúan tiltott terület volt.

Tucker Carlson, aki az Orbán Viktorral készített interjújának százmilliós nézettségével már bizonyította, hogy „nincs, de igény volna rá” kategóriájú beszélgetéssel meghökkentő méretű érdeklődést lehet kiváltani a „szigorúan ellenőrzött” globális beszédtérben, most Putyin orosz elnökkel készített interjút. Amikor az interjú híre kiszivárgott és a globális véleményhatalmi rend felháborodva próbálta megakadályozni megszületését, hivatkozva arra, hogy Putyin kiközösített háborús bűnös, akinek nincs joga belépni a globális diskurzustérbe, Carlson érdekes választ adott.

Azt mondta, hogy azért készítek vele interjút, mert újságíró vagyok, és ez a dolgom.

Vagyis már ezzel megsértette a legfőbb tabut, hisz kizárólag a globális véleményhatalomnak áll jogában meghatározni azt, hogy a valóságról szóló történetek közül melyek kerülhetnek be a beszédtérbe, és melyek azok, amelyeket mint a világra rendkívül veszélyes hamis véleményt ki kell onnan tiltani. Természetesen a liberális demokrácia nagyobb dicsőségére.

A világ most megismerhetett egy olyan elbeszélési módot, amivel persze lehet vitatkozni és egyet nem érteni, de azt kétségbe vonni, legalábbis most már, hogy ez is egy lehetséges értelmezése a világnak, amely logikus rendben próbál magyarázatot, mégpedig teljesen eltérő magyarázatot adni arra, amire a globális hatalmi rend már megadta az egyetlen helyes választ, nos, azt nemigen lehet.

Ezért olyan óriási botrány ez az interjú, bár azon érdemes elgondolkodni, hogy vajon miként kerülhetett rá sor.

Annyira naivak nem lehetünk, hogy azt feltételezzük, hogy az interjú kizárólag Tucker Carlson személyes döntése, hogy csak az újságírói bátorsága és tehetsége elégséges volt ahhoz, hogy mindez megtörténjen. Ahogy mondani szokták, ez szükséges, de nem elégséges feltétel.

Az interjú létrejötte és az orosz narratíva látványos belépése a globális beszédtérbe olyan tektonikus globális hatalmi elmozdulásokat sejtett, amelyekről egyelőre nem nagyon lehet pontos képünk, de érdemes eltöprengeni róluk.

Maga az interjú mindazok számára, akik eddig sem kizárólag a globális hatalmi rend narratíváját fogadták el egyetlenként, nem igazán tartalmaz újdonságot, az újdonság talán az, hogy az orosz elnök logikus rendbe foglalta mindezt. Talán arról lett volna még érdemes kérdezni az orosz elnököt, hogy mikor ezt a kiprovokált háborút elindította, mennyire volt tisztában azzal, hogy az ő narratívája a legcsekélyebb mértékben sem fog „átjönni” a globális beszédhatalom blokádjain.

Ez eddig valóban így is volt, és aligha volt elképzelhető e blokád ilyen látványos áttörése.

Mivel ennek az interjúnak a létrejötte teljesen szembemegy az amerikai világbirodalom uralmi struktúráinak stratégiai érdekeivel és törekvéseivel, ez az akció „valaki másnak” tulajdonítható, egy olyan erőnek, amely az amerikai birodalom feletti hatalmi térben lakozik. Feltehetőleg a „birodalomkiválasztó főhatalom” ezzel az akcióval intézett figyelmeztetést az amerikai birodalom uralmi struktúráihoz. Hogy aztán a birodalom megérti-e az üzenetet, az az elnökválasztáson dől el.

Magyar Hírlap

Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz államfõ (j) interjút ad Tucker Carlson amerikai médiaszemélyiségnek 
Forrás: MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Gavriil Grigorov