Alapelvárás lenne – ellenzéki részről -,, hogy a kormány módosítsa az Alaptörvényt ekként: A köztársasági elnököt vagy az Országgyűlés választja meg, vagy a nép, attól függően, hogy melyik a baloldali ellenzék számára éppen kedvezőbb megoldás. Jogos, nem?
Ezt már ismerjük. Ha van sapka, az a baj, ha nincs, akkor meg az. Amióta Gy. Ferenc beügyeskedte magát (ismét) az ellenzéket vezető politikus pozíciójába, itt a keresztény-konzervatív kormány jót soha nem tehet.
Lehet azon vitatkozni, hogy Novák Katalin és Varga Judit hibázott-e vagy sem, azt ellenben nehéz lenne letagadni, hogy az ellenzék rávetette magát az ügyre, mint az a bizonyos gyöngytyúk és minden lehető módon követelte az érintettek leváltását. Aztán, amikor önként távozott a két, vitathatatlanul briliáns hölgy a posztjáról, mily meglepő (vagy mégsem), azonnal áldozatok, pontosabban feláldozottak váltak belőlük – ugyanannak az ellenzéknek a szemében.
Az ellenzéknek jól jött ez a hullám, fel lehet kapaszkodni a hátára és reménykedni, hogy a hullámlovast nem csapja a sziklához az ár, hanem szökőárrá dagadva elsöpri a demokratikusan megválasztott kormányt.
Úgy érezték, itt az újabb esély, hogy a döglött lovat, azaz az ügyet, amely a politikusok lemondásával véget ért, tovább sarkantyúzzák. Egy koncerttel, amelyet úgynevezett influencerek (vagy ha jobban tetszik, influenszerek) hirdettek meg. Sikeresen? Ami a résztvevők számát illeti, kétségtelenül igen, ami a végkifejletet, hát csak az történt, ami a libsevik oldal fanatikusai részéről várható volt, az erőszakmentes tüntetés erőszakba torkollott, a politikamentes megmozdulást pedig bepolitikusozták.
De a hullám nem söpörte el a keresztény-konzervatív kormányt, csak azt az illúziót, hogy az ellenzék képes méltóságteljes megmozdulást szervezni. Nem meglepő, csak azt adták, mi lényegük.
Majdant akartak, de szerencsére csak Hajdan lett belőle.
Ám ahogy a szerelemvonatból nincs kiszállás, úgy a gyűlöletexpressz is robog tovább. Azok pedig, akik lefékezhetnék, még több kakaót adnak a mozdonynak, hiába látszik a közeledő betonfal, hiszik, hogy nem fognak nekivágódni. Pedig igen.
Az új „üzemanyag” a közvetlen köztársaságielnök-választás követelése, de milyen fura, hiszen ugyanők – vagy ugyanazok utódai – voltak azok, akik 1990-ben megakadályozták a közvetlen választást.
Persze akkor éppen az volt az érdekük, mert tudták, hogy egy ilyen voksolás nyertese csakis az akkor rendkívül népszerű Pozsgai Imre lenne. Érdekes, csak akkor pártolják a közvetlen választást, ha úgy hiszik, hogy megnyerhetné a jelöltjük, ekkor a legesleg-demokratikusabb eljárás a közvetlen választás, minden más esetben válasszon a parlament. Így került a köztársasági elnöki székbe Göncz Árpád, a jó Árpi bácsi, akiről mindent el lehet mondani, csak azt nem, hogy a nemzet egységét teremtette volna meg. Ellenkezőleg, fegyelmezett pártkatonaként (SZDSZ) ott tett keresztbe az Antall-kormánynak, ahol csak tudott. Támogatta a blokádozó taxisokat és csatolt részeit, közkegyelmet gyakorolt a jogellenesen az országot megbénító fuvarosok esetében, durván beleavatkozott az úgynevezett médiaháború történéseibe. Mondjam még?
Persze értem én, hogyne érteném. Alapelvárás lenne – ellenzéki részről -,, hogy a kormány módosítsa az Alaptörvényt ekként: A köztársasági elnököt vagy az Országgyűlés választja meg, vagy a nép, attól függően, hogy melyik a baloldali ellenzék számára éppen kedvezőbb megoldás. Jogos, nem?
A kormánypártok gyorsan döntöttek, megszületett javaslatuk a poszt betöltéséről, az Alkotmánybíróság elnökét, Sulyok Tamást jelölik. Meglep valakit, hogy ellenzékünknek ez sem tetszik? Hiszen nem tetszett annak idején Novák Katalin sem, mivel ő csak egy nő, egy családanya. Azok gúnyolódtak így, akik színleg nagyobb szerepet követelnek a nőknek a politikában, csak amikor megkapják, akkor van gondjuk vele. Most meg az a baj, hogy a jelölt „golyóstoll”, akivel Orbán Viktor majd mindent alá fog írni. Nem számít, hogy pártonkívüli, nem érdekes, hogy jogi szaktekintély, csak golyóstoll lesz Orbán zsebében. Göncz Árpád valóban nem volt az, hanem bicska, akivel szúrkálni lehetett az MDF-kormányt. Meg akitól a másik bicska kinyílt a zsebünkben.
Né má’, megint nincs rajta sapka!
Ha nem tévedek, azt a tüntetést, amely állítólag gyermekeink védelmében fogant, nem a köztársasági elnök megválasztásának módja miatt szervezték. És nem a sokszor már leszerepelt ellenzéki politikusok voltak képesek több tízezer embert az utcára vinni. Egy részük komolyan gondolta, hogy a gyermekek ügyéről szól majd a megmozdulás (mily hatalmas naivitás), másik, nem jelentéktelen csoport a beígért, de végül elmaradt ingyenes Azariah koncert reményében érkezett, megint mások az általuk követett influenszerek hívására. Jelzem, de ez az én egyéni véleményem, ezek többsége nem az ügy, hanem az imádott véleményvezér miatt jelent meg, ami azért szomorú, mert ebben az esetben nem látom nyomát az önálló döntésnek. Ellenben a minimális tájékozottság hiányát igen. Például ennek apró, szinte jelentéktelen, mégis beszédes példája az a magából kivetkőzött fiatalember, aki a Pesti Srácok stábjára uszította az őrjöngőket, kiabálva: Itt a Pesti tv! Miközben az már jó ideje nem létezik.
Ha az említett csoportokat kivonjuk a képletből, vajon mennyien maradnak? Talán csak az a néhány száz elvakult kormánygyűlölő, akik a Fidesz székház előtt tomboltak. Kicsit talán többen, de nem sokkal.
Visszatérve a köztársasági elnök megválasztására, ellenzékünk (ellenségünk?) állít ugyan ellenjelölteket, de közben azt szajkózzák, hogy nincs értelme, a kormánytöbbség úgyis átviszi az akaratát.
Ja kérem, ezt nevezik demokratikus mechanizmusnak, azok döntenek, akik erre felhatalmazást kaptak. Szavazatokkal és nem influenszerekkel. Kicsit kiforgatva Antall József szavait: Tetszettek volna több szavazatot kapni.
Szerző: Ifj. Tóth György
Címlapkép: Budapest, 1990. augusztus 3. Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság megválasztott elnöke az Országház elõtt, jobbra Pick Róbert ezredes, fõhadsegéd. MTI Fotó: Kovács Attila
