Politikai program helyett most csak szélsőséges és destruktív álláspontok vannak. Nagy Ervin írása.

Véget ért egy rossz forgatókönyv alapján előre megírt színjáték első felvonása: megállapodást kötött a Momentum és a Demokratikus Koalíció Budapesten. Ugyan külön listát állítanak, ám a versenytárs regnáló polgármestereit feltétel nélkül támogatják, illetve megállapodásokat kötöttek a Fidesz által irányított kerületekben is. Azaz látszólag megőrzik autonómiájukat, de hatalomtechnikai szempontokat figyelembe véve együttműködnek, ha úgy tetszik, akkor egyfajta „meg nem támadási szerződést” kötöttek. Politikai üzengetés, egymás kritikája megmarad, hisz ez a színjáték következő felvonásának lényege, ám kerületi szinten beállnak egymás mögé.

Ez nem más, mint az egykori MSZP–SZDSZ-koalíció újjáélesztése, azzal a különbséggel, hogy politikai program helyett most csak szélsőséges és destruktív álláspontok vannak.

Egy olyan balliberális politikai tömb létrehozásának kísérlete ez, amely szimpatikus lehet a Gyurcsány-párti szavazónak és annak is, aki úgy gondolja, hogy nem szeretne a 2010 előtti pártok semelyikére, így a Demokratikus Koalícióra sem voksolni.

Ravasz, ám közelebbről megvizsgálva átlátszó. Logikus, ám nem ad megnyugtató választ a Donáth Anna által felvetett, Gyurcsánnyal szembeni morális kifogásokra. (A hazugságkultúra egyik hordozójának és a múlt sötét árnyának nevezte a DK-t.) Ügyes húzás, ám semmi újszerű sincs benne, hisz az MSZP és a SZDSZ is ugyanezzel a színjátékkal próbálta megnyerni a választókat.

És ne legyen illúziónk!

Amelyik kerületben vagy településen többségbe kerülnek (egyelőre a kormányzástól olyan messze vannak, mint Makó Jeruzsálemtől), ott együtt fognak politizálni vagy koalíciót kötni. Összeér, ami összetartozik… Végül is a globalista érdekpolitikájuk közös nevezőn nyugszik. Ugyanúgy, mint egykor az MSZP és az SZDSZ esetében is.

Mindez elsősorban nem is a kormánypártoknak jelent kihívást, hanem a történelmi töredezettségű ellenzék kisebb szereplőinek.

Felettük, mellettük, őket kihagyva állapodtak meg egy olyan csomagban, amely lefedi szinte egész Budapestet, de a napról napra kiszivárgó hírek szerint több nagyvárosban is sorra születnek – természetesen a színfalak mögött – konkrét megállapodások Donáth Anna és Gyurcsány Ferenc között. Látni fogjuk majd ezeket nemsokára.

Érdemes azért azt megemlíteni, hogy Gyurcsányék utoljára a Jobbikkal kötöttek külön megállapodást az ország több pontján a 2021-es előválasztások előtt. Azt pedig látjuk, hogy milyen következményekkel járt ez a Jobbik számára.

Eszerint Donáth Annáék a tűzzel játszanak, mikor Gyurcsányékkal közösködnek.

Az ellenzéki oldalon jelenleg a Demokratikus Koalíciónak van a legnagyobb frakciója, illetve – az egykori szivárványkoalíció pártjai közül – egyedül Gyurcsány Ferenc tudta megőrizni vezető pozícióját, így befolyása továbbra is megkérdőjelezhetetlen. A Dobrev Klára által megalapított árnyékkabinet ugyan kifulladt mára, de célját elérte: átrendezte a baloldali erőviszonyokat. Gyurcsányék dominanciája ma megkérdőjelezhetetlen.

Miközben a Momentum keresi a hangját és a helyét a politikai palettán, Gyurcsány Ferenc pedig azon dolgozik, hogy megerősítse pártja pozícióit a többi baloldali párt kárára, addig a többi kis ellenzéki szereplő csupán a túlélésért küzd. Az EP-választásokon külön indulnak, ám az önkormányzati voksolásokon szükségük lesz valamiféle együttműködésre, amiben a DK és a Momentum játssza majd a főszerepet.

A Demokratikus Koalíció nem tudja lefedni a teljes balliberális oldalt, hisz Gyurcsány Ferenc személye sokakat elriaszt, ám az egykori MSZP–SZDSZ-koalíció mintájára létrejövő konfliktusokkal terhelt, instabil szövetség a DK és a Momentum között középtávon működőképes lehet. A kispártok pedig a létrejött új tengely mentén, másodrendű szereplőként csatlakozhatnak majd, ha túl akarják élni a nyári dupla választást. Az MSZP és a Párbeszéd mehet a DK-hoz kuncsorogni, a Jobbik pedig próbálkozhat a Momentumnál. Az LMP viszont minden jel szerint kiszáll a színjátékból, ami akár sikert is hozhat a pártnak. Talán formálódik egy szuverenista ellenzéki párt? Meglátjuk, a lokalista zöldpolitikai szándék mindenesetre világos, ám a DK–Momentum-megállapodás árnyékából nehéz lesz kilépni.

A szerző a a XXI. Század Intézet elemzője

Magyar Hírlap

Borítókép: A DK–Momentum-megállapodás az MSZP–SZDSZ-koalíció újjáéledése
Forrás: Mandiner-montázs