Hargita megyében a diákok kevesebb mint 28 százaléka érte el az átmenőjegyet a román próbaérettségin. Anyanyelvből viszont a diákok több mint 88 százaléka ment át.

Maros megyében 47 százalékuk érte el az átmenő osztályzatot románból, anyanyelvből 81,5 százalékuk próbavizsgázott sikeresen.

A próbaérettségin résztvevő diákok eredményei az iskolai program befejezése után, 15 óra körül kezdtek megérkezni az iskolákba. Maros megyébe csak 17 óra futottak be az eredmények.

Idén a tizenkettedikesek próbavizsgáját digitalizált rendszerben javították. A dolgozatokat a vizsgázó jelenlétében beszkennelték és feltöltötték az országos rendszerbe, amelyen keresztül az eljutott a javítótanárokhoz. A rendszer automatikusan és véletlenszerűen továbbította a dolgozatokat más megyékből származó tanárokhoz. Összesen 13 897 tanár javított dolgozatot a próbavizsgákon. Március 13-ig kellett volna befejezniük a dolgozatjavításokat, de nem csak ötven dolgozat jutott egy javítótanárnak, hanem 70-80. Feltehetően ezért késhettek az eredmények közzétételével, hiszen március 15-én délelőtt még voltak, akik javították a dolgozatokat.

Hargita megyében románból 27,69 százalékuk érte el az átmenőjegyet, anyanyelvből 88,12 százalékuk, a szaknak megfelelő kötelező tantárgyból (matematikából vagy történelemből) 58,23 százalékuk, a választott tantárgyból pedig 67,41 százalékuk írta meg az ötöst. Románból senki nem kapott tízest, anyanyelvből egy diák írt tökéletes dolgozatot, matematikából vagy történelemből hárman érték el a maximális jegyet Hargita megyében. Maros megyében románból a jelenlévő 3451 diák közül 1633-nak sikerült ötös fölötti jegyet írnia, ez a vizsgázók 47 százaléka. 1818 tanuló ötös alatti osztályzatot ért el.

A kötelező tantárgyból a 3414 jelenlévők közül 1951 diák kapott ötös fölötti jegyet, 1463 tanuló nem érte el az ötöst. A választott tantárgyból a 3372 megjelent diák közül 2131 ért el ötös fölötti osztályzatot, 1241 diák nem írta meg az átmenőt.

Anyanyelvből 1108 diák vizsgázott, ebből 903 tanuló ötös fölötti jegyet kapott, ami a tanulók 81,49 százalékát jelenti. 205 tanuló nem ment át.

Románból Maros megyében sem érte el senki a tízest, anyanyelvből pedig egy diák kapott maximális osztályzatot, matekból vagy történelemből tíz diák kapott tízest. A megye átlagjegye 5,54 lett – ismertette az adatokat Fejes Réka, a próbaérettségiért felelős tanfelügyelő. Az oktatási minisztérium közleménye szerint országos szinten a diákok közel 40 százaléka nem kapott ötös osztályzatot román nyelvből, 35 százalékuk pedig matematikából és történelemből sem kapott átmenőjegyet, szintén 35 százalékuk a választott tantárgyból nem ment át, anyanyelvből pedig közel 16 százalékuk nem érte el az ötöst.

A vizsgázók 64,12 százaléka kapott átmenőjegyet matematikából vagy történelemből, 60,13 százalékuk pedig 5-ösnél magasabb jegyet ért el román nyelvből. Anyanyelvből 84,08 százalékuk ment át a próbavizsgán. Az országban nyolc diák érte el a tízes osztályzatot anyanyelvből, 22 diák pedig románból érte el a maximális jegyet.

Székelyhon.ro

Kiemelt kép: Veres Nándor/Székelyhon