Az Európai Unióról szóló szerződés (a továbbiakban: EUSZ) 4. cikk (2) bekezdése deklarálja, hogy az unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét. Ifj. lomnici Zoltán írása.
Az EUSZ 5. cikk (3) bekezdése emellett rögzíti a szubszidiaritás elvét, amelynek célja annak biztosítása, hogy a döntések a polgárokhoz a lehető legközelebb eső szinten szülessenek meg, valamint hogy folyamatos ellenőrzésekre kerüljön sor annak igazolására, hogy az EU szintjén hozott intézkedések a nemzeti, regionális vagy helyi szinten elérhető lehetőségek tükrében indokoltak-e. A szubszidiaritás elvéhez szorosan kapcsolódó princípium az arányosság elve, amelynek értelmében semelyik uniós intézkedés sem terjeszkedhet túl azon, ami a szerződésekben foglalt célok eléréséhez szükséges. Végül az EUSZ 9. cikk és 10. cikk (1) értelmében, az EU minden tevekénysége során tiszteletben tartja a polgárai közötti egyenlőség elvét.
Az előbbiekben felsorolt, az európai integráció működését kezdetektől fogva meghatározó, alapvető uniós elveket és értékeket „egyszemélyben” testesíti meg és óvja a tagállami vétójog intézménye, amelyet az EUSZ 15. cikk (4) bekezdése röviden úgy determinál, miszerint, „ha a Szerződések eltérően nem rendelkeznek, az Európai Tanács konszenzussal dönt”.
A tagállamok a vétójog gyakorlása révén tudják biztosítani az érdekeik becsatornázását a közös döntéshozatalba – amely az integráció sajátos működési mechanizmusai okán különösen a kisebb súlyú tagállamok számára nélkülözhetetlen eszköz -, ennek következtében az intézmény végső soron a jogállamiság érvényesülését biztosítja az EU intézményrendszerén belül. Az eljárás folyamata ugyan olykor lassabb és nehezebb lehet emiatt, de a „kevesek hatalmával” szemben garantálja a demokratikus, pluralista és elszámoltatható döntéshozatali folyamatot.
Ennek ellenére a birodalmi logika mentén szerveződőföderalista érdekcsoportok az utóbbi időben konstans háborút hirdettek az egyhangú döntéshozatalról való letérés, vagyis avétójog eltörlése érdekében.
2022 júliusában Olaf Scholz német kancellár kijelentette: „Nem engedhetjük meg magunknak többé a nemzeti vétókat a külpolitikában…” Hasonló álláspontot foglalt el Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője, aki – bár hangsúlyozta, hogy ehhez egyhangúságra van szükség – szintén a vétójog megszüntetése mellett foglalt állást. De emellett a szélsőliberális Renew Europe EP-frakcióis több esetben jelezte, hogy elkötelezett amellett, hogy korlátozzák az egyhangúság használatát az EU-n belül, mondván az számos területen idejétmúlt.
A kijelentéseket cselekvés is követte, és 2023 tavaszán kilenc uniós országot (Belgium, Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Szlovénia és Spanyolország) tömörítő, úgynevezett „Minősített többségi szavazással foglalkozó baráti csoport” alakult, amelynek deklarált célja volt, hogy felgyorsítsák és átalakítsák a döntéshozatalt az uniós szerződések keretében.
Végül tavaly év végén az Európai Parlament hivatalosan is kezdeményezte a tagállami vétó jelentős korlátozását, azt javasolva állásfoglalásában, hogy növeljék azon területek számát, ahol egyhangú szavazás helyett minősített többségi szavazással hozzák meg a döntéseket.
A nemzetállami jogokat (különösképpen a kisebb tagállamok jogait) durván korlátozó törekvés annak ellenére történik, hogy a jelenleg is hatályos uniós jog több alternatívát biztosít arra, hogy az uniós intézmények, illetve a tagállamok eltérjenek a főszabályként érvényesülő döntéshozatali eljárásoktól.
Az Európai Unió döntéshozatalának rugalmasabbá tétele érdekében ugyanis az EUSZ 48. cikkének (7) bekezdése kétféle általános passerelle klauzula (ún. áthidaló klauzula) lehetőségét rögzíti, amelyek lehetővé teszik az eredetileg előírt jogalkotási eljárás megváltoztatását.
Amennyiben az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) vagy az EUSZ V. címe (Az unió külső tevékenységére vonatkozó általános rendelkezések és a közös kül- és biztonságpolitikára vonatkozó különös rendelkezések) egy meghatározott területen vagy esetben a Tanács számára egyhangú határozathozatalt ír elő, az Európai Tanács határozatban felhatalmazhatja a Tanácsot, hogy az adott területen vagy esetben minősített többséggel határozzon, azzal, hogy ez a lehetőség nem alkalmazható a katonai vagy védelmi vonatkozású döntések esetén.
Amennyiben az EUSZ úgy rendelkezik, hogy a Tanácsnak egyes jogalkotási aktusokat különleges jogalkotási eljárás keretében kell elfogadnia, az Európai Tanács határozatban úgy rendelkezhet, hogy az ilyen jogalkotási aktusok rendes jogalkotási eljárás keretében is elfogadhatók.
Fontos garanciális szabály, hogy az Európai Tanácsnak mindkét esetben tett minden kezdeményezéséről értesítenie kell a nemzeti parlamenteket. Ha pedig valamely nemzeti parlament az értesítés időpontjától számított 6 hónapon belül kifogást emel a javaslattal szemben, az említett határozatot nem lehet elfogadni.
Az EU-szerződések által rögzített passerelle klauzulák hat különleges szakpolitikai területre vonatkoznak: közös kül- és biztonságpolitika; határokon átnyúló vonatkozású családjog; szociálpolitika; környezetvédelmi politika; a többéves pénzügyi keret; megerősített együttműködés.
Az EUSZ 20. cikkében deklarált „megerősített együttműködés” (mint döntéshozatali alternatíva) eljárás keretében legalább 9 uniós tagállam számára megengedett az, hogy megerősített integrációt vagy együttműködést hozzanak létre az EU-n belül egy konkrét – nem az EU kizárólagos hatáskörébe tartozó – területen, amennyiben megállapítást nyert, hogy az ilyen együttműködés célkitűzései az integráció érdekeinek védelmét szolgálják, és az EU egésze által észszerű határidőn belül nem érhetők el. Ez lehetővé teszi számukra azt, hogy eltérő gyorsasággal, illetve más célok irányában haladjanak előre, mint azok a tagállamok, amelyek úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a megerősített együttműködés területein. A cél az olyan patthelyzetek kiküszöbölése, amikor egy vagy több tagállam nem ért egyet egy konkrét javaslattal, és így a döntés nem tud megszületni.
Ennek kapcsán fontos eljárási szabályként rögzíti az EUMSZ 333. cikke, hogy amennyiben a Szerződéseknek a megerősített együttműködés keretében esetlegesen alkalmazásra kerülő valamely rendelkezése a Tanács számára egyhangú határozathozatalt ír elő, a Tanács egyhangúlag elfogadott határozatban úgy rendelkezhet, hogy a jövőben minősített többséggel kell határozni. Ez ugyanakkor nem alkalmazandó a katonai vagy védelmi vonatkozású döntések esetén.
A megerősített együttműködés eljárásának lehetősége valamennyi tagállam számára bármikor nyitva áll azzal, hogy az nem teszi lehetővé, hogy a Szerződésekben megengedett mértéken túl bővítsék a hatásköröket, továbbá a megerősített együttműködés keretében elfogadott jogi aktusok csak az abban részt vevő tagállamokat kötelezik, azok nem részei az EU-hoz csatlakozni szándékozó országok által elfogadandó uniós vívmányoknak.
A Szerződések tehát jelenleg is garantálnak alternatív lehetőségeket az előírt eljárásoktól való eltérésre, éppen ezért aggályos a tagállami vétójog elvételére irányuló föderalista törekvés, amely számos okból kifolyólag ellentétes az Európai Unió, mint az egyenjogú nemzetállamok közösségének koncepciója és sikeres jövője szempontjából.
Egyrészt a vétó lehetőségének az elvétele a nemzetállami álláspontok közötti viták demokratikus folyamatának zárójelbe tétele révén, rontaná az intézmények demokratikus és hatékony működését. A vétó nélkül a nemzetállamok nem tudnának hatékonyan fellépni az olyan, a kontinenst és a nemzetállamokat is gyengítő brüsszeli tervekkel szemben, mint a migránsbetelepítési kvóták, az önpusztító szankciók, vagy épp a nyugati globalista nagytőke érdekeit kiszolgáló gazdaságpolitikai lépések. Mindez egyértelműen a kisebb vagy közepes méretű tagállamokat hozná igen nehéz helyzetbe, miközben a nagyobb – és ezáltal jelentősebb befolyással rendelkező – tagországoknak kedvezne. Ez pedig sértené az „Egység a sokféleségben” uniós jelmondat szellemiségét, és tovább élezné a már jelenleg is feszült belső ellentéteket.
Emellett az EU alapszerződéseiben rögzített alapelvek, mint például a jogállamiság elve, egyértelműen sérülnének a vétójog uniós jogból való törlésével, ugyanis a tagállamok – bár megosztott, de ettől függetlenül meglévő – szuverenitását sértené, hiszen olyan helyzeteket teremthetne, amelyekben az adott állam választópolgárai által közhatalommal felruházott politikusok nem képesek hatékonyan érvényt szerezni a választói akaratnak. De a vétójog eltörlése hosszú távon aláásná a méltányosságot, a nemzeti önazonossághoz való jogot, valamint a társadalmi elfogadottsághoz fűződő európai érdeket is, nem beszélve az egyenlőség elvének uniós princípiumáról.
Végezetül, azt is fontos hangsúlyozni, hogy a tagállami vétópolitikailag is észszerűtlen lépés lenne, hiszen ha egy tagállam vitális érdekeit ilyen módon lehetne negligálni, az csökkentené az integráció vonzerejét, bomlással és esetleges – a Brexit után mondhatjuk, hogy további – kilépésekkel fenyegetne.
Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán
