Donald Tusk döntése értelmében Lengyelország nem vesz részt Magyarország mellett az Ursula von der Leyen elleni perben, ami a 20 milliárd eurós Pfizer-ügy miatt indult.

Donald Tusk miniszterelnök úgy döntött, hogy Lengyelország kilép a Magyarországgal közös perből, amely Ursula von der Leyen és Albert Bourla Pfizer-vezér üzenetváltásai ügyében indult – írja a Neue Zürcher Zeitung.

Az információt korábban a lengyel kormányszóvivő is megerősítette a Politico megkeresésére.

A vizsgálatot eredetileg a belga igazságügyi hatóságok indították, ehhez csatlakozott Magyarország és Lengyelország, ám a választásokat követően Tusk visszavonulót fújt – pedig az Európai Unió legnagyobb botrányában 20 milliárd euróról van szó.

A feljelentés alapján

az Európai Bizottság elnöke sms-ben tárgyalta le a koronavírus elleni vakcinával kapcsolatos megállapodást a céggel, ezzel a vád szerint súlyos kárt okozott a költségvetésnek,

mert akkora mennyiségű oltóanyagról kötött alkut, amekkorára a szakértők szerint már egyáltalán nem volt szükség a kontinensen.

Mivel az Európai Ügyészség pénzügyi bűncselekmények ügyében nyomoz, lefoglalhat telefonokat és más releváns anyagokat a Bizottság irodáiban. A Bizottság korábban nem volt hajlandó bemutatni az üzeneteket, és egyelőre az Ügyészség nyomozására sem reagált.

Mandiner

Kiemelt kép: Donald Tusk lengyel miniszterelnököt fogadja Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az Európai Unió tagországai állam- és kormányfőinek második napi tanácskozása előtt Brüsszelben 2023. december 15-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet