Pénteken, április 12-én, a felvidéki kitelepítettek országgyűlési emléknapján a Kossuth Rádióban a gútai katolikus templom harangja jelzi a delet, a beneši törvények miatt meghurcolt magyarokra, az etnikai tisztogatás jellegű kitelepítésekre, deportálásokra való emlékezésül és emlékeztetőül. A második világháború után újjáalakult Csehszlovákiában az 1945. április 5-i kassai kormányprogram a magyarokat és a németeket kollektívan tette felelőssé az ország “felbomlasztásáért”.
1947. április 12-én indultak el a kitelepítésre ítélt magyarokat szállító első vonatszerelvények Magyarországra – írja megemlékező írásában a felvidek.ma. A kisebbségek nélküli cseh-szlovák nemzetállam megteremtését célzó csehszlovák kormányzati intézkedések közé tartozott még a magyar kisebbség kollektív bűnössé nyilvánítása és jogfosztása, a csehszlovákiai magyarok vagyonának elkobzása, valamint a magyarok közmunka ürügyén Csehországba való deportálása is. Ezen rendeletek végül az erőszakkal kikényszerített reszlovakizációval értek véget 1949-ben.
Hetvenhét évvel ezelőtt a szlovákiai magyarságot sújtó intézkedések elsődleges célja a magyar etnikai tömb megbontása volt. 1946 novemberétől 1947. február végéig a déli járásokból több mint 40 ezer embert, egész családokat deportáltak Csehországba.
Ezen történelmi események erőteljesen meghatározták a Komáromi járásban fekvő Gúta városában is az emberek személyes és közösségi sorsát, ahonnan jellemzően a vagyonos családokat telepítették át, illetve az értelmiséget, míg a szegényebb családokat csehországi munkára deportáltak: Gútáról összesen 424 családot, 1767 személyt vittek el Csehországba, akik két éven keresztül, csekély bérért, mint mezőgazdasági cselédek dolgoztak az állami gazdaságokban és a nagygazdáknál Csehországban.
Az 1947 tavaszán kezdődő magyar-csehszlovák lakosságcsere keretében Gútáról az év végéig 458 család települt át 2005 taggal, legtöbbjüket Pitvaros községbe telepítették.
Gúta a kitelepítések miatt teljesen elvesztette középosztályát és értelmiségét. Magyarországra több hullámban mintegy 2400-2500 ember távozott a településről.
A magyar lakosság helyére 16 transzporttal 456 szlovák család érkezett, összlétszámukat egy korábbi előadásában Angyal Béla helytörténész 1900-ra becsülte. Az áttelepülő szlovák családok elsősorban Mezőberényből és Medgyesegyházáról jöttek, többségük földműves volt, s általában csekély gazdasági felszereléssel, pénz nélkül érkezett. A csehszlovák állam a megélhetéshez szükséges gazdaságot és lakóházat utalt ki a számukra, szociális segélyezésükre és gazdasági életük megindításához jelentős segítséget kaptak az államtól.
A lakosságcsere következtében jelentősen módosultak a nemzetiségi arányok is a településen. Míg 1947 nyaráig a szlovák nemzetiség aránya 1-2% körül mozgott, a lakosságcsere következtében ez a szám 16-19 százalékra ugrott. Ekkor vált vegyes lakosságúvá a csaknem homogén magyar, katolikusok lakta község. 1961-ben a magyarok aránya 82,2% volt, azóta a szám folyamatosan csökken: 2011-ben 76,7%, 2021-ben csupán 74,1% a magyar nemzetiségűek aránya.
Ahogy Popély Árpád történész fogalmazott, „a nemzetiségük miatt meghurcolt, vagyonukból kiforgatott, szülőföldjük elhagyására és nemzetiségük megtagadására kényszerített magyarok megkövetése és legalább jelképes kárpótlása még várat magára”.
(Szalai Erika/Felvidék.ma), MTI
Fotó: felvidek.ma
