A Ponzi-séma olyan csalárd befektetési művelet, amelynek során különösen nagy nyereséget fizetnek a befektetők részére az utánuk mások által befektetett alapokból, és nem a vállalkozás által ténylegesen megtermelt bevételből történik a fizetés. Ez a piramisjáték az Észak-Amerikában is tevékenykedő olasz üzletemberről és szélhámosról, Charles Ponziról kapta a nevét, aki az 1920-as években több ezer New England-i polgártól csalt ki pénzt azért, hogy fektessenek be egy postai bélyeg-spekulációs rendszerbe. Ekkor a bankszámlák éves kamatának 5% volt, Ponzi pedig megígérte, hogy mindössze 90 nap alatt 50%-os profitot tud biztosítani a befektetőknek. Ponzi kezdetben nemzetközi postai kuponokat szerzett a csalárd rendszerének támogatására, de rövid idő múlva már a legutóbbi (újabb és újabb) befektetők által befizetett összegekből kezdett el fizetni a korábbi befektetői részére.
A Ponzi-séma jellemzői:
- magas összegű csatlakozási díj;
- nincs „használható” termék;
- lényegében nem történik valós gazdasági tevékenység, mert a cél nem az értékesítés, nem a forgalom létrehozása;
- a hangsúly az új emberek beléptetésén van, ők „tartják el” a hálózatot;
- előfordul, hogy a cég nem is létezik.
Egy bizonyos idő elteltével azonban a helyzet és az általános koncepció tarthatatlansága miatt a következő lehetőségek egyike adódik:
- a csaló a nála lévő pénzzel eltűnik;
- különféle okok miatt a megtévesztett befektetők követelik a pénzüket, a csaló pedig lelepleződik, mert nincs annyi pénze, hogy mindenkinek egyszerre kifizesse a tőkét és az ígért kamatot.
A büntetőjogi vetülettől eltekintve, a hasonlóság az amerikai adósságpolitika és a Ponzi-séma között egyértelműen felfedezhető. A piramisjáték lényege, hogy „a piramis csúcsán” lévők a maguk alá beszervezett újabb és újabb szereplők befizetései révén gazdagodnak meg, miközben valódi gazdasági teljesítmény nincs mögöttük.
Az Egyesült Államokban most azt láthatjuk, hogy a választók „elégedettsége” miatt az USA nagy mennyiségű államkötvényt bocsát ki, hogy finanszírozza kiadásait. Az amerikai kormányzat részben új kötvények kibocsátásával finanszírozhatja a hitelezőinek történő kifizetéseket, kvázi „hitellel a hitelt”, ami egy ideig fenntartható, de bizonyosan nem hosszabb ideig, hiszen ez, ahogyan Ponzi-séma is, egy „nulla végösszegű játszma”.
Bár a világ legnagyobb gazdaságának adóssága és kamatkiadásai folyamatosan emelkednek, az ország (a dollár, mint biztonságos eszköz iránti kereslet miatt) „kiváltságot élvez a pénzügyi piacokon”, azonban egy politikai krízis véget vethet ennek a kiváltságos helyzetnek – mondta Brunnermeier.
A professzor szerint a demokraták már nem látják, hogy tartózkodniuk kellene a költekezéstől. Attól félnek, hogy Donald Trump győzelme az őszi elnökválasztáson végül is drágább lenne, mint most több pénzt költeni a választók elégedettségére.
Az USA jelenleg nagy mennyiségű államkötvényt bocsát ki, hogy finanszírozza kiadásait. A Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) előrejelzése szerint az Egyesült Államok államadóssága az elkövetkező években meredeken emelkedni fog. Elvileg az előrejelzések még mindig túl pozitívak, mivel a CBO a meglévő jogszabályokra alapozza számításait. Márpedig jelenleg a Donald Trump által bevezetett adócsökkentések csak ideiglenesek. Ha állandó szabályokká alakítanák át őket, például egy második ciklusban, akkor az adósság még jobban növekedne, mert hiányoznának a bevételek.
A kamatfizetések idővel a kormányzati kiadások egyre nagyobb arányát teszik ki, és így az adósság növekedése felgyorsul, azonban, amíg a dollárból fakadó kiváltság fennmarad, az adósság fenntartható. Amíg ez fennáll, és a gazdaság kellőképpen növekszik, az amerikai kormányzat egyfajta Ponzi-sémát működtethet, azaz részben új kötvények kibocsátásával finanszírozhatja a hitelezőinek történő kifizetéseket. Brunnermeier szerint inkább egy politikai kockázat figyelhető meg az USA kivételes pénzügyi státuszára, mintsem pénzügyi kockázat a politikára.
Forrás: alaptorvenyblog.hu
Fotó: Pixabay
