Kijev után Moszkvába is elutazott az Európai Unió soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke. A magyar EU-elnökség a következő félévet – az akkor végzendő munkát – békemissziónak tekinti – hangsúlyozta Orbán Viktor kormányfő. Nem fegyvernyugvást kell elérni az ukrajnai háborúban, Oroszország a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja elérni – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnöke békemissziója részeként Moszkvában tárgyal. Orbán Viktor kijevi látogatása után érkezett pénteken az orosz fővárosba – adta hírül a Magyarnemzet.hu.

A RIA beszámolója szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken a Kremlben találkozott Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Mint azt az orosz vezető közölte, beszélgetőtársával megismerteti Moszkva ukrajnai békés rendezési javaslatainak részleteit, és arra is számít, hogy megismeri a magyar terv részleteit is. Putyin elmondta, hogy örül, hogy Moszkvában láthatja a kormányfőt. Egyúttal pontosította, hogy Orbán az Európai Unió soros elnökségét betöltő Magyarország miniszterelnökeként érkezett.

Orbán Viktor pedig megköszönte Putyinnak a fogadtatást, és megjegyezte, hogy „ez a találkozó különlegesebb, mint az előző” – olvasható a RIA cikkében.

„Köszönöm azt Önnek, hogy ilyen nehéz körülmények között is fogad engem. Azt kell megállapítanom, elnök úr, hogy lassan elfogynak azok az országok, amelyek mindkét háborúban álló féllel tudnak beszélni. Lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, amely mindenkivel tud beszélni. Ezt a helyzetet szerettem volna felhasználni arra, hogy fontos kérdésekről tudjak Önnel szót váltani. Néhány kérdésben, amelyek fontosak Európának, szeretném megismerni az Ön álláspontját” – jelentette ki a találkozón a békemisszión lévő magyar miniszterelnök.

Orbán-Viktor-Moszkva

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k) békemissziója keretében Moszkvába érkezik 2024. július 5-én. A kormányfõ Vlagyimir Putyinnal, Oroszország elnökével találkozik.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott a úttal kapcsolatban:

„Az elmúlt két és fél év bizonyította, hogy a szomszédunkban zajló háborúnak nincsen megoldása a csatatéren. Annak érdekében, hogy véget vessünk az emberi szenvedésnek, mielőbb fegyverszünetre és béketárgyalásokra van szükség. Reméljük, hogy a mai moszkvai találkozó közelebb tudja hozni a békét.”

Orbán Viktor a békemissziója részeként a napokban Kijevbe is ellátogatott, hogy az orosz–ukrán háborút lezáró békéről tárgyaljon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.

A magyar kormányfő Ukrajnában hangsúlyozta: az EU-elnökség átvétele után az első útja ide vezetett, mert a béke kérdése nemcsak Ukrajnában fontos, hanem egész Európában. Hozzátette: a háború, amelyet az ukránok most elszenvednek, mélyen érinti az európai biztonságot.

Orbán Viktor nagyra értékelte azokat a kezdeményezéseket, amelyeket Ukrajna elnöke tett a béke érdekében, ugyanakkor jelezte: megosztotta azt a véleményét Volodimir Zelenszkijjel, hogy ezek a kezdeményezések hosszú időt vesznek igénybe.

„A nemzetközi diplomácia szabályai lassúak és komplikáltak. Azt kértem az elnök úrtól, hogy fontoljuk meg, nem lehetne-e a sorrendet megfordítani, és egy gyors tűzszünettel fölgyorsítani a béketárgyalásokat. Egy határidőhöz kötött tűzszünet, amely lehetőséget ad a béketárgyalások felgyorsítására: ennek a lehetőségeit mértem föl” – fogalmazott.

A következő fél év a békemisszióról szól

A kormányfő elmondta, hogy pénteken 14. alkalommal folytatott megbeszélést Oroszország elnökével. Úgy fogalmazott: a találkozó különös jelentőségét az adta, hogy háborús időben történt, „egy olyan pillanatban, amikor Európának nagy szüksége van a békére”.

Orbán Viktor közölte: a találkozón elmondta az orosz elnöknek, hogy az elmúlt évtizedek kivételes európai fejlődésének alapját a béke adta.

„Most viszont két és fél éve a háború árnyékában élünk Európában, és ez rendkívüli nehézséget okoz Európa számára” – tette hozzá.

„Nem érezzük magunkat biztonságban, látjuk a pusztítás és a szenvedés képeit, és ez a háború most már a gazdasági fejlődés megtörésében és versenyképességünk visszaesésében is jelentkezik” – állapította meg.

A miniszterelnök szavai szerint az elmúlt két és fél évben azt tanultuk meg, hogy dialógus nélkül és diplomáciai csatornák nélkül nem tudjuk elérni a békét.

„Mert a béke nem magától lesz, hanem meg kell teremteni, azért dolgozni kell” – hangsúlyozta, hozzátéve: Európának békére van szüksége.

Ennek módozatait tárgyalta meg a találkozón az orosz elnökkel, azt akarta megtudni, hogy merre van a békéhez vezető legrövidebb út – mondta.

A miniszterelnök közölte: három kérdésben szerette volna hallani az orosz elnök álláspontját. Elsőként arról kérdezte, hogy mit gondol az asztalon lévő béketervekről és a béketárgyalási formátumról. Másodsorban arra volt kíváncsi, hogy mit gondol a tűzszünet és a béketárgyalás viszonyáról, „lehetséges-e hamarabb tűzszünet, mint béketárgyalás?” Kíváncsi volt továbbá az orosz elnök véleményére a háború utáni európai biztonsági rendszerre vonatkozóan – sorolta a magyar kormányfő.

Orbán Viktor kijelentette: hálás az orosz elnöknek a nyílt és őszinte megbeszélésért.

Kitért arra is, hogy az elmúlt két és fél év során „fogytak és alig maradtak” olyanok, akik mindkét háborúzó féllel tudnak beszélni. Magyarország a nagyon kevesek egyike – mutatott rá, hozzátéve: ezért járt a héten Kijevben és ezért van most Moszkvában.

„Megtapasztaltam, hogy az álláspontok messze vannak egymástól, a háború lezárásához és a béke megteremtéséhez szükséges lépések száma magas, de a dialógus és párbeszéd helyreállítása tekintetében az első fontos lépést ma sikerült megtenni” – mondta Orbán Viktor, majd megjegyezte: folytatja ezt a munkát.

Moszkva a konfliktus teljes és végleges lezárását akarja

Az orosz államfő időszerűnek és hasznosnak nevezte a megbeszéléseket, és megköszönte a magyar kormányfőnek, hogy ellátogatott Oroszországba. Putyin szerint Moszkva Orbán Viktor látogatását a párbeszéd helyreállítására tett kísérletnek tekinti.

Vlagyimir Putyin meglehetősen alaposnak, közvetlennek és őszintének nevezte a több mint két és fél órás eszmecserét, amelyet a magyar miniszterelnökkel folytatott.

Közölte, hogy szó esett az ukrajnai konfliktus megoldásának lehetséges módjairól, és Orbán Viktor beszámolt neki keddi kijevi tárgyalásairól, amelyek során tűzszünetre szólított fel, hogy megteremtse a feltételeket az Ukrajnáról hosszabb távra szóló tárgyalásokhoz.

Orbán-Viktor-Vlagyimir-Putyin

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b) és Vlagyimir Putyin orosz elnök kezet fog tárgyalásuk elõtt Moszkvában 2024. július 5-én.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Putyin ismételten kifejezte Oroszország készségét a konfliktus tárgyalásos rendezésére, hozzátéve, hogy Kijevben ezzel szemben még mindig bíznak a győzelemben, és úgy vélve, hogy Ukrajna támogatói továbbra is megpróbálják „ezt az országot és népét faltörő kosként, áldozatként felhasználni az Oroszországgal való konfrontációban”. Álláspontja szerint az ukrajnai vezetésnek azért sem érdeke a megegyezés, mert a hadiállapot visszavonása után, szabad választásokon „közel nulla esélye” lenne „elvesztett legitimitásának” visszaszerzésére.

„Nem egyszerűen fegyvernyugvásnak vagy ideiglenes tűzszünetnek kell lennie, nem valamiféle szünetnek, amelyet a kijevi rezsim arra használhatna fel, hogy pótolja a veszteségeit, átcsoportosítást hajtson végre, és újrafegyverkezzen. Oroszország a konfliktus teljes és végleges befejezése mellett van” – mondta Putyin.

Rámutatott, hogy Moszkva szerint ennek érdekében maradéktalanul ki kell vonni az ukrán erőket a donyecki, a luhanszki, a zaporizzsjai és a herszoni régióból, de vannak egyéb feltételek is.

Az orosz elnök arról is szólt, hogy folytatódik a munka a paksi atomerőmű bővítési projektjén. Hangsúlyozta, hogy az ötödik és hatodik blokk üzembe helyezésével a létesítmény kapacitása több mint kétszeresére nő.

Forrás: Magyar Hírlap

Címlapkép: